Miért nem kérnek segítséget azok, akiknek pokol az életük, és van kiút?

Kérdező, remélem törlik a kérdésedet, mert ez színtiszta provokáció, semmi több.

Nem bullsh.teket írunk, hanem a valóságot!, de te valami kib.tt álomvilágban élsz, ahol minden egycsapásra megjavul. Hápersze :D

Az egyik legközelebbi barátnőm 6 évig volt együtt a Párjával. Gyerekkorom óta ismerem. Mindent megosztunk, megbeszélünk egymással, voltunk közös programokon, jó párszor nyaraltunk együtt is, és soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy a négy fal között a barátnőmet üti-veri. Pedig így volt, csak senki nem tudott róla.

És tudod hogy miért nem tudtunk róla? Mert amikor először ki lett hívva a rendőrség, akkor azt mondták a barátnőmnek, hogy ok nélkül nem vernek meg senkit. És ez, meg nyilván amiket a csávó elhitetett vele, azért nem szólt, csak tűrt. Na ennyit a rendőrségtől.

Plusz a bántalmazók kifelé nagyon mást mutatnak, mint amilyenek otthon a négy fal között. Mondom, nekem meg se fordult volna a fejembe, hogy mik történnek otthon. Se egy összeszólalkozás, se egy beszólás, a csávó mindig előzékeny volt, udvarias, türelmes, és sokszor voltam titkon féltékeny, hogy ők milyen jól megvannak. Aztán a színfalak mögött meg volt verés, verbális bántalmazás, megalázás, késsel fenyegetés, stb.

#27 Szegény barátnőd... :( Engem apám vert kiskoromban, kifelé ő is a rendes, jófej csávót mutatta, így amikor felnőttektől próbáltam segítséget kérni, senki nem hitt nekem. Nem hitték el apámról, hogy tényleg képes lenne bárkit megütni. Egyszer a rendőrséget is hívtam, mert annyira elborult az agya, azt a választ kaptam tőlük, hogy ezért nem jönnek ki, próbáljuk meg egymás között megoldani a problémát, jó?

Szóval ennyit a 'csak szólni kell a rendőrségnek' szintű rózsaszín ábrándozásokról.