Egykék, ti hogy élitek meg, hogy nincs testvéretek?

Nekem remek, hogy nincs, csak kisgyerekként volt rossz, hogy nem volt kivel játszanom, így amikor váratlanul teherbe estem az elsővel már biztos volt, hogy neki lesz (lett is).

De ha azt mondanák most, hogy tessék, itt egy eltitkolt testvér, még a nevére sem lennék kíváncsi annyira nem érdekelne

"Ha elutazunk, akkor is arra gondolok, vinnünk kéne magunkkal meg egy ismerős gyereket legalább, hogy ne unjon minket" - bocs, de ez beteges. Ennyire nem kell a gyerek fenekét ny*lni.

Nincs testvérem. Volt olyan időszak, amikor úgy gondoltam, jó lett volna, de csak ha fiatalabb:D Felnőttként úgy gondolom, jobb, hogy nincs, mert bár ha jó a kapcsolat, akkor a testvér nagy kincs tud lenni, de azt látom magam körül, hogy a legtöbb testvéri kapcsolat vagy semleges vagy kifejezetten rossz, az pedig sokkal nagyobb stressz, mintha nem lenne. A barátait legalább megválaszthatja az ember.

15-re: nem bántásból írtam, de szerintem nem normális, ha egy szülő úgy érzi, a gyereke "csak unatkozna" mellette, ha van alkalmuk eltölteni együtt pár napot, és inkább vinne egy idegen gyereket is a családi nyaralásra, csak hogy legyen a gyereknek "megfelelő" program. Szerintem itt a te önértékelésedet kell átgondolni. Mert szerintem egy jó gyerek-szülő kapcsolat esetén ez egyáltalán nem gond. Én elvált szülők egyedüli gyerekeként ráadásul az egész nyarakat 1 gyerek + 1 szülő (1 nagyszülő) "felállásban" töltöttem, és most is nagyon szép emlékekként gondolok vissza rájuk, tartalmas programokkal, és akkor is nagyon élveztem.

Ha TE dönthetnél egy másik gyerek mellett, kizárólag belső indíttatásból, az más lenne. De ha lehetne második gyereked, akkor is magad miatt kellene erről dönteni, nem egy már meglévő gyerek preferenciája miatt.

Jól. Mivel vannak unokatestvéreim, így a gyerekkorom nem telt egyedül, sokat voltunk együtt. Felnőttként meg vannak barátaim. Sőt, az egyik unokatestvérem a legjobb barátom.

Sokaknál látom, hogy nincsenek jóban a testvérükkel. Akik jóban vannak, olyan családban biztosan jó, hogy vannak testvérek. De nekem testvér nélkül is jó.

Kiskoromban én is akartam testvért, néha mondogattam is a szüleimnek, meg kérdezgettem őket, hogy miért nincs, mikor lesz, stb. Hogy őszinte legyek, ez inkább jött abból, hogy a környezetemben (oviban, suliban) sokaknak volt tesója, és emiatt én is úgy éreztem, hogy nekem is kell, de konkrétan nem igazán tudtam, hogy mit is szeretnék pontosan egy testvérben, meg miért akarnék egyet. Inkább olyan volt, és elnézést a megfogalmazásért, mint amikor valaki kap valami játékot az osztályból, és akkor másnap már a többieknek is kell...

Egyébként introvertált, szemlélődő kisgyerek voltam, szerettem a társaságot, de egyedül is jól megvoltam. Nyaralásokon rengeteget olvastam, rajzolgattam, naplót vezettem.

Nyilván nem tudok úgy nyilatkozni, mintha lenne testvérem, mert ha lenne, biztos nem mondanám ezeket, de azért a felnőtté válásom során sok előnyét élveztem, hogy egyedüli gyerek vagyok. Mindig volt saját szobám, saját új ruháim, amit nem hordott már előttem a nagytesó, és nem volt olyan elvárás előttem, aminek meg kellett felelnem, például iskolai teljesítmény szempontjából, stb.

Én örülök, hogy egyke vagyok. Mindig voltak barátaim, társaságom, akikkel tudtam szocializálódni, de ugyanakkor megvolt otthon a kis nyugodt, biztonságos magánszférám. Szerintem ne legyen bűntudatod. A klasszikus narratívával ellentétben egy gyerek is igenis gyerek!