Családban rosszul fogadták, hogy felmondtam a munkahelyemen? Mit csinálnátok a helyemben?
Tavaly diplomáztam, ősz óta dolgoztam az első munkahelyemen.
Az elején még úgy, ahogy tetszett is, de most, a végére teljesen kizsigerelve éreztem magam, rengeteg stressz ért, nem leltem benne örömöt, konkrétan gyomorgörcsöm volt minden vasárnap, hogy hétfőtől újra munka... Fizikai és pszichés tüneteim is lettek, de sokáig ezt titkoltam még a férjem előtt is, mert úgy éreztem, elbuktam azzal, hogy nem bírom, hogy "erre sem vagyok képes". Aztán egyszer elsírtam magam neki, hogy utálok bejárni, egyáltalán nem szeretem és azért is várom, hogy végre babánk legyen, mert akkor tuti, hogy többet be nem teszem oda a lábam. Ő erre azt mondta, hogy ha ez nem tesz boldoggá, akkor ne csináljam, semmilyen munka nem ér annyit, hogy tönkretegyem miatta magam, meg a gyerekvállaláshoz sem jó alap ez, és az anyagi biztonságunk megvan az én bevételem nélkül is, ne csináljam ezt.
Felmondtam, a munkámmal együtt pedig megszűnt az összes tünetem, újra kiegyensúlyozottak a napjaim, igazából mintha kicseréltek volna.
Ezt a családomnak nemrég mondtam, igazából nem bejelentettem, csak szóba jött a régi munkahelyem, erre mondtam, hogy eljöttem, mert nem volt jó. Azóta az van, hogy állásajánlatokat küldözgetnek, a huszonhatodik rokonommal találkoztunk múltkor az utcán és mondja, hogy mesélte neki a nagyim, hogy nem dolgozom és ő is érdeklődött a munkahelyén, van-e felvétel, küldjem el neki az önéletrajzomat majd. Kérdeztem utána a mamámtól, hogy ez mi, honnan tudja egyáltalán ő, mire mondta, hogy hát ő mesélte neki, mert "ne lógjak sokáig a levegőben, ha már külföldre menni nem akarok". Mert az ő első ötlete az volt, hogy semmi baj, úgyis kezdődik a szezon mindenhol, menjek ki Ausztriába pincérnőnek... :D Mikor pedig mondtam, hogy férjem van, gyereket tervezünk, akkor nem értette, hogy mi a gond.
Anyagilag teljesen függetlenek vagyunk, nem az van, hogy most én a családomtól várnám a segítséget, bárhogyan is. Mióta tudják, ez a téma állandóan, hogy hová kéne jelentkezzek, menjek külföldre, mit kéne tanuljak. Közben a mi terveink pedig teljesen mások...
Ma is náluk ebédeltünk, újra fel lett ez hozva, mondtam, hogy nem szeretnék erről beszélni, ez kettőnkre tartozik. Nem értették meg, eljöttünk inkább, utána pedig anyám engem hívogatott, hogy miért viselkedtem így, és mennyire megbántottam a nagyszüleimet is.
Figyelj, őszinte választ akarsz?
Te nem vagy független anyagilag, csak a férjed (aki tuti apád korú, jóval idősebb nálad, ezt lefogadom), te függsz anyagilag a férjedtől. A családod, szüleid, nagyszüleid láttak már elég ilyen sztorit ahhoz, hogy tudják, nem jó dolog ingyenélőnek lenni, mert elég rossz vége szokott lenni.
Másrészt azt is tudják, hogy a munkahely màr csak olyan, hogy bármilyen f*sza, oda egy idő után mindenképp utálkozva jár be az ember, mert úgyis unalmassá válik és nincs kedve senkinek X óràt mindennap kötelezően máshol tölteni.
Most ők azt látják, hogy te eltartatod magad az idősebb pasiddal évek óta, mert felnőtteset akarsz játszani, de derogàl dolgozni, megteremteni magadnak valamit és felelősséget vállalni, neked buta módon jó az, hogy majd eltart a férjed.
"aki tuti apád korú, jóval idősebb nálad, ezt lefogadom"
32 éves, én 26 vagyok, 7 éve vagyunk egy pár és 2 éve házasodtunk össze.
"te függsz anyagilag a férjedtől"
Vagyonközösség, mint olyan, mond neked valamit?
Egy házasságban, de még egy jobb kapcsolatban sincs olyan, hogy enyém-tiéd.
"a munkahely màr csak olyan, hogy bármilyen f*sza, oda egy idő után mindenképp utálkozva jár be az ember, mert úgyis unalmassá válik és nincs kedve senkinek X óràt mindennap kötelezően máshol tölteni."
Igen, csak nálam éppen ehhez társultak pánikrohamok is, gyomorfekély gyanúja is felmerült, a hajam is elkezdett csomókban hullani, fogytam ősz óta 8 kilót a stressztől.
Nekem sem az az életcélom, hogy egész életemben ne dolgozzak, de most más a prioritás. Kisbabát szeretnénk, erre vágyom a leginkább, nem arra, hogy egy rossz munkahelyen kidolgozzam a belem és tönkretegyem magam teljesen.
A mi pénzügyi helyzetünket szerencsére nem fogja. A férjem jól keres (nem magyar viszonylatban). Vannak befektetéseink, passzív jövedelmi forrásaink is.
Ez az idősebb pasizást meg hagyjuk már, meg hogy így a pasim tart el, úgy a pasim tart el… :D
Nem a pasim, hanem a szerelmem, férjem, akivel családot tervezünk. Ehhez adott minden feltétel, anyagilag és érzelmileg is.
Igen, szerencsés vagyok, hogy nem kell lehúznom egy sz_r munkahelyen X időt, hogy azt tudtam mondani, ez nem tetszik és nem erre vágyom, ezért kilépek. Most az elsődleges az, hogy családot alapítsunk, az első 2-3 évben nem is szeretnék majd a baba mellett mással foglalkozni. Igen, tudom, mások tanulnak és dolgoznak is egy 2 éves mellett, de mi szeretnénk minden pillanatot megélni vele, nem pedig túlélni.
Utána pedig majd építgethetem a saját vállalkozásomat, de ezt sok mindenkinek nem is mesélem, mert addig bármi történhet.
Miért kéne egy gyerekkel a négy fal között élni? :)
Több barátnőméknél van kisbaba, kisgyerek, mennek vele mindenfelé.
"Arról nem is beszélve, ha ne adj isten valami történik a férjeddel, miből fogtok élni?"
Hidd el, gondoltunk erre is.
"Élj a férjed nagyvonalúságával, és szánj időt arra, hogy megfelelő állást találj."
Nem szeretnék beosztottként élni, igazából azért tanultam, mert a szüleim ezt várták el tőlem. Elhittem, hogy ez nekem is jó lesz, hát nem lett az.
Vannak terveim a jövőre, de az első az, hogy kisbabánk legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!