Más apuka hogyan viseli ezt?

Mi tudatosan és felkészülve álltunk neki, így nem volt nehéz megoldásokat találni. Én éjszakáztam mindig, cserébe ő délután állt helyt a gyerekek mellett. Fizetős konditerem helyett a szabadban fut vagy biciklizik. Én pihenésképp maradok a meglévő könyveim olvasásánál. Ez az anyagi része. Munkahelyeket összehangoltuk, hogy a napi rutin működjön. Neki és nekem is lenne kecsegtetőbb lehetőség, de most ezek adják a legjobb időbeosztás és élhető fizetés kombinációt. Kertrendezés közben a gyerekek kint vannak apával, kicsit lassabb, de jól érzik magukat és haladnak is. Addig én a házban csinálok minden mást zavartalanul és hatékonyan. Sokszor elviszem őket levegőzni, addig a férjem tud pihenni, zenét hallgatni, szerelni vagy amit akar. Amikor úgy érezzük, akkor hívunk egy lányt, aki pár órát a gyerekekkel marad, mi pedig kiszakadunk a mókuskerékből és elmegyünk beszélgetni, bevásárolni, moziba, ami eszünkbe jut.

Az esti vacsora mindig együtt van, és így látjuk is egymást a nagy rohanásban.

Nem mondom, hogy mindenkinek jó lenne így, nekünk működik.

22-es: ez max. akkor igaz, ha egy kertesházat hasonlítunk össze egy komfort nélküli putrival, de nem erről van szó, hanem egy agglomerációban lévő, biztos szép és nagy kertes házról vs városi, esetleg lakótelepi panel vagy társasházi lakás összehasonlításról. A gyerekek ilyen körülmények között elsősorban arra fognak emlékezni, hogy apa és anya mennyit volt velük, mennyi közös élmény volt. Optimális esetbe a saját kertjükben, halleluja, de még mindig jobb a lakótelepi játszótér vagy a hétvégi kirándulás a zöldben KÖZÖSEN, mint a hatalmas rendben tarott kert, ahol esetleg van 1-2 órája apának rájuk hétvégenként.

Gondolj bele, hogy hétköznap MINDEN NAP 5-től 7-ig nincs a gyerekekkel. :-(

Úgy, mint az anyukák, nehezen. Nekem is feltűnő, hogy úgy írsz, mintha egyedül te szenvednél időhiánytól és csak neked hiányozna a kikapcsolódás. Remélem csak véletlen, mert rövidre akartad fogni, és csak a téged érintő lényeget írtad.

Amúgy teljes mértékben megértelek. Nekünk egy 4 éves és egy féléves van, a kicsivel vagyok most itthon. Vidéken élünk, és a "pénz vagy idő" dilemmában az idő mellett döntöttünk (szerencsére megtehettük, nem nyögünk hitelt). Közel dolgozunk, nem sokért, de a gyerek óvodába hordását is meg tudjuk oldani - ezt már családalapítás előtt is nagyon figyelembe vettem.

A férjem 4-re ér haza, és még ezt is nagyon kevés szabadidőnek érzi. El is hiszem, mert ez is nagyrészt gyerekek körüli teendőkkel és "muszáj tevékenységekkel" telik.

A többiek által javasolt hosszútávú tervek mellett még ezeket a tippeket adnám:

