Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyám meg fog ölni. Mit tegyek?

Anyám meg fog ölni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Balhés gyerek vagyok már kiskorom óta. Tavaly jöttem ebbe a suliba (a másikból kirugtak) és az egyik osztálytársammal azóta utáljuk egymást és nem hagyjuk egymást. Amúgy már párszor verekedtünk is. Év elején azt mondták h most tiszta lappal indulok amúgy tavaly igazgatóit is kaptam. Anyám jól lecseszett és azt mondta h ha még egyszer kapok valamit nem tudja mit csinál velem. Tegnapelőtt kaptam egy szaktanárit ma meg egy osztályfőnökit (vagyis csak elkérte az ellenörzőt de tuti beírja) és egyikről se tud. Szaktanárit azért mert tesin nem azt csináltam amit kellett volna de a tanár amúgy is szivat mióta idejöttem. Osztályfőnökit meg azért mert ma is verekedtem de majd ha hazajön úgyis fogja látni. Összevéreztem a padlót a terem elején mert a gyerek meglökött és a lábam meg a kezem nagyon elérte a radiátort és eléggé vérzett, engem felidegesített és úgy meglöktem h beesett a padok közé és eltört a keze. Hát kb ennyi de amúgy is ő kezdte. Van egy büdös cigány az osztályunkba és odarakta hozzá vmelyik könyvemet én meg leordítottam a fejét ő meg megütött én meg vissza és így kezdődött. :S :D

14/F


2010. szept. 29. 17:42
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
Virgács lesz a csizmádban,Kiskomám!!!
2010. szept. 29. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 A kérdező kommentje:
Nekem már szinte természetes...de nem mindenkivel vagyok ilyen. Amúgy az a hülyegyerek rakta egy cigányhoz (aki büdös és koszos) a könyvemet és én nem a cigánynak szóltam be hanem annak a birkának
2010. szept. 29. 19:55
 33/38 anonim ***** válasza:
A kommentjeidből az derül ki,hogy értelmes gyerek vagy.Miért nem veszel vissza magadból egy kicsit,sokkal nyugodtabb életed lenne,minden tekintetben.
2010. szept. 29. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 anonim ***** válasza:

Természetes, de te ezen nem is akarsz változtatni. Na, mit szólt anyukád?


18:21

2010. szept. 29. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 anonim ***** válasza:
Na az ilyenekből , mint te kerülnek ki a majdani sittesek. A legjobb úton jársz afelé. Ideje lenne picikét elgondolkodni, hogy megéri-e úgy viselkedni, mint a többi tapló, akiket te bántalmazol. Azért, ha az én gyerekem lennél, valószínűleg nem jutsz el erre a szintre, mert az sem mindegy, hogy ki honnan jön.
2010. szept. 30. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 anonim ***** válasza:

"Nekem már szinte természetes"


Hát ez a baj, mikor parasztnak és agresszívnak lenni természetes... te lesüllyedsz azok szintjére, akiket lenézel és megversz...

2010. szept. 30. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 anonim ***** válasza:

"Nekem már szinte természetes"

Ezt a választ a kérdező a "virgács"-ra írta.Nem kell b@sztatni feleslegesen,van elég baja a ti hülyeségetek nélkül is./Lehet nyomkodni a %-ot lefelé!/

2010. szept. 30. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 A kérdező kommentje:

"Tényleg teljes nyugalommal írod le, miket csináltál, mintha teljesen termszetes dolgok lennének." erre írtam


Amúgy nem ölt meg csak félig letéptea fejemet de sztem még nincs vége. És ma be kellett neki menni a suliba is...szerintem egyszer úgyis kitesznek ebből is. Nem bírnak a tanárok csak az osztálytársaim (kivéve 1-2).

2010. szept. 30. 17:10
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!