Mennyi zsebpénzt adtok egy tizenkettedikesnek?
Olvasom itt a kommenteket mindkét oldalról, de valamit nagyon hiányolok, ez pedig az empátia és a jelenlegi gazdasági helyzet ismerete, figyelembevétele.
A fiatalok részéről nem igazán érzem, hogy felfogták, milyen változások mentek végbe az utóbbi kb. 3 évben, milyen élelmiszer, rezsi, üzemanyag árakkal küzdenek a szüleik, hány munkahely zár be, stb, stb. Aki azzal érvel, hogy minek vállal gyereket az, aki nem tudja eltartani, meg taníttatni a gyerekét, az képes-e felfogni, hogy senki nem tervezett az életébe egy világjárványt, háborút a szomszédban (egyelőre szerencsére "csak" a szomszédban ölik egymást), és senki nem tervezte, hogy 9x-es ára lesz pl a gáznak, villanynak, kb 1 év alatt. Az élelmiszer és az üzemenyag "csak" a duplája, triplája lett az elmúlt kb fél-1 évben, persze a hivatalos infláció 15%... Aki erre fel tudott készülni, az elé én leborulnék imára és kérném a jövő heti LOTTO számokat is, mert remélem azt is tudja. Amikor egy fiatal kiejti a száján, hogy elveszik a legszebb éveit, ha nem mehet hetente szórakozni, inni, meg 4-5000Ft-ot költeni egy pudvás zsemlére, üdítőre a McDonaldsba, belegondolt-e abba, hogy a szüleitől mit vett el most ez a világ, vagy az egocentrikus világképe ezt nem engedi?
Biztosan mondhatom, a szülők is el vannak kesredve, a többség frusztráld, ideges, mert alapjaiban megingott a jövőképe. A szülők is szomorúak, sajnálják a gyerekeiket, ha nem tudják őket úgy támogatni, mint eddig, a szülőknek is rossz érzés, ha kilátástalan pl. a gyerekei lakáshoz jutása ilyen árak mellett, de a többség napi megélhetési gondokkal küzd, sokan el is eladósodnak, épp ezért a talpon maradás a cél.
Ez már nem a zsebpénzről szól. Sokkal fontosabb lenne a gyerekeknek és a szüleiknek is felmérni az erőforrásaikat és valahogy túlélni ezt a nem túl rózsás időszakot. Többen is leírták előttem, szociális életet nem csak a McDonalds-ban lehet élni, nem csak pénzt költve lehet jól érezni magunkat. Most simán lehet, hogy meg kell változtatni a szórakozási szokásokat, mert ha nem vesszük tudomásul, hogy a pénz, ami eddig elég volt egész hónapra, most már nem lesz elég, csak 1-2 hétig, akkor nagy bajba kerül mindenki.
Nem azt kell most nézegetni, hogy heti 7000, vagy napi 1000Ft kellene most szórakozásra, mert minden megdrágult, hanem azt, ki van-e otthon fizetve minden ami kell az alapszükségltekhez? Csak ha marad pénzt, akkor lehet azon gondolkozni, hogy jut-e mindenkinek, a szülőknek is hobbira, szórakozásra. Sajnos azt látom, hogy az igények azok az egekbe mentek, de nagyon nem szép dolog ott követelőzni, ahol a szülőknek is súlyos problémát okoz a jelenlegi helyzet kezelése.
A szüleimtől havonta általában havi huszonötezer forintot kapok, amellett, hogy itthon élek és minden szempontból (például étkezés) is abszolút ellátnak. Emellett van diákmunkám, amivel havonta kilencvenezer forint körül szoktam keresni.
A szüleimtől kapott pénzt szoktam programokra fordítani (mozi, kávézás, szabadulószoba, szülinapozás, stb.), míg a saját keresetemet mindig félreteszem és az szépen gyűl a bankszámlámon.
A szüleim azon a véleményen vannak, hogy amíg tanulok, nem tartják problémának, hogy ellátnak, illetve látják rajtam, hogy magamtól is teszek a céljaimért és nem itthon nézem a falat egész nap.
#82.Mondjuk ebben vastagon benne van az is, hogy mindenre rá lehet húzni a háborút, a világjárványt és minden egyebet.
Az már más lapra tartozik, hogy a sógoraink gondtalanul élnek a szomszédban még ebben a kilátástalan helyzetben is.(németek, franciák is)
Ez nagyon komplex probléma, társadalmilag is, nem csak a pénzről szól...
De semmi értelme politizálni, csak hogy lásd a másik oldalát a dolognak.
Hozzátéve, értékes vita folyik, többnyire személyeskedés nélkül több oldalról és teljesen rendben van.
Egymást nem fogja meggyőzni 2 olyan generáció akik teljesen más világban éltek.(azért tegyük hozzá, akik 20-30 évvel ezelőtt voltak fiatalok ők tudják mi az hogy biztos munkahely, megélhetés, stabil piac amiről a mai 20-30-as korosztály csak álmodozik kb.)
14.32, abban mi a politika, hogy 1 éve 300Ft volt 1kg kenyér, most meg 1000Ft, ha esetleg jobb minőséget akarsz, 2-3EFt, a hús 100%-kal drágább, a szaros párizsi 4-5E Ft/kg??? Túró, vaj ára az egekben, gázszámla egy normál, nem túl jól szigetelt házban 80-100E/hó??? A bérek viszont jó esetben emelkedtek 15%-ot, de több ismerősömnek semmit nem emeltek, sőt elvették a szép kártyát. A környékünkön több kisvállalkozás megszűnt, nem tudja kitermelni a rezsit. Az, hogy a németek, franciák jobban élnek, sajnos rajtunk nem segít, én csak tényeket soroltam fel politika nélkül. A nincsből nem lehet osztogatni.
Ez a cikk is elég ütős, és valahogy kapcsolódik a témához olyan okból, hogy a fogyasztói társadalomban élők menyire nem képesek felfogni, hogy mire telik nekik és mire nem: [link]
#85.Mondjuk infláció, sikertelen és bebukott járvány- és gazdaságpolitika, alul bérezés, rosszul visszaforgatott pénz a vállalkozásokba, hirtelen drasztikus bér- és emelés(-> leépítések, de így sem növekszik annyit, mint az infláció mértéke), hatósági árak rosszul alkalmazása(->infláció növekedése). Ez sem politika, csak tények. Ok-okozat.
A cikket elolvastam, mindenkinek meg lehet a véleménye erről a dologról.
Ez is csak egy vélemény a sok közül, többnyire az egésznek az oka hogy hónapról-hónapra élnek az emberek, a megtakarítások teljesen elfogytak.
Ehhez nem kell nagy tudomány, hogy lássa az ember, és kimondott megoldás nincs rá mindaddig ameddig a piaci körélményeket nem stabilizálják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!