A szüleitek mennyire elfogadóak az LGBTQ+-szal kapcsolatban? (szavazás)

Nálunk teljesen közömbös volt mindig is a homoszexualitás megítélése a családban. Sem elítélve, sem dicsőítve nem volt soha, tudomásul lett véve, hogy van és kész!

Ennek ellenére senki nem lenne boldog, ha valamelyikünkről kiderülne, mert csak nehezítené az életét, de a család érzései nem változnának felé.

Viszont a provokációt (pride) és a túltolt érzékenyítést testületileg utáljuk, a gyerekkori meleg barátommal egyetértésben. Szerinte (is) a pride többet árt a melegek megítélésében és elfogadásában, mint 100 év konzervatívizmus.

"Nem tudom, hogy minek kell kitöröltetni a válaszokat, így értelmét veszti az egész vita, mintha olvasnék egy könyvet, amiből ki van tépkedve innen-onnan néhány lap."

Ez az oldal ilyen, megy a cenzúra 1000-el,pl olyan válaszokat törölgetnek aminek semmi olyan tartalma nincs, csak szimplán felvet egy 6.opciót...

A mi családunkban rendesen mentek otthon a b.zi viccek ha feljött a téma, vagy a melegek poénból történő kifigurázása, affektáló túljátszása. A pride-ok kapcsán meg a negatív megjegyzések sora, pl. fel kellene akasztani mindet, genetikai selejtek, csinálják a négy fal között stb..

Aztán 20 évesen már nem tudtam tovább magamba fojtani a dolgot és nem tudtam tovább hazudozni az egyre gyakoribbá váló olyan kérdésekre, hogy mikor lesz már barátnőd, milyen lányok tetszenek, vagy a rokonok megjegyzéseire, hogy jó lenne már egy jó kis lakodalomba menni, nem akarsz még megnősülni stb?

Egy világ dőlt össze a szüleimben, amikor elmondtam, hogy nekem ez nem fog menni, akármennyire akarom vagy szeretném, akkor sem. Én nem tudok olyan lenni, amilyennek ők elképzeltek engem. Nagyon hosszú út volt. Évekig tartott a teljes elfogadás a számukra. (Eleinte tagadás, utána a tehetetlenség érzése miatt beletörődés, és a végén teljes megértés és elfogadás.) Ma már teljesen másképpen látják a dolgot, mint korábban, de ehhez kellett a személyes érintettség is a családban és egy rendkívül nehéz folyamaton kellett végigmenniük. Kívülállóként könnyű véleményt alkotni az lmbtq emberekről, (esetleg ítélkezni), de teljesen más a helyzet, ha belekerül az ember egy ilyen szituba és személyesen éli át mindezt. Nagyon nehéz dolog eljutni egyeseknek A-ból B-be, főleg ha eleve a nagy elutasítottságtól, ellenérzésektől indulnak a megértés felé. Hálás vagyok nekik mindenért, amit értem tettek.

7-es én küzdök anyámért, különösen amiatt mert maximálisan teljesítette 4 fiával amit a magyar állam megkövetelt, plusz amiatt mert mozgáskorlátozott, plusz mert nő és özvegy és mert nyugdíjas pedagógus.

Ugyanúgy küzdöttem a bátyjáért is, aki meghalt, de haláláig tartottuk vele kapcsolatot, az értelmi képességei gyengék voltak, a fizikai állapota is rossz volt.

Az én szüleim ugyanúgy állnak a témához, mint én. Nem érint minket, ezért alapvetően nem is foglalkozunk vele.

Elfogadjuk a meleg/leszbi/akármilyen embereket, ugyanúgy kezeljük őket, mint bárki mást, de a melegfelvonulástól felfordul a gyomrunk és nagyon unalmas, hogy a csapból is ez a téma folyik, holott ennél sokkal komolyabb problémákkal kéne foglalkoznia a társadalomnak. Milyen világot élünk, ahol egy férfi azért kap többmillió dolláros kártérítést, mert nőnek érzi magát, de kizavarták a női mosdóból, de egy pedofil vagy állatkínzó megúszhat bármit büntetlenül? Agyrém. Az ilyen emberek gondolom munkakerülők és unalmukban nem tudják, hogy épp min problémázzanak. Csak ezzel elterelik a figyelmet a fontosabb témákról.