Ki a leginkább hibás a kialakult helyzetben? (lent részletezem)
Elvált szülők és az apuka új barátnője a "szereplők". Az anyukának nincs semmi segítsége, szülei meghaltak, testvére nincs, barátok örülnek ha a saját gondjaikat meg tudják oldani, nem tudnak segíteni. új párja nincs neki.
Az apa barátnője először szerető volt, tehát tudta, hogy két (kis)gyerekes apa, akinek kötöttségei vannak, mégis belement a kapcsolatba.
Az apa is egyértelműen tudja, hogy az anyának nincs segítsége, mégis állandóan csak ígérget, aztán lerázza magáról, amikor konkrét segítség kellene.
Változó, van amikor hetekig nincs semmi gond, de most pl a héten kétszer is szükség lett volna rá, az egyik dolog váratlanul történt (az anyának be kellett mennie az ügyeletre rosszullét miatt), a másik dolog viszont előre meg volt beszélve, de mint kiderült utólag, programjuk volt az apukának a nővel, ezért végül nem segített.
Ilyesmik miatt folyton feszültség van a felek között. Ki a leginkább hibás szerintetek?
72, hatalmas marhaságokat írsz. Nem veszik el egy szülő felügyeleti jogát azért, mert kérik a gondozás megváltoztatását.
Vicc ez az oldal.
Apa és anyuka.
A szeretőből lett barátnő az mellékes, mert apuka úgyis félrekrt volna mással is.
79: A gyerekek nálam vannak elhelyezve, a láthatás nincs megszabva hivatalosan, éppen azért mert ne egy hivatalos szerv szabja meg, hogy egy szülő mikor láthatja a gyerekét. Fordított esetben legalábbis nekem nagyon fájna, ha mondjuk csak kéthetente szombat reggel 8tól vasárnap 17ig láthatnám őket és azon felül meg lenne gyakorlatilag tiltva a kontakt a saját gyerekeimmel... Tartásdíjat természetesen fizet, kétszer 35 ezer forintot. Egyébként ez miben változtat bármin is a kérdés szempontjából? Nem jogi hanem erkölcsi szempontok kellene, hogy domináljanak szerintem. De lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert anyaként én a gyerekeim érdekeit helyezem előre.
Aki meg írta, hogy biztos így akarom szabotálni az apuka új kapcsolatát... Hát ha ennyivel lehet (írtam, hogy nem napi szintű, hogy kérek valamit, bőven nem), akkor az gyenge kifogás is lehet ennyi erővel, hogy miért ment tönkre a kapcsolatuk.
Az a helyzet, hogy simán féltékeny vagy az új nőre és nem tudsz tullepni a valason. Ugyanis az egesz történet erről szól. Nem számít az új nő, nem számít, hogy vele csalt meg, sőt, egyáltalán nem számít hogy megcsalt, mindegy miért váltatok el. Felesleges q not belekeverni, köze nincs az egészhez. Ha nem ő lett volna, akkor lett volna más. Neked bunbak kell, hát elarulom, kettő is van: az exed és te magad. Az exed valószínűleg akkor se volt egy minta apa, amikor együtt éltetek, ugyanis ha az lett volna, ma is az lenne. Nincs az az új partner, aki ezt meg tudná változtatni. Ha sikerül, akkor bizony azért van, mert előtte se volt jó szülő, max bele volt kényszerítve a helyzetbe.
Fogadd el, hogy apuka innentől akkor vesz részt q gyerekei életében, amikor neki az megfelelő. Ha programod van, akkor keress fizetős segítséget, vagy megbízható barátot, ismerőst erre a feladatra. Keress tarsat, vagy menj pszichológushoz, ha nem tudod feldolgozni a válást, mert amíg az nem sikerul, nem fogsz tudni normálisan funkcionalni
80, de kegyetlen buta vagy.
Ember, szerinted azon szoktak vitázni, hogy én nem akarok a gyereket, én igen, akkor legyen fele-fele???
Gondold újra.
Általában mindkét szülő szeretné a felügyeletet, aztán az egyik megunja, és azt mondja, akkor fele-fele. Szó nincs arról, hogy ahhoz menne a gyerek, aki utálja.
A kérdésben sincs szó arról, hogy az apa utálja a gyereket, csak nem ugrik az anyának.
A kerdes "helyesen", egy felnőtt, saját sérelmein tullepett nőtől így hangzott volna:
Ki a leginkább hibás a kialakult helyzetben? (lent részletezem)
Elvált szülők a "szereplők". Az anyukának nincs semmi segítsége, szülei meghaltak, testvére nincs, barátok örülnek ha a saját gondjaikat meg tudják oldani, nem tudnak segíteni.
Az apa is egyértelműen tudja, hogy az anyának nincs segítsége, mégis állandóan csak ígérget, aztán lerázza magáról, amikor konkrét segítség kellene.
Változó, van amikor hetekig nincs semmi gond, de most pl a héten kétszer is szükség lett volna rá, az egyik dolog váratlanul történt (az anyának be kellett mennie az ügyeletre rosszullét miatt), a másik dolog viszont előre meg volt beszélve, de mint kiderült utólag, programja volt az apukának ezért végül nem segített.
Ilyesmik miatt folyton feszültség van a felek között. Ki a leginkább hibás szerintetek?"
Sértett nő hozzáállás, csupán a lényeget emelem ki: "Az apa barátnője először szerető volt, tehát tudta, hogy két (kis)gyerekes apa, akinek kötöttségei vannak, mégis belement a kapcsolatba."
Utána kérdeztem, hogy jogilag mi a helyzet a váltott felügyelet kérésével.
Legközelebb olyant kérdezz, aki ért hozzá. Vagy inkább ne akarj itt azzal kitűnni, hogy hazudsz valamit. Mert ez nagyon nem így van, amit leírtál. Szép is lenne 😄
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!