Miért lett divat az együtt küzdés helyett külön utakon folytatni, csonka családokat, mozaik családokat gyártani, mintha valami hobbi lenne?

A társadalmi elvárás, az, hogy a nők nem tudták fenntartani magukat, esetlegesen az agresszió, illetve a tény, hogy mindenki elítélte ezt, nem kapott segítséget.

Nagyon régen volt már az a kényszerítés.Régen is el lehetett válni,sőt hozzá se kellett menni.Már nagyon rég volt,mikor kötelező volt.Manapság viszont mindent meggondolatlanul,gyorsan intézünk.Ilyen a házasság is,meg a gyerekek is.Gyorsan pár hét,vagy hónap után beleugranak,vagy hirtelen terhes lesz a menyecske,és azért házasodnak,nem azért amiről valójában szólna ez a dolog.Egy életen át tartó szövetségről,kölcsönös szeretetről,tiszteletről.A legtöbb fiatalnak ezekről fogalma sincs.Az is igaz,hogy sokan nem létező boldogságot kérhetnek.Senki sem tökéletes,mindenkinek vannak,lesznek hibái,előbb utóbb ki is derül ez,úgyhogy az új párral is lesznek gondok,csak nyilván nem az első hónapban.Ezt viszont hajlamosak manapság elfelejteni Szerelmes se lesz örökké ugyanúgy az ember.Egy kapcsolatnak vannak szakaszai.Másért,és máshogy szeretsz valakit 16,26,36 évesen,ahogyan gyűlnek a közös emlékek,megismertük egymást.Perste egy hónapig,vagy egy évig biztosan izgalmasabb egy új, aztán az is régi lesz.Nem azokról az esetekről beszélek,ahol az egyik fél egy agresszív alkoholista munkakerülő lesz,ott nyilván érthető ha lelép a másik,ha nem hajlandó a másik segítséget kérni,és változni. De ahol alapvetően annyi a gond,hogy lusták vagyunk a másikkal foglalkozni mint férfi,vagy nő,és ezért hidegülünk el(ami szintén még sok esetben visszafordítható lenne,csak akarni kellene mindkét félnek),ott ugyanez lesz az új kapcsolat sorsa is.Csak könnyebb nem magunkba nézni, továbblépni,és újat keresni Ez pedig mi9ta internet elérhető mindenki számára,pofon egyszerű.Ha még galambposta lenne,meg kellene udvarolni nem lenne elég egy dickpic, akkor nem menne ennyire könnyen.

Köszönöm,és ne gondold,hogy idős vagyok,még nem vagyok 40,csak a mi családunkban "jó példát"láttam.Egyrészt nem ökör módjara házasodott senki,másrészt nem volt senki dolog talán,vagy agresszív alkesz, harmadrészt pedig ha volt is vita,vagy veszekedés azt megoldották,megbeszélték,ha kellett változtatták,nem azt mondták,hogy jó,hát te hülye vagy,nehogymá neked legyen igazad,lelépek.A tisztelet,meg a hűség meg alap volt mindig.Nálunk is az én házasságomban.Nem beszélünk egymással úgy mint a kutyával,20 éve vagyunk együtt,15 éve házasok is vagyunk,de minden nap dolgozunk a kapcsolatunkon is,soha nem fekszünk le haraggal, megbeszéljük ha bajunk van másikkal.5 gyerek mellett is nő vagyok,a férjem meg férfi.Minden nap van a másikhoz egy kedves szavunk,vagy egy gesztus, amiből érzi a másik,hogy fontos a egyetlen dolog lenne amiről nem lenne értelme beszélni,csak búcsúzni,az a hűtlenség.Mindent a szemnek,semmit a kéznek.De ezt meg mindketten így gondoljuk,tehát nincs gond.Olyat nem csinálunk ami nekünk rosszul esne,vagy megbocsájthatatlan lenne,és kész.Ennél a szövetségnél pedig megnyugtatóbb,nincs a világon.

Nem rossz,de tudomásul kell venni,hogy teljesen normális,hogy mondjuk 5,10,20 év után nem ugyanúgy vagy szerelmes.Ettől nem kell lecserélni a másikat,mert akire cseréled az is ugyanolyan lesz 5,10,20 év múlva.Gondolhatod,hogy szerelmes vagyok most is a férjembe,ha egyszer még 10 hónapja is szültem neki.Sőt még jobban,mélyebben szeretem,mint tiniként,csak teljesen máshogy.Tiniként lángolva,mindig a találkozót várva,vágyva arra,hogy együtt legyünk,meg egyéb testiséget ugye,most pedig mint az életem egyik értelme.Most együtt élünk,minden nap találkozunk,a napunk nagyrészét külön kell töltenünk,mert dolgozunk,gyerekeket nevelünk,de várjuk az estéket,hogy összebújjunk,várjuk az egyenlőre ritka alkalmakat, mikor kettesben elmehetünk valahova.Valószínűleg 70 évesen sem ugyanaz lesz a kapcsolatunk van a fontos,ami mondjuk most az,de ha teszünk azért,hogy érezze a másik,hogy szeretjük,hogy fontos,hogy nem csak anya,apa,mama,pápa,háztartási robot,vagy ATM, akkor boldogok és szerelmesek lehetünk.De azt teljesen hülyeség gondolni,hogy mondjuk 40,vagy 50 évesen ugyanazt jelenti valakinek a szerelem,mint 18 évesen.Egyszerűen felnövünk,fejlődik a személyiségünk,változunk,tapasztaltabbak leszünk.Ha vissza gondolok a 18 éves önmagamra,vagy ha még visszébb,mondjuk 14 évesen, akkor halál szerelmes tudtam lenni egy helyes énekesbe is.Ma már ez nevetséges,hát nem is ismertem,mégis azt gondoltam,hogy szerelmes vagyok.Nyilván nem érezhetem ugyanazt,de ezt nem rossz értelemben kell érteni.Csak sokan ugyanazt keresik,pedig lehetetlen ugyanazt érezni.Nem biztos hogy érthető így leírva.Saját életünkből az egyik példa,hogy mi 6 év együttélés után vállaltuk az első gyereket,másnál ez kritikus pont,nálunk pedig annyira megerősítette az amúgy is erős kapcsolatunkat,hogy az hihetetlen.Érzem,hogy sokkal jobban félt,szeret,becsül,pedig előtte sem voltam ezek híján,és én is végtelenül hálas vagyok azért,amilyen férj,és amilyen apa,és nap mint nap éreztetem is vele,hogy mennyire szeretem,hogy mennyire fontos nekem.Nem csak nekünk,vagy a gyerekeknek,hanem nekem.Na mindegy ezt így nem tudom,hogy mennyire érthető.