Nem kereső nők! Hogy oldjátok meg ezt a párkapcsolatban?
Egyetemista lány vagyok, a párom 6 éve dolgozik.
Ma egyik megjegyzése kicsit rosszul esett, és ezt szóvá tettem, mire ő megvádolt, hogy fölkapom a vizet a semmiért. Vásárolni mentünk, és ő meglátott egy szaloncukor-standot. Zselést akart venni, mire én észrevettem, hogy van kókuszos is (amit tudvalevőleg imád). A válasza az volt, hogy 'Nem veszek kókuszost, mert annak a felét megennéd. A zselést meg nem szereted.' Nagyon rosszul esett, persze utólag próbálta bemagyarázni, hogy csak viccelt, de ez csak utólagos mentegetés. Tudja jól, hogy nem tudok pótolni az árába, mert nem dolgozok, amit a tanulás melletti hobbi-dolgok készítéséből/eladásából szerzek az épphogycsak elég az útra az egyetemi városba. Költeni semmi, de tényleg semmi nem marad.
Nem kereső nőtársaim! Ti hogy viselitek/viselkedtek a kapcsolatban, hogyha nem tudtok belepótolni a kasszába? Nálatok hogy megy ez?
Nyugodtan le kell üljetek megbeszélni.Ez így nem mehet.Mi lesz ha összeköltöztök??
Mennyi ideje vagytok együtt???
Én nem szakitanék vele.
Szerintem túlreagálod.
A kapcsolatokban vannak viták,sértések,kimondott dolgok amiket megbánunk,de ne kelljen már rögtön szakitani.
Ha ezen felhúzod magad akkor mi lesz ha később nagyobb dolgon kaptok össze?Mert össze fogtok,nincs tökéletes kapcsolat és ha van is azért meg kell keményen dolgozni.
Gondolom ha 3 éve veled van anélkül,hogy te dolgoznál akkor nem hinném,hogy olyan bunkó lenne.Eddig is megértett,akkor most teértsd meg.
Beszéljetek! Apró probléma, de teljesen tönkre tudja tenni (alliteráltam :D) a kapcsolatotokat. Én együtt élek a párommal, szintén egyetemista vagyok és volt olyan, hogy hónapokig nem volt semmi jövedelmem, pl. tavaly nyáron. Összehúztuk kicsit magunkat, nem vettünk felesleges dolgokat, és teljesen jól megvoltunk. Én elvégeztem minden otthoni munkát (kivéve azt, amit fizikailag nem bírtam vagy nem értettem hozzá, pl. szekrény arrébb tolása, számítógépszerelés), ő dolgozott, és mire hazaért, tisztaság, rend és meleg étel fogadta. Tudta, mennyit dolgozom ezen és eszébe sem jutott szóvá tenni, hogy én nem keresek.
Igaz, mi együtt éltünk már akkor is.
Most meg részmunkaidőben dolgozom, persze negyed-, max. harmadannyit keresek, mint ő, de ezért sem szokott szólni. Hó végére általában lenullázódunk, így nem is szoktuk figyelni, mikor ki fizet. Akinél éppen van pénz.
A barátoddal az a baj, hogy ha ilyen anyagias, akkor ez később csak fokozódni fog, amikor ráparázik mondjuk arra, hogy gyereketek van és nehogy valami hiányozzon neki. Ez hosszú távon szakításhoz is vezethet.
Mindenképp ülj le és beszélj vele. Lehet, hogy ő ezt a mintát látta és el sem tudja képzelni, hogy másképp is lehetne. Lehet, hogy pusztán ha elmondod neki, és belegondol, rájön, hogy változtatni kell és változtat is.
Sok sikert!
Én gyeden vagyok férjem 4x annyit keres mint amennyi a gyedem és ha anyagi gond jött ő is vágta már a fejemhez,hogy miért nem többet kapok.
Rosszul esik és ki is osztottam,hogy akkor szüljön ő gyereket(ha meg nem tud akkor ne rinyáljon),de emiatt szakitani????????
Ti h*lyék vagytok.Azok osztják leginkább az észt akiknél ugyanezz van de a világért sem ismernék be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!