Miért kell azon gúnyolódnia, beszólogatnia a családtagjaimnak, főleg a szüleimnek, hogy "nem tudok" telefonálni lassan 20 évesen?

Hozzáteszem ez így nem teljesen igaz. Feszélyez, ha olyan emberrel kell beszélnem telefonon, akivel nem szoktam túl sűrűn. Egyszerűen zavar, hogy nem látom a másik testbeszédét. Nyilván, ha felhív egy random, nem külföldi szám, akkor felveszem, vagy ha a futár hív, azt is fel tudom venni gond nélkül.

Viszont ha hivatalos/fontos dolog miatt kell telefonálnom, akkor az nekem azért nem úgy megy, hogy beírom a számot, telefonálok. Engem ez nagyon stresszel, volt, hogy konkrétan elhánytam magam. Lehetőség szerint inkább e-mailt írok. Ha nincs más opció, csak a telefon, nekem kell egy kis idő az ilyen hívások előtt, pár óra, ha kicsit még ráér akkor másnap telefonálok inkább. Tehát egyébként meg tudom csinálni, de nem megy úgy, hogy ők úgy döntenek, hogy "na szoktassuk a szerencsétlent az íílet nagy dógaira, nesze telefon, hííííjad most azonnal" és akkor ott rögtön és azonnal.

És mindig megkapom, hogy életképtelen vagyok, mi lesz velem, ha külön fogok lakni, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, ők nem lesznek ott mindig, stb... Ezzel marhára nem vagyok kisegítve...