Nem szeretnék hétvégente anyósoméknál lenni a gyerekkel, ezen így meg kell sértődni? Mi lenne a megoldás így?
A babánk születése előtt én ritkábban jártam, kb évente 2-3 alkalommal. Nem azért, mert bajom lett volna velük, szimplán nem éreztem szükségét, hogy én ott üljek havonta péntektől vasárnapig velük... Még a legjobb barátnőimmel sem vagyok ennyit.
Márciusban megszületett a kislányunk, azóta voltunk kétszer. Úgy érzem, erre az évre ez elég is volt bőven. Kényelmetlen, kellemetlen az egész. De nyilván 400 km-t nem autózunk le egy nap alatt a babával oda-vissza, hát akkor már maradjunk hétvégére.
Nincsenek ott a megszokott dolgaink, pl. nincs pelenkázó, ágyon pelenkázni halál volt. Vagy ott a babával egy szobában alszunk, itthon a saját babaszobájában alszik, szüleimnél is. Nem aludtam jót, képtelen voltam rendesen elaludni úgy, hogy ott van velünk egy szobában a baba, kb. ilyen éber alvás volt csak részemről.
Hiába mondtuk másodjára, hogy inkább alszunk szállodában, anyósom ezen kiborult és elkezdett sírni a telefonba, hogy sosem gondolta, hogy ezt hallja egyszer, hogy a fia a saját otthona helyett inkább valami idegen helyre megy, meg hogy apósomnak ezt el sem meri mondani...
Ráadásul egyikőjük sem azon van, hogy segítsen nekünk, inkább csak bonyodalom van folyamatosan. Például legutóbb kitaláltam, hogy menjünk el egy délutáni kirándulásra a férjemmel a környéken, üljünk be egy étterembe utána. Kérdeztem anyósomtól, hogy vállalná-e arra a fél napra a babát, á, ő biztos nem, nem tudna vele mit csinálni... Nem sírós, nem hasfájós, eszik, alszik, nézelődik, játszik. Az én szüleim, nagyszüleim, de még a dédim is simán elvannak vele órákat. De közben anyósom panaszkodik, hogy messze vagyunk és az unoka úgy nő fel, hogy nem is fogja ismerni...
Ha ott vagyunk, mindig van valami feladat, a férjem sem tud pihenni, én sem, konkrétan fáradtabban jövünk haza, mint ahogy elindultunk. Úgyhogy én mondtam ma a férjemnek, hogy többet nem szándékozom menni, maximum karácsonykor. Havi egy hétvége rengeteg, nem ezzel akarom eltölteni az időmet. Ő menjen, ha szeretne, szíve joga.
Anyósomék jöhetnek bármikor, van vendégszobánk, elférnek itt aludni is. Ezt elmondta nekik, azóta ők vérig vannak sértve, meg hogy 15 éve nem jártak Budapesten, nem most, öregkorukban fogják elkezdeni az ide járást és hogy nekik kisautójuk van, azt a kamionok az autópályán leszorítják azonnal. És hogy akkor remélik az én családom sem fogja látni az unokát, mert az úgy nem fair.
De, látják, hiszen itt laknak, valamint ha elmegyünk hozzájuk, nem az van, hogy anyukám, vagy a nagyim befog engem a konyhába, hanem együtt vagyunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat, babáznak. Vagy éppen mondják, hogy elviszik sétálni, én pihenjek addig. Ott meg feladat, feladat hátán van, és nem arról szól a hétvége, hogy pihenünk, jól érezzük magunkat, kikapcsolódunk.
Úgy érzem, hogy az álláspontom teljesen érthető, a férjem is az én oldalamon áll, így zavar, hogy anyósom hisztizik, mert "jaj az unoka". De ha meg ott van az unoka, akkor nem foglalkozik vele érdemben semmit 5-10 perc gügyögést leszámítva.
Egyszerűen tudomásul kellene venni a buta anyóséknak, hogy 400 km nem a szomszéd utca, falu, vagy város.
Ez már jelentős távolság és behatárolja a találkozások gyakoriságát.
Ez van.
Nem arról van szó, hogy derogálna segíteni, de hétvégén pihenni szeretnék. Főleg egy 200 km-es út után. Nem ahhoz van kedvem, hogy egy egésznapos babázás után, miután fürdettünk, altattunk, még este 9-kor a konyhába legyen állítva, linzertésztát szaggatni... Vagy a férjemnek sem az a vágya, hogy a szombat délelőttje 3 telek fűnyírásával teljen.
Például ha a szüleimhez, vagy nagyszüleimhez megyünk, ők úgy várnak minket, hogy elénk van téve az étel, nem beállítanak a konyhába, hogy akkor csináljuk...
A babával kapcsolatban is lehet rájuk számítani, anyósom ezzel szemben akkor sem venné fel, ha sír és látja, hogy én éppen reggeliznék vagy a mosdóban vagyok.
De azért van itt egy szint néhány válaszolónál... "felcsináltattad magad" jesszusom. Hogy tud valaki ennyire primitív lenni?
Hát basszus nehogy már ne tudd letenni a szendvicsed és felvenni a síró gyereked.
Eléggé el lehetsz kényeztetve ha elvárod hogy mindent alád rakjanak
Ott annyi volt a probléma, hogy kiesett a cumija. Anyósom mellette ült, néz rám, hogy "sír!".
Ez nem elkényeztetés. Csupán nem értem a siránkozást, hogy így hiányzik az unoka, úgy nem látják soha, de ha meg ott voltunk, akkor rá sem néztek az első fél órát leszámítva, egyszer nem mondták, hogy elviszik sétálni, vagy jönnek velünk, akármi.
Most anyukámékkal voltunk a nyaralójukban, anyukám az összes reggel átvállalta az első ébredést, reggeleket a babával, hogy mi tudjunk pihenni, alhassunk, ameddig szeretnénk...
Anyósom, mikor legutóbb ott voltunk, kérdezte a férjemtől, ennénk-e lángost reggelire, mondta, hogy persze. Az anyja meg azt válaszolta, hogy reggel akkor hozna nekik is, ha megy venni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!