Hogy kezelitek, ha a tehetős szüleitek nem segítettek/segítenek, bár megtehetnék?

Fog a helyzet még fordulni. Tapasztalat.

Voltam hasonló helyzetben, az üres nagyszülői lakásba szerettünk volna beköltözni, amíg a házunkon egy nagyobb átalakítás elvégezhető. Azonnal kiadták idegennek.

Hát nem esett jól.

Öregen meg arról álmodoztak, hogy a nagy gyerekeinkkel odaköltözünk, és akkor mindennap közel lehetünk . A megelőző sztorira természetesen nem emlékeztek.

A dolog persze lehetetlen is volt. Félévig a másfél szobában jól elvagy két ovissal, de nem a két nagykamasszal tartósan.

Benyeltem, mert mindennapi apróságokban mindig segíthettek, de ez valahogy félrement.

Sose tudtam meg az igazi okát.

Ha valóban megtehetnék, nekem pedig szükségem lenne rá, és mégsem adnának, akkor bevallom, nekem rosszul esne. (Bár én inkább kölcsön kérném, felnőttként nem vágyom "adományra" a mindennapokhoz.)

Nem szakítanám meg a kacsolatot vagy ilyesmi, de a tüske ott lenne.

Persze nem mindegy, hogy milyen segítségről lenne szó, mert a kérdésben is több dolog merül fel. Az ingatlanvásárlás pl. nekem alap, egy szem fiam van, de ha másban nem is pénzelném, az otthonteremtéséhez hozzájárulnék.

Ha átmenetileg elvesztené a munkáját, akkor nem biztos, hogy egyből hozzávágnék százezreket/milliókat, mert akkor sosem lesz neki természetes, hogy tesz félre hasonló helyzetekre, hanem megszokja, hogy majd anya ad (ismerek ilyen közel harmincas nőt, jópár éve dolgozik, de egy autószerelésre is a szülei adnak neki pénzt, mert annyi tartaléka nincs, de így nyilván nem is lesz, mert minek...).

De persze éhenhalni nem hagynám őket, ha a lakbérre kellene (nyilvan a kérdezőnél ez nem opció saját ingatlannal), akkor sem hagyném, hogy a híd alá menjenek, ha pont elromlana a hűtő, és nem lenne pénz újra, akkor adnék, de nem örülnék, hogy két gyerekkel ennyire máról holnapra élnek, és próbálnám őket ösztönözni arra, hogy mindig legyen tartalékuk. (A mai világban nem olyan elképzelhetetlen a munkahely elvesztése, addig kell meghúzni a nadrágszíjat, míg van miből félrerakni...)

Hát, én ebben élek. Vőlegényemnek a szülei felajánlották hogy beszállnak a házvásárlásunkba egy elég szép összeggel, hogy támogassanak minket. Az én szüleim (kb jobb anyagi helyzetben vannak, mint a párom szülei) annyit tettek hozzá a témához, hogy hát ja, szívás manapság ingatlant venni, aztán témát váltottak.

(Meg korábban előzmény nélkül közölték velem, hogy ne számoljak vele hogy valaha örökölni fogok tőlük bármit, mert inkább elköltik és elutazgatják amijük van.)

Hát, nem omlott össze a világom de mindenesetre legalább tudom hányadán állunk, és ha valaha ők kérnének tőlem támogatást akkor nagyon átgondolnám.

A szülő nem köteles segítenia felnőtt gyerekét se az életben, se az elindulásban. Ez tény.

De ha a gyerekem (ha lenne) elveszítené a munkahelyét, és nem találna önhibáján kívül másikat, és a fizetés kiesést megérezné az anyagi helyzetük, pláne ha tudom, hogy a gyereknek tényleg segítségre van szüksége, nem azért kéne neki plusz pénz, hogy eligya, elszórakozza, stb, biztos hogy segíteném, mégha csak átmenetileg is.

Nekem nagyon rosszul esne. Az másik kérdés, ha nincs miből adni, de ha van, és inkább elnézik, hogy küzd a gyerekük, az szerintem nagyon alja. Nekem a szüleim elég jól élnek, én meg még most kezdtem az életet, nincs még egy éves munkaviszonyom de bejött egy nagyobb egészségügyi kiadás. Ki tudtuk volna mi is fizetni, kicsit nyögvenyelősen, de rögtön felajánlották hogy kifizetik.

Én egyébként megmondanám, hogy elfogadom, hogy nem tudnak segíteni, de akkor arra számítsanak, hogy majd én is ezt fogom mondani, ha idősek lesznek és nekik kell akár fizikai, akár anyagi segítség. Idős korban már a pénz se ment meg, nekem a nagyszüleim az elmúlt években robbantak el, szüleim magukhoz költöztették őket, mert ilyen a család. De nem támogató szülő ilyet ne is várjon. Mehet otthonba vagy ahova szeretne.

#8

Nyilván, de most nem ez volt a kérdés.