Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ki mit tenne ebben a helyzetbe...

Ki mit tenne ebben a helyzetben? Befogadtuk az egyik családtagunkat hogy ne keljen nélkülöznie.

Figyelt kérdés
Megegyeztünk hogy ideköltözhet,cserébe segít a gyerek körül és a háztartásba. Most már ott tartunk,hogy abszolút semmit nem akar csinálni. Néha elmosogat,a gyerekkel is addig foglalkozik még elvégzem a dolgom. Rezsibe nem ad,de eszik iszik,fürdik mosok rá. Még meg sem kapta a pénzét,de már el is költötte (szoc segély). Otthon tartozása volt,így akkor az összes pénze oda ment,de én nem szóltam. Most hogy már megadta,most sem ad egy fillért sem kaját is olyat vesz ami neki megfelel. Mostanság anyagilag mi is elég mélypontra kerültünk,minden fillért be kell osztani,már nem igazán tolerálom az élősködést. Tegnap végkép betelt a pohár. Éppen végeztem a főzéssel,és leültem egy kicsit. Erre ő rögtön ment enni,a gyereket persze otthagyta nekem,aztán bement a szobájába és elkezdett keresztrejtvényt fejteni. Utána mentem és megkérdeztem miért van az hogy mióta itt van(4 hónap),párszor főzött,sütni egyáltalán nem akar,de ő az első aki mindég eszik. A válasz én nem szeretek a konyhában lenni,sütni különösen utálok és te úgy is megcsinálod. Ha haza küldenénk otthon biztos megfagyna,mert még tüzelőt sem tudna venni. De én már nem vagyok hajlandó tovább ezt csinálni! A párom reggeltől estig dolgozik,és én eleinte örültem hogy nem leszek egész nap egyedül,és lesz egy kis segítségem.
2010. szept. 2. 10:08
1 2 3 4
 31/31 anonim ***** válasza:

Esküszöm, nem értelek titeket. Az ember a családjának természetes, hogy segít, nem cselédnek fogadja be. Nem írsz semmit a rokonodról, hány éves, miért nincs munkája, mióta van ilyen helyzetben stb... Lehet, hogy kicsúszott a lába alól a talaj, depressziós is lehet, elvégre ki van nektek szolgáltatva, amit ezek szerint hangoztatsz is neki. Lehetnél egy kicsit toleránsabb is vele. Nem kívánom, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülj!

Hasznos volt számodra ez a válasz?



Ez a válasz 36%-ban hasznosnak tűnik.

A válasz írója 82%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: 09-02 10:41



Kivánok neked ilyen kedves depis rokont a saját gondjaid mellé a nyakadba. akkor majd megérted.

2010. szept. 6. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!