Egy anya lehet boldog azután, hogy meghalt a gyereke? Mármint sok idő elteltével?

9-es:

Ez nem egy egyszeru es semleges nyitott kerdes, a kerdezo konkretan eliteli a nenit, nemtetszeset fejezi ki amiert mer nevetni. Ha a valaszom szerinted onelegult frocsoges... hat akkor te olyat meg nem olvastal.

10-es: Koszonom, hogy te ertetted is amit olvastal☺️

Ez egyénfüggő. Van aki képes kordában tartani a fájdalmát, van aki nem. Egy kolléganőm 29 évesen halt meg váratlanul, ennek lassan 4 éve az anyukája árnyéka önmagának. Na ő 10 év múlva sem lesz önfeledt vagy boldog, ha addig fel nem emészti a bánat.

A bátyám huszonévesen vesztette el a gyermekét, nagyon betegen született, alig élt három hónapot. Ennek már több mint 20 éve. Ő is és a párja is új életet kezdtek, boldogok. Nyilván a szívükben van hely annak a kis gyermeknek is, de nem ez határozza/határozta meg a jövőjüket.

Valószínűleg nem ismered jól a nénit. Én ismerek több nénit is aki elvesztette a gyereket és mind mennek mindennap a temetőbe, de egyébként élik tovább az életet, mert mi mást tehetne? Várja a halált?

Hallomasbol tudok olyat ahol a legnagyobb gyerek halt meg balesetben, és dacára a kisebb 2 gyereknek évekig alkohista volt majd végül öngyilkos :( na ő nem jött helyre:(

Nekem fogyatékos a nagyobb gyerekem. Nem sokan tudják hány atbogott nap és éjszaka van mögöttem. Egy időben én is azt hittem hogy mostantól csak a halált van értelme várnom. Aztán mostmár egyre többet tudok nevetni. Mert az életet élni kell, mert ajándékba kaptuk!!

Nagymamámék az 1950-es évek elején 9 hónapos korában temették el egyik kislányukat (betegségben halt meg, valószínűleg orvosi műhiba miatt).

Utána még született két gyerekük. Nem voltak megkeseredett emberek. Sokszor voltam velük a temetőben, ahol a többi rokon sírja mellett a kislányukét is rendbe tettük, virágot vittünk rá.

Belenyugodtak, elfogadták; ez a legpontosabb megnevezése az érzéseiknek. Az orvost sem szidták, habár tényszerűen elmondták, ha szóba került, hogy olyan gyógyszert adott a kisbabának, amit (mint utólag kiderült) 8 éves kor alatt nem lehetett volna.

Boldogok voltak-e? Hát persze. Örültek a másik 3 gyereküknek, a tőlük született unokáknak, mindennek, aminek családszerető, szerény emberekként örülhettek.

Sok év után napi szinten már nem foglalkoztak a kislányuk halálával. Élték a mindennapi, egyszerű életüket, az aktuális tennivalókkal foglalkoztak, nem a megváltoztathatatlan múltbeli tragédián keseregtek. Az orvos iránt sem volt bennük indulat vagy harag. Elengedték mindezt.

Eltelt 15 év. Nekem 8 hete halt meg a 24 éves fiam. Ha tudnám, hogy 15 év múlva is ugyanazt a fájdalmat fogom érezni, mint amit most, akkor inkább már most meg akarnék halni. Így is csak azért létezek, mert muszáj. Ebbe az ember lelkileg belehal, akkor is ha mosolyogni látod. Hinni akarok benne, hogy idővel könnyebb lesz és megtanulok élni nélküle.

Van egy mondás: “Nem az a fájdalom, amitől könnyes lesz a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.”