Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kinek a dolga fizetni az otthont?

Kinek a dolga fizetni az otthont?

Figyelt kérdés

Édesanyám sajnos mentálisan olyan állapotban van, hogy már állandó felügyeletre szorul. Beszéltem is erről a húgommal, megegyeztünk, hogy egy bentlakásos otthon lenne számára a legmegfelelőbb, mivel ő is és én is dolgozunk.

Egész addig együttműködő volt, amíg a finanszírozás nem került szóba. Tudniillik, csak a beugró többmillió forint és édesanyám nyugdíja a havi díjat sem fedezné. Az én ötletem az volt, hogy adjuk el a lakást, de kiderült, hogy egy lépéssel előttem járva kijátszottak. Nyíltan megmondva, hogy mivel nekem és a lányomnak már van lakásunk, nekik meg a fiuknak pedig nincs, így évekkel korábban anyuval a húgom fiának ajándékoztatták a lakást. Hogy ne kelljen velem osztozkodni majd, és ne legyen hogy még egy lakást sem tudnak venni. Mondanom sem kell, mennyire feldühített a dolog és mennyire elárulva érzem magam. Arra is gondoltam, hogy talán édesanyám már akkor sem lehetett teljesen ép, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt tette volna velem.

De emellett a keserű érzés mellett még mindig ott van a finanszírozás kérdése. Úgy gondoltam fairnek, hogy ebben az esetben az unokaöcsém adja el a lakást és fizesse anyu ellátását, ha már mindenét ő kapta meg. Nyilván erre nem hajlandó, sőt, az undorító féreg örül, hogy bevackolhatja magát a lakásba. Húgom szintén nem járul hozzá anyagilag, mondván, nincs miből, albérletben él, adjam el én az egyik lakást. Csakhogy az a lakás a lányomé lesz, ahhoz nekik semmi közük.

Ilyenkor mit lehet csinálni? Lehet valahogy érvényteleníteni az ajándékozást beszámíthatatlanságra hivatkozva? Vagy az örököst kényszeríteni, hogy állja legalább a bekerülési költséget? Esetleg húgomat kötelezni, hogy ő is beszálljon?


2022. nov. 6. 07:42
1 2 3 4 5 6 7
 21/65 anonim ***** válasza:
79%

Amúgy is a lakás árából fedeztétek volna a bentlakásos intézményt, ha tesódhoz költözik akkor ez meg van oldva.

Bár nem hiszem, hogy ebbe belemegy.

2022. nov. 6. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/65 anonim ***** válasza:
17%
Vegyetek fel mellé egy ápolót, aki ott van vele 0-24-ben.
2022. nov. 6. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/65 anonim ***** válasza:
100%
Ja, 22-es, és azt ki bírja megfizetni?
2022. nov. 6. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/65 anonim ***** válasza:
89%

Kérdező, az miért nem opció, amit itt leírtunk már, hogy akkor marad minden úgy, ahogy van, aztán majd lesz valami anyáddal?


Persze, megértem, hogy szereted őt, de nem látod, hogy ő meg nem szeretett annyira, hogy ne játsszon ki sunyi módon a testvéreddel a háta mögött?


Érzelmileg el kell engedni ezt a dolgot.

2022. nov. 6. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/65 anonim ***** válasza:
23%
Van egy rossz hírem, éppen most áll átalakítás alatt a törvény, senkit nem fog érdekelni jogilag, hogy nekik adta a lakást. Erkölcsileg nyilván kifogásolható, de sajnos ettől még hozzátartozó maradsz, aki kötelezhető.
2022. nov. 6. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/65 anonim ***** válasza:
36%

"Én azért megkérdeznék a helyzetről egy jogászt, jogosan merül fel a kérdezőben, hogy beszámízhatatlan állapotban beazélték rá az ingatlan ajándékozására."


A gond csak az, hogy addig bizony beszamithato állapotban van mindenki, amíg nincs hivatalosan gondnokság alá helyezve.


Semmi olyasmi nem történt, amiért jogosan lehet e perelni. Életében mindenki annak adja q vagyonát, akinek akarja. Egy részről érthető ám, amit q kérdező anyja csinált. Van két gyereke, az egyik albérletben el a gyerekével, q másiknak van két lakasa is. Az ő szemében az lett volna igazságtalan, ha a kérdező a két lakasa melle orokolne majd még egy felet, míg a másik gyereknek a semmi mellé jut egy fél

2022. nov. 6. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/65 anonim ***** válasza:
95%
26, ez akkor lenne így, ha a két lakást anyukától kapta volna a kérdező. Nem. Ő megteremtette magának.
2022. nov. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/65 anonim ***** válasza:
97%

"ettől még hozzátartozó maradsz, aki kötelezhető."


Valamennyi hozzájárulásra igen, de komplett otthon fizetésére nem.

2022. nov. 6. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/65 anonim ***** válasza:
88%

És anyád megis mit mond, miért csinálta ezt?

Kérdező, nagyon véded-félted az anyádat, pedig azt a papírt bizony ő írta alá és titkolta ezt el előled szántszándékkal. Most meg nyilvan lapít és rájátszik a demenciára, jahahaj, hát ő azt se tudja, miről van szó. Ismerem én ezt nagyon jól. Anyád elintézte magának, hogy ne tudjon otthonba menni, hát most is legyen olyan okos, mint akkor volt és oldja meg, ne a szomszédokat vegzálja ingyen, hogy őt el kell látni. De te annyira elfogult vagy vele, hogy el se tudod képzelni, hogy simán csak nem érdekelte, veled mi lesz vagy mi nem lesz, kisonokának kell a lakás, hát persze, tüncikém, amúgy is te vagy a fiú, annak jár minden. Amúgy ha én kapnék lakást a nagyitól, én is örülnék neki és eszem ágában se lenne visszaadni. Mikor történt ez a kis biznisz? Hány éve?

2022. nov. 6. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/65 anonim ***** válasza:
13%

27!


Nem, az akkor van így, ha a szülő így gondolja. Joga van hozzá, hogy azt swgitse, aki szerinte rászorul

2022. nov. 6. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!