Mikor és miért lettek ennyire elszeparálva egymástól a gyerekek?

3-4 éves =/= 6-7 éves

Városi utcára kiküldeni =/= vidéki utcára

biztos igazad van, de a kérdésből nem derül ki, hogy mi a pontos szituáció.

Vannak gyerekeim, és egyáltalán nem értem, mi a problémád.

Nem, egy óvodás gyereket nem passzolunk le csak úgy valaki máshoz. Nem elvárható senkitől, hogy a sajátja mellett egy kvázi idegen 3 évest koordináljon. Olyan 4-5 éves kortól már működik az, hogy odaviszed és "lelécelsz", ha jól ismeritek egymást a családdal, és a gyerek biztonságban érzi magát ott, de igen, ezt viszonozni illik, mint minden más vendégséget. Nem kell a lakást "pöpecre kitakarítani" a vendég gyerek miatt, csak ha amúgy mocsokban szoktál élni. A gyerek pedig ilyenkor nem enni megy, hanem játszani, persze ha ottmarad ebéd- vagy vacsoraidőben, akkor egy tál ételt neki is kell adni, de szerintem ez elég alapvető.

Iskolás korban már sokkal egyszerűbb, mert ilyenkor már elég önállóak, nem kell őket folyamatosan felügyelni. Az enyémek 10 és 12 évesek most, a környékbeli osztálytársakkal gond nélkül feljárnak már egymáshoz, mert semmi vizet nem zavarnak, nekem ez semmi plusz terhet nem jelent már. De amíg kisebben voltak, igenis le kellett ezt egyeztetni.

Te komolyan azt gondolod, hogy egy gyerek 3-4 evesen lat eloszor masik gyereket/tarsasagot? Te magadtol vagy ennyire hulye vagy valaki segit benne?

Nincs gyereked, ez abszolut latszik. Ami nem baj, csak ilyenkor miert pofazol bele valamibe, amirol fingod nincs? Miert haborodsz fel valamin, amirol egyreszt nem tudsz semmit masreszt meg nem aktualis? Nem ertem.

De amugy meg nyugodjal meg, egy gyerek nem hermetikusan elzarva no egy kis szobaban 3 eves koraig es soha sehova nem megyunk vele, ez nem igy megy :)

Azért megnéztem volna bárkinek az arcát 30 évvel ezelőtt is, ha csak úgy odaállítanak hozzá váratlanul egy kisóvodás gyerekkel, aki még a fenekét sem tudja egyedül kitörölni, viszont lehet, hogy megpróbál bemászni a mosógépbe; aztán azt mondják: csak áthoztam játszani Jucikával, hétkor jövök érte, cső!

A saját gyerekeddel már tudod, hogy mennyire kell rá figyelni, mikre képes vetemedni, mit tudsz mellette megcsinálni, vele már valamennyire megtanítottad, mihez nyúlhat otthon, mihez nem, egy másik ilyen kicsi gyerek viszont isten tudja mit művel, ráadásul a ketten vannak, nagyobb hülyeségeket találnak ki, mint egyedül. Még akkor is egy sorscsapás plusz egy kisgyerekre figyelni, ha előre meg van beszélve. Nem csoda, hogy ha mégis erre adják a fejüket az emberek, akkor egy ilyen korú gyerekkel még inkább ott szokott maradni a szülője, hogy ne terhelje annyira a másikat. Az sem véletlen, hogy a gyerekfelvigyázás egyben fizetett munkakör is, mert bőven megvan akkora kicseszés, hogy joggal pénzt lehessen kérni érte.

Ha meg szó nélkül állít ide valaki, miközben nekem volna dolgom, vagy egy elképzelésem a napomról, az zavar, még akkor is, ha nem hoz gyereket. Nem mindenki úgy él, hogy csak csücsül otthon és unatkozik, és azt várja, hogy valaki megjelenjen. Te sosem csinálsz semmit? Házimunka, szórakozás, pihenés? Neked bármikor váratlanul a nyakadba lehetne sózni egy gyereket?

Lehet, hogy gyerektelenként van egy naiv elképzelésed arról, hogy ha két óvodást leültetsz a szőnyegre, és adsz nekik egy doboz építőkockát, akkor ott fognak ülni, és építgetnek szépen estig, de nem. Inkább mondjuk kitalálják, hogy magas tornyot építenek, és úgy rombolják le, hogy nekirohannak, vagy jól belerúgnak, és az egyik repülő kocka telibe találja a tévét. Aztán összevesznek azon, hogy az egyikük kigyűjtötte magának az összes sárgát, és egymást kezdik dobálni a fakockákkal, izomból, arcra. Aztán hagyják az építőkockát a francba, és találnak maguknak valamit, amit rohadtul nem kéne. Közben ötpercenként nyaggatnak, hogy ezt vedd elő, azt add oda, van-e itthon fagyi, "Az mi? Meg akarom kóstolni","Nem ízlik, nem kérem", "mossunk kezet, nem tudom megnyitni a csapot", "leöntöttem a pólómat", "beütöttem", "kakilni kell". És mikor végre megszabadulsz a vendégtől, takaríthatod a felfordulást.

Mikor már önjáróak a kölykök, nem próbálják húszpercenként kinyírni magukat vagy tönkretenni valamit, és nincsenek láb alatt (normálisan eljátszanak a szobában, udvaron, játszótéren, utcán), akkor igenis szoktak bandázni. Olyankor is illik azért áttelefonálni, hogy átmehet-e Pistike, vagy egyáltalán otthon vannak-e. Ha meg elég nagyok, akkor telefonálnak ők egymásnak.

39 éves vagyok, gyerekkoromban bejelentés nélkül kizárólag úgy csöngettünk be egymáshoz, hogy rögtön kérdeztük is: Csókolom, Pisti kijöhet játszani?

Tehát ugye

1. Akkor már bőven önjáróak voltunk, nem kellett ránk vigyázni

2. Nem mentünk be, vagy csak nagyon ritka esetben, amikor Pisti anyukája azt mondta, hogy Pistinek meg kell törnie ezt a 100 kilogramm diót, ha gondoljuk, segítsünk neki, ha kész vagyunk, Pisti is jöhet játszani

Nem emlékszem rá, hogy iskolás korom előtt bárkihez is mentünk volna, kivéve persze ha családilag meg voltunk hívva. Szülinapi zsúr is csak akkor volt már, amikor önállóan haza tudtunk menni onnan.

Ehhez képest középiskolásként annyira ment a bandázás, hogy anyám délután nem azt kérdezte, hogy "ebédeltél?", hanem hogy "ebédeltetek?", még akkor is, ha egyedül talált otthon. (Egyke vagyok egyébként.)

Felénk megy az utcán bandázás, most lesz 5 éves a lányom. A szomszéd kislánnyal is kölcsönösen járnak egymáshoz.

Nagyban függ attól, hogy hol laksz.