Más se szeret időt tölteni a családjával?

Volt egy idő, amikor én sem szerettem idöt tölteni velük. Bár nem azért, mert olyan rossz véleményem lett volna róluk. Hanem egyszerűen azért, mert én is kikerültem kollégiumba, ahol önálló voltam, sok új emberrel megismerkedtem stb. Aztán otthon már szűk lett a mozgásterem, meg valahogy gyerek szerepbe helyeződtem vissza - így utólag visszatekintve - ami persze zavart. Lehet ez egy élethelyzetkez kapcsolódó lázadásos korszak, próbálsz leválni az otthoniakról, de most mégis otthon lenni kényszerülsz.

Ez ellen majd az újbóli koleszosdi fog segíteni, mást nem igazán tudsz tenni. Esetleg foglald el magad addig is valamivel.

"Direkt már úgy megyek ki ebédelni vagy valamit csinálni, hogy ne találkozzak velük. Egyáltalán nem ismernek engem, bár ez sztem a kevés együtt töltött időből származik."

Vagyis az egészről te tehetsz... Ha több közös programot szerveznél, jobban megismernétek egymást, és minden jobban működne. Most már felnőtt ember vagy. Ugyanannyira múlik rajtad is, mint a szüleiden.

"Kerülöd őket, és panaszkodsz hogy kevés időt töltenek veled, te sem vagy egyszerű :)"

Ez amúgy érdekes és összetett dolog.

Nálam például legtöbbször az volt, hogy péntek délután-este értem haza, tele élményekkel, sztorikkal és konkrétan azt mondták, hogy kussoljak el, mert megy a híradó, Fókusz, Barátok Közt, akármelyik sorozat. Fontosabb volt a TV.

Nyilván ezzel a "kussolj el" szöveggel elvették a kedvem attól, hogy egyáltalán hozzájuk szóljak, így megkaptam, hogy egész hétvégén hozzájuk sem szóltam csak ültem a szobámban.

"Nálam például legtöbbször az volt, hogy péntek délután-este értem haza, tele élményekkel, sztorikkal és konkrétan azt mondták, hogy kussoljak el, mert megy a híradó, Fókusz, Barátok Közt, akármelyik sorozat. Fontosabb volt a TV. Nyilván ezzel a "kussolj el" szöveggel elvették a kedvem attól, hogy egyáltalán hozzájuk szóljak, így megkaptam, hogy egész hétvégén hozzájuk sem szóltam csak ültem a szobámban."

De amikor ezt így átláttad, elindulhattál volna a megoldás felé: egyeztetni, hogy kinek mikor van halaszthatatlan tévézhetnékje meg más egyéb programja, és ezek mellé mikor fér bele az életbe a családi együttlét. Ha közösen elkezdtétek volna átbeszélgetni az egészet, sokmindenre rájöhettek volna ők is meg te is...

Kérdező, a korábbi válaszokkal ellentétben (?) szeretnélek megnyugtatni, hogy nem a te dolgod pacifikálni édesapádat, magadhoz édesgetni édesanyádat és megnevelni a testvéredet. Nem igazán értem, hogy miért akarja bárki egyetlen egy, otthon nem is élő fiatal nyakába varrni egy teljes család dinamikáját (ahol a 3 másik tagból legalább 2 teljes értékű felnőtt), de hát nem vagyunk egyformák.

Lehet, hogy most ilyen a helyzet, de ez javulhat magától is bármikor. Ők is változnak, te is, érni fogsz, a testvéred is, valószínűleg ez egy átmeneti állapot. Ha mégis szeretnél ennek aktív figyelmet szentelni, akkor nyithatsz feléjük és kezdeményezhetsz, maximum visszább veszel, ha nem működik. Ebben a helyzetben a távolság ellenszere szerintem a türelem lesz, de meglátod, hogyan alakult az otthoni helyzet.

(Nyilván, ha durva, súlyos és ártó helyzetről van szó, akkor nincs mit kezdeményezni, de a kérdésedből nem tűnt ilyennek a légkör).

"otthon nem is élő fiatal"

De igen, otthon él, legalábbis átmenetileg. És szenved. Akkor ne éljen otthon még ennyit se, és akkor nem fog szenvedni. Az is egy megoldás, végülis... Ha viszont az a célja, hogy szeressen otthon lenni az egyetemi szünetekben, akkor tegyen érte! Igen, a többiek között is van még legalább két felnőtt ember, na de nekik jó így. A kérdezőnek nem jó. Akkor döntse el, hogy mit akar, de ne szenvedjen, mert még olvasni is fárasztó, hogy milyen tehetetlen.