Családban rosszul fogadták, hogy felmondtam a munkahelyemen? Mit csinálnátok a helyemben?
Tavaly diplomáztam, ősz óta dolgoztam az első munkahelyemen.
Az elején még úgy, ahogy tetszett is, de most, a végére teljesen kizsigerelve éreztem magam, rengeteg stressz ért, nem leltem benne örömöt, konkrétan gyomorgörcsöm volt minden vasárnap, hogy hétfőtől újra munka... Fizikai és pszichés tüneteim is lettek, de sokáig ezt titkoltam még a férjem előtt is, mert úgy éreztem, elbuktam azzal, hogy nem bírom, hogy "erre sem vagyok képes". Aztán egyszer elsírtam magam neki, hogy utálok bejárni, egyáltalán nem szeretem és azért is várom, hogy végre babánk legyen, mert akkor tuti, hogy többet be nem teszem oda a lábam. Ő erre azt mondta, hogy ha ez nem tesz boldoggá, akkor ne csináljam, semmilyen munka nem ér annyit, hogy tönkretegyem miatta magam, meg a gyerekvállaláshoz sem jó alap ez, és az anyagi biztonságunk megvan az én bevételem nélkül is, ne csináljam ezt.
Felmondtam, a munkámmal együtt pedig megszűnt az összes tünetem, újra kiegyensúlyozottak a napjaim, igazából mintha kicseréltek volna.
Ezt a családomnak nemrég mondtam, igazából nem bejelentettem, csak szóba jött a régi munkahelyem, erre mondtam, hogy eljöttem, mert nem volt jó. Azóta az van, hogy állásajánlatokat küldözgetnek, a huszonhatodik rokonommal találkoztunk múltkor az utcán és mondja, hogy mesélte neki a nagyim, hogy nem dolgozom és ő is érdeklődött a munkahelyén, van-e felvétel, küldjem el neki az önéletrajzomat majd. Kérdeztem utána a mamámtól, hogy ez mi, honnan tudja egyáltalán ő, mire mondta, hogy hát ő mesélte neki, mert "ne lógjak sokáig a levegőben, ha már külföldre menni nem akarok". Mert az ő első ötlete az volt, hogy semmi baj, úgyis kezdődik a szezon mindenhol, menjek ki Ausztriába pincérnőnek... :D Mikor pedig mondtam, hogy férjem van, gyereket tervezünk, akkor nem értette, hogy mi a gond.
Anyagilag teljesen függetlenek vagyunk, nem az van, hogy most én a családomtól várnám a segítséget, bárhogyan is. Mióta tudják, ez a téma állandóan, hogy hová kéne jelentkezzek, menjek külföldre, mit kéne tanuljak. Közben a mi terveink pedig teljesen mások...
Ma is náluk ebédeltünk, újra fel lett ez hozva, mondtam, hogy nem szeretnék erről beszélni, ez kettőnkre tartozik. Nem értették meg, eljöttünk inkább, utána pedig anyám engem hívogatott, hogy miért viselkedtem így, és mennyire megbántottam a nagyszüleimet is.
Magyarországon valóban vagyonkozosseg van válás esetén. De ez pl Hollandiával ellentétben nem visszamenőleges. Magyarországon ami a házasság előtt az egyiké volt, vagy amit egyikük örökölt, az az övé marad. Hollandiában amennyiben "huwelijk
onder gemeenschap van goederen" a hazassagkotes módja, vagyis vagyonkozosseg, visszamenőleges közös tulajdon jön létre. Tehát ha a férjnek van egy háza, az onnantól közös és válás esetén a fele a feleségé lesz. Tudom, tudom, nálatok mindent a házasság alatt teremtettetek meg közösen
Nem kell kiforgatni az emberek szavait, nem az a felháborító hogy a férjed néha kicsereli a gyerek pelenkajat hanem hogy szerinted az az alap úgy hogy nem dolgozol hogy MEGOSZTJATOK és nem az hogy BESEGIT. Ha te is dolgoznal akkor természetesen fele fele, de így rohadtul te csicskaztatod a férjed hiszen semmit nem dolgozol és még a házimunkát sem vagy hajlandó elvegezni.
Vagyonmegosztas meg majd akkor lesz ha már a bíróságon ültök ami nem pár órán belül lesz. Addig meg ha külön akarsz költözni majd kerheted a zsebpénzt.
Nem csak szerintem ez az alap, hanem szerinte is.
Elnézve az itteni felfogásokat, még jobban hálát adok azért, hogy ő a férjem, nem pedig egy olyan hülye, aki szerint egy férfinek nem dolga megetetni a saját gyerekét, ha anyuka éppen egész éjjel fent volt vele, vagy derogál kicserélni a gyerek pelenkáját, mert "ő DoLgOzOtT". Ja, mert egy baba gondozása nem munka, én egy csecsemő mellett majd bámulom a tv-t és nézem, ahogy nő a fű a kertben.
A házimunkát illetően pedig van segítségünk, így a kisebb, mindennapi dolgokat megosztjuk magunk között. Igen, van, hogy ő főz, mert az adott ételt ő készíti finomabban, vagy éppen átpakol a szárítógépbe, mert a mosás akkor járt le, mikor ő van itthon. Egyik hatttalmas feladattól sem esett még le a gyűrű az ujjáról.
Mit?
Hogy szerinted minden a nő feladata, mert otthon van és áldja az eget, ha a szent, dolgozó apuka hajlandó egy héten 2x20 percet foglalkozni a gyerekével?
Csináld úgy a pároddal, társaddal, ahogy nektek jó! De ne akard megmondani, hogy mások hogyan csinálják, mert semmi közöd nincs hozzá.
Szerinted gázos, mi viszont szerelmesek és boldogok vagyunk.
Te egy idegent próbálsz rugdosni az interneten, arc nélkül, én jót nevetek rajtatok, miközben élem az életemet.
Idegbetegek vagytok, mert a férjem egy héten 2x vacsorát főz, vagy mert elviszi egyedül is sétálni a kiskutyánkat. Nem hiszem, hogy itt velem van a gond...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!