- időnként , mikor egy nehéz nap után végre elalszanak a gyerekek, és egymás mellé zuhanunk a kanapéra, jóóól kipanaszkodjuk magunkat egymásnak. Nekünk ez valamiért bejön. Kiadjuk a frusztrációt és kölcsönösen megértést kapunk, utána könnyebb a lelkünk. "- a tököm kivan, hogy egy k... percet nem bír ki anélkül, hogy meg akarná magát ölni! Fel kellett vennem, és fél kézzel bszakodnom, míg elővettem a kaját a hűtőből, szedtem magamnak és megmelegítettem. És még ő vonyított, hogy tegyem le, mert megint a székre akar felmászni! - Ugyeee? Engem is egész nap szétb az ideg az ilyenektől! Főznék, és egy szál répát nem tudok felvágni tőle. De még enni sem hagy nyugodtan. Ha valamibe belekezdenék, mikor véletlenül elalszik, richtig, hogy 3 perc múlva felébred." Semmiképp nem tartom jónak, ha titkolod a nehézségeidet, mert az elfojtott keserűség hosszútávon valami drasztikusabb módon fog manifesztálódni (végleges kiábrándulás, f..sz viselkedés, menekülés otthonról, megcsalás). De abba a hibába se ess, hogy úgy gondold vagy add elő, mintha itt egyedül neked lenne bajod, és a feleséged feladata lenne ezt megoldani neked, mert neki biztos minden fsza. Bajtársak vagytok, egymást tartjátok a víz fölött.

- a másik: amellett, hogy hétvégén megosztjátok a terheket, és igyekeztek némi kikapcsolódáshoz jutni, vezessetek be egy rendszert, amiben kölcsönösen heti egy hétköznap estét szabaddá tesztek a másiknak. Olyankor csak az egyikőtök vállalja a gyerekeket elalvásig, a másik számára teljes nyugalmat biztosítva. Ekkor lehet úgy edzeni, hogy a gyerek nem mászik oda a súlyok alá, úgy játszani, hogy nem dumál közbe és tapogatja a billentyűzetet, vagy el is lehet húzni otthonról. Sajnos nálunk ez nem működik, mert a férjem legkésőbb egy órán belül elkezd kínhalált halni, ha teljes mértékben rámarad mindkét gyerek, és engem annyira idegesít a látványos szenvedése (plusz sajnálom a gyerekeket, ha már idegbeteg kezd lenni), hogy hagyom a p...ba az egészet, inkább itt rohadok meg. Őt el szoktam "engedni" időnként edzeni, futni egyet vagy haverokkal találkozni, de ha én megyek valahová, minimum a babát cűgölöm magammal. De legalább elismeri, hogy tényleg sokat szívok, nekem szarabb, és neki dolgozni még mindig jobb, több pénzért sem menne gyedre. Tény és való, jobb a teherbírásom, ez nem a gyerek kapcsán mutatkozott meg először (nem mintha mindenben én lennék jobb kettőnk közül). Igyekszik olyasmivel kárpótolni engem, amivel tud.

Azzal is szoktuk nyugtatni magunkat, hogy ez csak egy páréves időszak, utána jelentősen könnyebb lesz. Az óvodással ezt már tapasztaljuk is.

27-es, csöppet sem mindenki így éli meg. Van két gyerekem (9 és 6 évesek), néha fárasztóak, de soha nem cserélném el ezt az életet a kényelmes és nyugodt gyerekmentes élettel.

Annyi szeretet soha senkitől nem kaptam, mint tőlük. Ha fél napig nincsenek itthon, már olyan üres a ház! Ők töltik meg élettel!

Most majd jól lepontoz a gyakoris gyerekutáló kommandó, de nem érdekel. :-)

#27

26-os vagyok. Én is pont arra gondoltam miközben a válaszomat fogalmaztam hogy tökéletes Móni is jó lesz a gyerek telekre

29-es vagyok, basszus, elküldtem a hülyeséget. Szóval arra gondoltam, hogy tökéletes muníció lesz a válaszom a gyerekmenteseknek.

Amúgy én értem azokat is, akinél ez nagyobb súllyal esik latba, de hidd el, itt nem a jó oldalát emeltük ki :D. Most nem jövök a nyálas "szeretetet ad" és hasonló dumával, az sem mond úgysem semmit, nekem sem volt szeretethiányom a gyerekek előtt sem, mert értelmetlen sem volt az életem. Igazából nem tudom szavakba önteni, miért választja ezt az ember mégis, és miért van az, hogy még csak nem is bánja.

Ha belegondolsz, gyakorlati oldalról a kutyatartás is nettó szívás. Meg a hegymászás is nettó szívás. Egy csomó nettó szívás van, amiket az ember valamiért mégis akar, és nem cserélne el.