Mit hinnél ha a helyemben lennél?
Szóval, a párom kedden mesélte, hogy nem találja a lakcímkártyáját. Úgy voltunk vele, hogy jövőhéten elmegy és csináltat egy újat, addig pedig keressük a lakásban.
Ma meglátogatott egy hölgy, és elmesélte hogy a férjem vele csalt meg. Kinevettem, hiszen tudom hogy hazudik.
Azt mondta bizonyítéka is van. És odaadta a párom lakcímkártyáját. Ledöbbentem, és fogalmam sincs hogy mit gondoljak. A nő azt mondta, azért vette el a kártyát a páromtól (még azt is megmondta hogy a tárcájában volt), hogy be tudja bizonyítani nekem, hogy lefeküdtek, és hogy felvilágosítson hogy mekkora patkány a férjem!
Tudom, hogy a párom a tárcájában tartotta a kártyáját, tehát valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy csak ezt az egyet veszítse el. Mert nem közvetlenül a pénz mellé tette, tehát ki sem ránthatta a pénzzel együtt.
Régebben én is találtam már személyi igazolványt, de eszemben sem jutott volna azt kitalálni, hogy azért van nálam, mert lefeküdtem XY-nal, és bizonyítékként ezt elhoztam.
Eddig biztos voltam benne, hogy a férjem hűséges. De ez a mai eset... kicsit meginogtam.
Nem olvastam végig, de...
Elképzelhetőnek tartom, hogy a Hölgy elmebeteg.Valamilyen formában a férjed belekeveredett a nő zűrzavaros ügyei közé.
Az is lehet, a párodnak semmi köze hozzá.
Ismertem egy ilyen beteget, hihetetlenül sok bajt, káöszt tudott okozni.
te láttad a férjed arcát és hallottad a hangját,te tudod megítélni hogy igazat mond e!!!
az hogy még csak nem is ismeri azért az fura.vagy a férjed jól levette a helyzetet és iszonyat jól tudott reagálni VAGY a nő tényleg elmebeteg!biztos tetszett neki a férjed és így akarta megszerezni!
szerintem az utóbbi lesz az igaz a nő gyogyós!vannak ilyen elmebajos emberkék.engem is ha a faluba meglát egy csávó elkezd követni és ez már 5-6 éve így van!!!
hihetsz a férjednek !!!
én hinnék neki!!!!
de azért még tartsd szemmel egy darabig!!vagy teszteld le egy számára ismeretlen barátnőddel!
de azért örülök hogy nem csalt meg.
24N
Hát nem tudom. :S Én még mindig kitartok amellett, hogy nem zörög a haraszt, ha...
Szerinted a nő odament volna, ha csak kamuzna? Én azért rajtuk tartanám a szemem...
Azt nem értetted mit mondott neki?Mert itt most az lenne a lényeg!
Tuti van közük egymáshoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!