Miért ő az ideges és felháborodott, miközben ő volt, aki rosszul számolt?
Figyelt kérdés
Gyerekem (21 éves) elment bevásárolni, levett 3 ezret a tartalékból, ahogy azt beszéltük. Hívott, hogy egy kivétellel minden volt, és hogy a maradékot visszarakta, szóval van xy ft-nk még. Node az nem lehet, annál több van. Megszámolta még egyszer, hát ugyanannyi. Erre elkezdtem már kiabálva mondani neki, hogy az hogy az istenbe lehet, mire felemelt hangon kezdte mondani, hogy nem vett el többet, nem tudja. Megszámolta megint, ugyanannyi. Jött a postát, azt elintézte, aztán megint megszámolta, és többet számolt ezúttal, de ez a szám se volt az, ami az én fejemben volt, szóval megint kiabálni kezdtem, de félig magamra, hogy én egészre emlékeztem, félig rá, hogy 21 évesen legyen annyi képessége -mindegy hogy felmentett volt matekból -, hogy annyit megszámoljon és ne hozza rám a frászt. Majdnem egy tizessel kevesebbet mondott! Utána folyt köv. a beszélgetés, de már én raktam le, mert elég volt abból, hogy ő számolt rosszul, mégis ő az, aki feszült idegekkel válaszol minden más témában, így meg minek beszélgetni bármiről. Kérdezem tőle, miért kell idegeskednie és kiabálnia, miközben csak beszélgetünk. Erre ő, hogy még mindig fel van menve a pumpa benne, amiért így kiabáltam vele. Nade hogy a fenébe ne akadjak ki, miközben ennyivel rosszul számolta el többször is?! Aztán leraktuk. Felmentett volt matekból, de a készpénzes számolás sosem okozott neki gondot, elvégre nem agyatlan.2021. okt. 13. 15:31
1/38 anonim válasza:
Már tényleg ne haragudj, de a családi problémádat miért kell ide kiírni? Kire tartozik? Ezt max a barátnőddel beszéld meg.
2/38 A kérdező kommentje:
Ezer ennél rosszabb kérdés született már ezen az oldalon, ha nem több.
2021. okt. 13. 15:49
4/38 anonim válasza:
Talán nem kellett volna felmenteni matekból és most tudna számolni...
5/38 grafno válasza:
Van olyan is amikor valakinek a szemébe nézel és verekedni akar. Mást meg semmivel sem lehet felhuzni. Ilyen a természete.
6/38 A kérdező kommentje:
4-es hsz. Talán nem én mentettem fel matekból és nem is én kértem, hogy mentsék fel, hanem a tanárok látták jónak, mert a világ összes fejlesztése sem segítette, hogy a többiekkel együtt haladjon.
2021. okt. 13. 15:55
7/38 anonim válasza:
Akkor tanuljon a saját tempójában, "elvégre nem agyatlan".
8/38 anonim válasza:
Máónika-só szint. 10 forintokért egymás torkának ugrani, mint az állat... Egyébként az hogy a te fejedben van valami, attól még lehet hogy valami drágább volt, mint amire számítottál. Előfordul. Ha ez tényleg ilyen irtózatos nagy probléma, hogy fillérre el kell számolni, miért nem nézitek meg a blokkot?
9/38 anonim válasza:
És akkor most összedőlt a világ? Ezek legyenek a legnagyobb problémáid az életben. Volt elég baja anélkül is, hogy te leszóltad volna, ba..ogatásnak érezte, mikor ő is tisztában volt a hibájával, nyugi.
10/38 anonim válasza:
Amúgy miután te kiabáltál rá kétszer is, egy egyszerű számolási hiba miatt, kiakadsz, hogy esetleg visszaszól? Ja, hogy kiabálni csak neked szabad?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!