Miért lett divat az együtt küzdés helyett külön utakon folytatni, csonka családokat, mozaik családokat gyártani, mintha valami hobbi lenne?

#60: Dehogy vagy te selejt. Jó, hogy így választassz társakat magadnak, de nekem még a barátaim is úgy lettek, hogy nem tudtam volna megmondani, mi alapján lettünk barátok. Egyiket sem ismertem mélyebben, mégis valami összehozott bennünket, mert iskolában, munkahelyen (nekem még a katonaságnál is) valami oka csak volt, hogy többet kezdtem beszélgetni valakivel (vagy kezdtek beszélgetni velem), mint másokkal, és kialakult valami kapocs köztünk. Másokkal meg, akiket jól ismertem, nem alakult ki barátság, csak egyfajta jóismerősség. A barátság számomra valami megmagyarázhatatlan vonzalomból származik valaki iránt, mintha már ismertük volna egymást egy előző életünkben, ha volna ilyen. És igaz barát, szerintem csak néhány van az ember életében, azokat is még fiatal korában szerzi.

A szerelem is ilyen, aki volt már szerelmes, tudja, hogy az nem úgy jön, hogy rájövök, hogy valaki passzol hozzám, és ezért most szerelembe "esek" iránta, megtörténik spontán, gondolkodás nélkül is, ne kérdezd miért, mert nem tudom. És el sem múlik (a szerelem) akaratlagosan, hanem még sokáig fájó érzést okozhat. (De ismerek olyanokat, akiknél nem, vagy csak nem mutatják ki.)

#61: "ha már úgy dönt,hogy elvész/hozzámegy valakihez,még gyereket is vállal, akkor annak tudatos,jól átgondolt döntésnek kellene lennie,és akkor megérné a másikkal megbeszélni a gondokat,és megoldást keresni,nem pedig lelécelni."

Igen, de sajnos még intelligensnek mondható embereknél is láttam ennek hiányát. "megbeszélni a gondokat" - ebből legtöbb esetben sértődés vagy egymásra mutogatás lesz, ha nem újabb veszekedés. Vagy sértődöttség: "már megint én vagyok a sz*r" ("pedig mit meg nem teszek érted") vagy mártíromság: "igazad van, én ilyen sz*rember vagyok" ("lássuk, meg tudsz-e javítani?"), de ezek már "játszmák".

Ne értsd szó szerint, nem biztos, hogy ilyen vulgáris szavak röpködnek ilyenkor. Ha csak intelligens emberek házasodnának, kihalna az emberiség. És valami "mentálhigiénés intelligenciára" volna szükség, de annyi ember nem fog pszichoterápiára vagy párterápiára járni.

"Tehát nem azért van több válás szerintem,mert régen nem lehetett válni,hanem mert nem gondolkodnak elöre az emberek."

Ez így igaz, azzal, hogy szerintem régebben (mondjuk, az elmúlt 50 évben) is sok volt a válás nálunk, háromból egy házasság válással végződött. Ezt, gondolom a nők emancipálódása, anyagi függetlenedése (is) okozhatta, azelőtt, ha a férj volt a családfenntartó, a nőket arra kondicionálták, hogy "tűrj, adj igazat az Uradnak!", meg ott volt az, hogy "amit Isten összekötött, azt ember nem választhatja szét" :) Attól még volt válás akkor is.

Mert mondjuk az ember rhadtul belefárad egy olyan kapcsolatba, ahol ő tesz bele mindent érzelmileg, a másik meg "elvan" - és ez a jobbik eset, hogy csak elvan, mint szr a fűben.

Exemmel ez úgy működött, hogy ő konfliktuskerülő, ergo soha semmit nem lehetett megvitatni vele, mert "jól van az úgy".

Nem, nem volt jól, de ő homokba dugta a fejét - aztán amikor 9 hónap együttélés után kidobtam, nem értette, mi a bajom.

Hát, nem is tudom...

De miért maradjak együtt ilyen emberrel? Mert "így illik". Hápersze.

Egyébként mozaikos gyerekként írom, bár ne jött volna össze apám azzal a féltékeny, OCD-s nőjével, talán nem b....a volna szét a kamasz-és fiatal felnőttkoromat.

Lehetett volna jó is a mozaik, mert néha tényleg sikerül, hát nem volt szerencsém.

Alig vártam, hogy végre elhúzzak onnan (21 éves korom után végre sikerült), és amióta megtörtént évi 2-3-nál többször nem is járok haza.