Hogyan éltétek meg, amikor el kellett adni a házat/lakást amiben felnőttetek?
30-as elég álszent vagy. Megszavaztok egy élhetetlen kormányt, más meg "éljen csak itt". köszi, én is hátrahagytam mindent, igaz nem Amerikába, europán belül, de soha többé nem mennék oda vissza. 600 millió indokom van hogy miért, az ellen kontra meg csupán az, hogy ott születtem.
Mindenki úgy éli le, és ott az életét ahol akarja. Nem vagyunk helyhez kötve, utazhatunk, láthatunk világot, élhetünk más kultúrában. Nincs az a pénz amiért vissza mennék. Mondjuk otthon eleve pénz sincs. Az emberek álszentek, búvalbasz@@ttak. Az az ország beteg, súlyosan beteg. Nekem ugyan nincs gyermekem, ha lenne, sem szeretném hogy ott nőjön fel. AZ az ország nem is tudja, és nem is akarja megadnia a saját állampolgárai számára mára minimumot sem.
"Megszavaztok egy élhetetlen kormányt"
Az hol derült ki, hogy kire szavaztam? :-O Egyedül voltam a szavazófülkében, úgyhogy csak képzelődsz, ha azt hiszed, hogy tudod. :D
"más meg "éljen csak itt""
Nem más, hanem mindenki, aki ide született. Szerintem. Így lenne normális.
"Mindenki úgy éli le, és ott az életét ahol akarja. Nem vagyunk helyhez kötve, utazhatunk, láthatunk világot, élhetünk más kultúrában."
Azzal nincs is baj, ha az ember elmegy és körülnéz a nagyvilágban, ha akár évekig is máshol él. De szerintem az lenne a normális, ha akkor is a szülőföldjét tekintené a hazájának, amikor máshol él, és nem úgy menne el, hogy soha többé vissza se akar jönni - főleg ilyen szöveggel, hogy "itt még pénz sincs". Ha nem elég jó itt, hát tehetnél érte, hogy jobb legyen neked is, meg mindenki másnak is.
"Nincs az a pénz amiért vissza mennék."
Nem az a baj, hogy pénzért nem jönnél vissza, hanem hogy a családod, az itt élő szeretteid miatt se, a magyar kultúra, a nyelv miatt se. (Bár azért egyelőre mégis itt fórumozol, magyar nyelvterületen, úgyhogy talán annyira mégsem érzed magad otthonosan ott, valahol külföldön...)
"AZ az ország nem is tudja, és nem is akarja megadnia a saját állampolgárai számára mára minimumot sem."
Ez az ország te is vagy többek között. Te nem akarod megadni ennek az országnak, amit megadhatnál: a munkaerődet, a tehetségedet, az ötleteidet, stb. Inkább lelépsz. Akkor meg miről beszélsz? Elvárásaid vannak. De adni mit adtál ennek az országnak cserébe azért, amit kaptál tőle? Mert valamit csak kaptál, ha ott, külföldön hasznodat veszik...
"Te nem akarod megadni ennek az országnak, amit megadhatnál: a munkaerődet, a tehetségedet, az ötleteidet, stb. Inkább lelépsz. "
Miért adnám meg, ha ugyanazt a munkát és tehetséget máshol többszörösen fizetik meg, egy sokkal élhetőbb környezetben, egy olyan helyen, ahol nap, mint nap tapasztalható a fejlődés, az, hogy az adott ország kormánya törődik a lakosaival?
Ráadásul, ne gondold, hogyha esetleg otthon a Fideszt leváltják, azonnal szipiszupi lesz minden és rögtön virágba borul az ország, fellendül a gazdaság... A NERlovagok pénze ott van mindenhol, az első lesz, hogy elvonják onnan, ahonnan csak tudják, aztán lehet megoldani a kialakult helyzetet.
Nem véletlen, hogy az összes fideszes nagykutya külföldön taníttatja a gyerekeit, lakásokat, házakat vásárolnak határon kívül és mentik ki a vagyonukat.
"Miért adnám meg, ha ugyanazt a munkát és tehetséget máshol többszörösen fizetik meg, egy sokkal élhetőbb környezetben, egy olyan helyen, ahol nap, mint nap tapasztalható a fejlődés, az, hogy az adott ország kormánya törődik a lakosaival?"
Ezt úgy nevezik, hogy érdek. Én meg szeretetről beszélek. Hazaszeretetről.
Legtöbb ember a saját gyerekét eteti és tartja el akkor is, ha szemtelen, meg lusta, meg visszabeszél, mert szereti, és mert felelősnek érzi magát érte. És szerintem ez így van jól, nem pedig úgy, ha inkább a szomszéd Pistikét eteti, aki ugyanannyi törődésért cserébe illedelmes, meg szorgalmas, meg rendben tartja a szobáját is.
"Ezt úgy nevezik, hogy érdek. "
Nem állhat érdekemben hogy jobb élet reményében a gyerekeimnek több mindent megtudjak adni külföldre költözöm ? A családom érdeke miatt miért ne költözhetnék el ? Ön módfelett relativizál, és úgy gondolkodik már ne is haragudjon, mint egy óvódás.
Dehogy érdekel engem a hazaszeretet, nem fogok nyomorogni csak azért, mert van pár begyöpösödött ember, aki a komfortzónájából még ki sem mert lépni, és ossza az észt . . .
És mire megyek a nagy hazaszeretettel, ha otthon meghalnék a 42 fokos kórteremben, valami fertőzésben, egy sima vakbélműtét után? Vagy, ha még azt a jogot is elveszik tőlem, hogy megválaszthassam, milyen orvos vizsgálhat, műthet meg, esetleg lehet jelen életem legintimebb, legkiszolgáltatottabb pillanatában?
Mert igen, az egyik legnagyobb ok, hogy miért nem lett otthon gyerekünk, az az állami egészségügy állapota volt és az, hogy orosz rulett lett volna, épp kinél szülök. A "Hentes" gúnynevű, már rég nyugdíjas korban lévő bácsikánál, vagy annál az orvosnál, aki köztudottan lenéz minden nőt és már délután 3-kor piaszaga van, vagy épp kifoghatom az egyiket a két jóhírű, szakmailag is topon lévő orvosból...
Erre jön még az, hogy ha nem szülsz 2-3 gyereket, el vagy lehetetlenítve, mert pl. a gyereknélküli fiatalokat semennyire sem támogatja a kormány, de persze maradjon otthon 4-500 ezerért a frissen végzett orvos és dolgozzon embertelen körülmények között, egy túlterhelt, összeomlás szélén álló egészségügyben, egy olyan rendszerben, ami visszafelé halad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!