Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kinek a dolga fizetni az otthont?

Kinek a dolga fizetni az otthont?

Figyelt kérdés

Édesanyám sajnos mentálisan olyan állapotban van, hogy már állandó felügyeletre szorul. Beszéltem is erről a húgommal, megegyeztünk, hogy egy bentlakásos otthon lenne számára a legmegfelelőbb, mivel ő is és én is dolgozunk.

Egész addig együttműködő volt, amíg a finanszírozás nem került szóba. Tudniillik, csak a beugró többmillió forint és édesanyám nyugdíja a havi díjat sem fedezné. Az én ötletem az volt, hogy adjuk el a lakást, de kiderült, hogy egy lépéssel előttem járva kijátszottak. Nyíltan megmondva, hogy mivel nekem és a lányomnak már van lakásunk, nekik meg a fiuknak pedig nincs, így évekkel korábban anyuval a húgom fiának ajándékoztatták a lakást. Hogy ne kelljen velem osztozkodni majd, és ne legyen hogy még egy lakást sem tudnak venni. Mondanom sem kell, mennyire feldühített a dolog és mennyire elárulva érzem magam. Arra is gondoltam, hogy talán édesanyám már akkor sem lehetett teljesen ép, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt tette volna velem.

De emellett a keserű érzés mellett még mindig ott van a finanszírozás kérdése. Úgy gondoltam fairnek, hogy ebben az esetben az unokaöcsém adja el a lakást és fizesse anyu ellátását, ha már mindenét ő kapta meg. Nyilván erre nem hajlandó, sőt, az undorító féreg örül, hogy bevackolhatja magát a lakásba. Húgom szintén nem járul hozzá anyagilag, mondván, nincs miből, albérletben él, adjam el én az egyik lakást. Csakhogy az a lakás a lányomé lesz, ahhoz nekik semmi közük.

Ilyenkor mit lehet csinálni? Lehet valahogy érvényteleníteni az ajándékozást beszámíthatatlanságra hivatkozva? Vagy az örököst kényszeríteni, hogy állja legalább a bekerülési költséget? Esetleg húgomat kötelezni, hogy ő is beszálljon?


2022. nov. 6. 07:42
1 2 3 4 5 6 7
 61/65 anonim ***** válasza:
100%
Válasszatok másik otthont. Apósom most megy be kedden. 1 millió a beugró és napi 3500 Ft, amit fedez a nyugdíja.
2022. nov. 6. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/65 anonim ***** válasza:
90%
Jó, kérdező, de most ezzel mi mit csináljunk? Akkor a húgod csak ugyanúgy viselkedik, ahogy eddig. Ettől nem lesz ő egyedül felelős anyád elhelyezéséért. Az pedig, hogy anyád úgy döntött, hogy nekiadja a saját lakását azok után, hogy ennyire élhetetlen, hát, hiába nem akarod belátni, de anyukád döntése volt és kész. Tudom, hogy azt akarod az egészből kihozni, hogy az álnok nővéred a szegény idős anyukádat kijátszva juttatta lakáshoz a gyerekét, de sajnos az egyetlen, akit kijátszottak, az te vagy, méghozzá anyukád tevékeny részvételével. Az alapján, amiket írsz, pénze volt korábban és tisztában van az ügymenetekkel, mit hogyan kell intézni, csinált ilyet korábban is. Ha jól értem, meg se állapította még senki, hogy demens. Szóval itt nem csak a csúnya gonosz tesód meg a szemét fia a hunyók, ebben a mamika is vastagon benne van.
2022. nov. 6. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/65 anonim ***** válasza:
100%

Lehet valahogy érvényteleníteni az ajándékozást beszámíthatatlanságra hivatkozva?

ó, igen, állapotcselekvőképteleséget utólag, évekre visszamenően igazolni, orvosi szakvélemények, bírósági eljárás...rég meghal, mire vége lenne, és gyakorlatilag mérget vehetsz rá, hogy csak a pénzed úszna el a perköltségen. Ha még mindig lábon van, és ellátja magát szerinted mégis hogyan tudnák évekkel ezelőttre bizonyítani, hogy akkor nem volt százas? Ha ő maga nem kéri az ajándékozás céljának meghiúsulása miatt (ha kötött ki egyáltalán feltételt), esélytelen. De menj el ügyvédhez, ha tisztességes, pár tízezer forintért (konzultáció) elmondja neked ugyanezt, ha nem, akkor írogat pár felszólítást a tesódéknak szintén jó pénzért, majd a nyilvánvaló eredménytelenség miatt elindítja a polgári pert...Szerintem gazdaságosabb lenne, ha belátnád, hogy átb...tak téged, mint sz...t a palánkon, te meg a hasznotalan lelkiismereted miatt a testvéredéket hibázatod a részrehajló anyád helyett.

Ha nem akarod anyádat magára hagyni, akkor egy valamit tehetsz: fizetsz, mint a katonatiszt. Rajta behajtani nem igazán tudod, mert ha te erőn felül akarod ellátni, elláttatni egy drága otthonban, nincs az a bíróság, aki a te igényeidet a húgodon behajtja. Olyan otthon kell neki, ami a jelenlegi lehetőségeibe belefér. Jah, ha az nincs, mert a mama földönfutót csinált saját magából, akkor így járt. Nagyon jól tudta, hogy mit csinál, és ismeri a testvéred mentalitását is, csak hát...nem akarta látni. Nyilván bízott abban, hogy imádata tárgya és gyermeke sose cselekedne ellene, nem hagynák magára. Az ajándékozásit ügyvéd előtt/közjegyző előtt köthették, gondolod, hogy nem beszélgetett velük, hogy mit akarnak írásba foglalni? Sorról sora el szokták magyarázni...Azt írod, elvan még, csak hü.lyeségeket csinál, akkor pontosan tudta, hogy átjátszotta a lakását a tesvéredéknek, téged meg kifelejtett (hiszen írod, hogy eddig mindig mindent felesben adott), ezerszer szólhatott volna előtte-utána, vagy most, hogy lerobbant. Pont, mint ami a mi családunkban is volt... A nővéred tesz rá nagyívben, gyanítom, neki az lenne most már a legegyszerűbb, ha a mama magától bemászna a föld alá, hogy csak a baj van vele és lehúzni már nem lehet róla több bőrt; legyél csak balek, aki pörög ezen.

2022. nov. 7. 05:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/65 anonim ***** válasza:
100%
Persze, hogy pontosan tudja. Már csak az is ezt bizonyítja, hogy hallgatott róla. Ha a mami szerint ez annyira oké lett volna, nem sunnyog.
2022. nov. 7. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/65 anonim ***** válasza:
100%
fizessen az, aki kisemmizte a masikat a szulovel egyutt. ugy latszik, ez a divat magyarban, kijatszani a testveret es meg utana is tartani a markat. szegyen! en is igy jartam, dehogy fizettem, majd, ha megbolondultam volna. telik az ellopott kb. 30 millio forintbol boven mindenre, mind a kettonek. ja, hogy az mar nincs meg, mert eltapsoltak? hat, igy jart az egesz galeri... o bajuk!
2022. nov. 7. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!