A kismamák bizonyítottan megőrülnek? Vagy csak rossz "csillagállás", hogy ez a helyzet?

A problémám a következő. Úgy 10 éve épült társasházban élek, 5 db 2 emeletes ház egymás mellett, kert 1 házanként el van választva. Szóval egy kertet két család használ, egy, aki a földszinten lakik, egy pedig aki az emeleten. Akikkel még régen egy időben vásároltunk lakást, volt, hogy gyerekük lett, ez két család. Egyik a szomszédom, nem szóltam az éjszakai gyereksírás miatt, semmilyen zaj miatt, államvizsgára is úgy készültem, hogy a gyerek kint üvöltött a kertben egész nap. Miért nem evidens, hogy nem "üvöltetjük" a gyerekünket kint a kertben, esetleg sziesztaidőben, vagy az édesanyáknak eszébe sem jut, hogy mást zavar? És korlátoz abban a jogában, hogy nyugalma legyen? De ez csak az egyik baj, igaz, 2-3 éve állandó (!).

A másik szomszédomba költözött egy család, ott úgy 1 éves lehet a kicsi. Az anyuka bemutatkozás helyett szinte paranccsal jött át, hogy ha ők is kint vannak a saját kertjükben (ami mint írtam, el van a miénktől választva), eszembe ne jusson akkor a yorkim kiengedni, mert közel mehet a kerítéshez és azt ő nem szívesen látná, hogy a gyereke netalán hozzáérhet. Mondtam neki hogy saját kert, az alattam lakó néni is szereti a kutyát, takarítok utána, csak szokott kint időzni, ebben nem korlátozhat, a válasz, "majd meglátjuk".

Kérdezem én ennyi rossz tapasztalattal a hátam mögött, minden kismama úgy áll az élethez a gyereke születése után, hogy neki MINDENHEZ joga van? Mindenkit korlátozhat, mert a gyerekének így előnyös?