Szülőknek dolgozni, vagy párkapcsolatban eltartottnak lenni? A helyemben melyiket választanátok így?

Rájöttem, hogy az a szak, amin vagyok/voltam, nem való nekem, nem érdekelt, a legutóbbi vizsgaidőszakom már csak szenvedés volt.

Mondták a szüleim, hogy oké, passziváltassak elsőre inkább, ne kiiratkozzak, de ne az legyen, hogy nem csinálok helyette semmit, menjek el ősztől dolgozni.

Volt pár hely, ahová tényleg nagyon szerettem volna, de vagy nem volt üres állás, vagy nem is válaszoltak. Aztán jelentkeztem olyanra, amik annyira nem érdekelne, de ilyen "jó jó" alapon oké.

27 helyre összesen, de munkám az továbbra sincs.

Egyik barátnőm valamilyen ügyfélszolgálatos állásra tudott volna tenni, de ott meg 1500 ft az órabér, szóval azzal messzire nem mennék.

Egyre jobban elkeserít ez a helyzet, mert mondtam a szüleimnek, barátomnak is, hogy nem kell a segítségük, magamtól akarok munkát szerezni, szerettem volna megmutatni, hogy egyedül is boldogulok, de egyelőre nem ez a helyzet.

Apáékat is kerülöm, mert mindig feljön témába, hogy na hová jelentkeztem, voltam-e már interjún.

Barátommal is vitatéma ez, mert hogy ne képzettség nélkül akarjak állást találni, folytassam szeptembertől az egyetemet vagy kezdjük el a "közös életünket", ha tanulni nincs kedvem... Mert ő már szeretne esküvőt, gyereket, és én is vágyom ezekre, de mondtam neki korábban, hogy előbb szeretnék lediplomázni, hogy ne az legyen mindenki fejében, hogy elvetetem magam és eltart...

Szüleimmel tudnék még beszélni, hogy vegyenek fel a céghez, de az meg tényleg ilyen látszat "papírtologatós" munka lenne csak, én meg tényleg bizonyítani akartam, hogy egyedül oldom meg, nem kell nekik vagy a páromnak a segítsége.