Mit hinnél ha a helyemben lennél?
Szóval, a párom kedden mesélte, hogy nem találja a lakcímkártyáját. Úgy voltunk vele, hogy jövőhéten elmegy és csináltat egy újat, addig pedig keressük a lakásban.
Ma meglátogatott egy hölgy, és elmesélte hogy a férjem vele csalt meg. Kinevettem, hiszen tudom hogy hazudik.
Azt mondta bizonyítéka is van. És odaadta a párom lakcímkártyáját. Ledöbbentem, és fogalmam sincs hogy mit gondoljak. A nő azt mondta, azért vette el a kártyát a páromtól (még azt is megmondta hogy a tárcájában volt), hogy be tudja bizonyítani nekem, hogy lefeküdtek, és hogy felvilágosítson hogy mekkora patkány a férjem!
Tudom, hogy a párom a tárcájában tartotta a kártyáját, tehát valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy csak ezt az egyet veszítse el. Mert nem közvetlenül a pénz mellé tette, tehát ki sem ránthatta a pénzzel együtt.
Régebben én is találtam már személyi igazolványt, de eszemben sem jutott volna azt kitalálni, hogy azért van nálam, mert lefeküdtem XY-nal, és bizonyítékként ezt elhoztam.
Eddig biztos voltam benne, hogy a férjem hűséges. De ez a mai eset... kicsit meginogtam.
Nekem ez gyanús - mármint az, hogy nem igaz. Első gondolatom ez volt. Nekem is próbáltak már így bekavarni, és ennek nagyon rosszindulat-szaga van.
Ugyanis ha a párod tényleg félrelépne, szerintem megfordult volna a fejében, hogy a szeretőjénél van egy-egy elveszett tárgya, így nem hozzád szaladt volna, hogy nem találja.
Másrészt, a szeretőnek mi érdekében van neked "eldicsekedni" azzal, hogy mi volt köztük? Max. akkor, ha a férjed nagyon megbántotta, pl.hazudott neki a családi állapotáról,hitegette - na akkor stimmelne a dolog! De ez a lakcímkártyás túl nyakatekert "bizonyíték" - ilyen esetben valami intimebb tárgy vagy szokás (pl.valami szexuális jellegű, rá jellemző dolog, vagy anyajegy stb. lehetne a bizonyíték - ha a férjednek van nem látható helyen anyajegye, vagy hege, esetleg kérdezz rá a nőtől)
Vagy megcsal, vagy bosszú valamiért a nő részéről. Írd meg azért, hogy melyik volt. Kitartás, próbálj higgadt maradni.
33/N
haza ért már a férjed?beszéltél vele?
majd írj!
24N
Nézd nagyon egyszerű ez a dolog. Minden férfi f*rkának más az alakja és minden férfinek mások a szexuális szokásai. Egyszerűen kérdezz rá, hogy hol van a férjed f*rkán az a csúnya sötét anyajegy. kérdezd meg, hogy balara görbül, vagy jobbra.
Ennyi és tudod a tutit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!