Tényleg csak felfújom a dolgot?
7 éves korom óta osztozkodom egy szobán a kistesómmal, az ajtót sosem zárjuk, szüleink (inkább anyukámra jellemző) szabadon be/kijönnek ha akarnak.
Most érkeztem el abba a korba, hogy igénylem egy kicsit az egyedüllétet, de a közös szoba és az, hogy a szüleim bármikor bejöhetnek, kicsit feszélyez.(nem lehet bezárni az ajtót, mert akkor megkérik hogy nyissam ki, ellenkezni meg nem akarok)
A minap beszélgettem édesanyámmal, hogy lassan 18 évesként mennyire nehezen érint hogy nincs privát szférám, de ő csak kinevetett és kamasz-hisztinek tartja ezt az egészet.
Tényleg csak én fújom fel a dolgot, vagy jogosan érzem magam kényelmetlenül?
17/l
19-es, régen internet de volt, úgyhogy húzz innen, menj fejni, szántani. Ahogy régen.
A gerinc meg nem ettől függ, köze sincs a témához, az emberek lelkiállapotát, pszichológiai jóllétét meg letojták. Marhaság ez a "régen így volt, akkor úgy jó volt".
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat!
Ma megpróbálok vele megint beszélni erről, hátha most sikerrel járok!
Ez kicsit "durva" lesz:
Kérdezd meg anyukádat, hogy szeretné-e látni, hogy éppen önkielégítesz? Ha nem, akkor engedje, hogy zárd az ajtódat.
Valószínűleg anyukád is így nőtt fel és úgy van vele, ha neki sz.r volt, akkor legyen neked is.
Vagy ő is olyan, hogy "régen is így volt".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!