Hogyan éltétek meg, amikor el kellett adni a házat/lakást amiben felnőttetek?

Örültem, hogy végre megszabadultam tőle.

Ott nőttem fel, tök jó, csak épp a halál fszán, a semmi közepén, amint lehetett elhúztam a városkából is.

Eladni: 2,5 évig árultam, mire végre valaki megvette - csak ennyire frekventált a környék, amúgy :D Ja, nem, semmi nincs ott szó szerint.

Nálunk nagy ház volt, eleve sokkal nagyobb, mint ami indokolt lett volna négyünknek (anyu, apu, tesóm, én). Aztán mi kirepültünk, férjhez mentünk, mindketten messzire kerültünk. Apu meghalt, akkor anyunak meg főleg nagy volt már egyedül, anyu mondta, hogy ő elmenne egy kisebb lakásba. 7 évig hirdettük (pont a béka s...ge alatt voltak az ingatlan árak akkor, 2007-2014. között. Végül sikerült eladni, anyu egy nagyon szép helyen, (ugyanabban a városban), tó és park mellett vett egy szép kis lakást.

Ha kocsival megyünk a szülővárosomba, nekem jó érzés elmenni a volt szülői ház mellett. Egy helyes fiatal pár vette meg, természetgyógyászok, nagyon szépen felújították, a tetőtérben laknak, lent van a rendelő, az udvarban parkoló, nekem tetszik, jó érzés, hogy jó helyre "került" a szeretett házunk.

Érdekes olvasni, hogy sokan mennyire kötődnek a régi házhoz, lakáshoz - közben meg mások mennyire gyökértelenek tudnak lenni, és csak úgy hátat fordítanak az egész országnak...

A mi családunkban még megvan az a lakás, ahol felnőttem, és ugyanannak a környéknek egy másik lakásába költöztem, úgyhogy ha el is adjuk majd, talán annyira nem lesz rossz érzés, hiszen itt maradok a közelben akkor is... De lehet, hogy mégiscsak nagyon hiányozni fog...

Én azt hittem, hogy nem fog érdekelni, mikor anyám a válás után kitalálta, hogy eladja a házat, ahol felnőttem (3 éves voltam, mikor beköltöztünk).

Akkor már külön éltem tőle/tőlük majdnem 8 éve, az én lakásom sokkal inkább a saját stílusomat tükrözte, ott töltöttem időm nagyobb részét, a családi házba már csak 2-3 hetente mentem. De mégis, mikor eladta, kicsit az volt bennem, hogy többet én már nem fogok hazamenni hozzá, nem lesz meg az az "otthonérzés". És igazam is lett, összeköltözött az új párjával, van új háza, de ott én vendégnek érzem magam. Hiába van kulcsom, nem megyek be vele, nem nyúlkálok a hűtőbe, szekrénybe stb.

23-as láttad te Magyarország demográfiai helyzetét ? 1980-ban 11 millió volt a lakosság, most 9,6 millió. Akik "gyökértelenek" igazuk is van, menjenek, éljenek ugyanazért a munkáért magasabb színvonalon, jobb orvosi ellátásban, jobb minőségű olcsóbb élelmiszerekért stb.

Gyerekeimnek is azt mondjuk, felnőnek, menjenek. Itt már nincs semmi, csak a politikai hazugságok, és mértéktelen lopások.

"Gyerekeimnek is azt mondjuk, felnőnek, menjenek."

Ez a baj. Ahelyett, hogy arra nevelnétek őket, hogy tegyék egyre jobbá Magyarországot. Minket, akik annyira kötődünk ahhoz a helyhez, ahol felnőttünk, még arra neveltek, hogy "itt élned, halnod kell".

"Csak haljál"

Mindmeghalunk, ha nem tudnád.

Van, aki arra használja az egy életét, hogy szebbé tegye a szülőföldjét, más meg csak kihasználja, aztán már csak belerondítani jár oda...