Milyen különbségek vannak egy értelmiségi család és egy nem értelmiségi család között?

Amúgy én erre reflektáltam, mert ez per definitionem hülyeség!

"Különórára meg a lemaradt gyerekeket szokták vinni hogy felzárkózzanak."

Éppenhogy a tehetséggondozás miatt járatják a szüleik különórákra az okos, tehetséges gyerekeket - hogy többre vigyék, mint az átlagjózsik az osztályban, az állami oktatásban.

Szerintem családfüggő, a legfontosabb a szerető, támogató közeg, jól írták előttem. Ha egy szakmunkás szülő támogatja a gyerekét akár csak kis dolgokkal és foglalkozik az előmenetelével, akkor az el tud jutni bárhova, ha megvan a tehetsége. Talán szakmunkás családban nagyobb eséllyel van az, hogy nem érdekli őket a gyerek tanulmánya, de rengeteg ismerősöm jutott magasra nem értelmiségi családból. Nekem értelmiségi családom van, aztán a kozmetikusom kb műveltebb nálam. Olyan olvasott, hogy elbújhatok mellette, pedig én is szeretem az irodalmat.

Ahol tényleges életstílusbeli különbséget láttam az én és a barátaim családja között az inkább a párom/ egyetemicsoporttársaim vidéki szüleinél van. Párom szülei is értelmiségiek, műveltek, kedvesek, semmi gond nincs velük, de ők tényleg rengeteg dolgot látnak/csinálnak máshogy abból adódóan, hogy faluban élnek. Ott sokkal kevesebb volt a lehetőség, hogy a gyerekeik különórára járjanak, sokkal kisebb feneket kerekítettek a gyereknevelésnek, mint amit mondjuk az ismerőseimnél láttam pesten, de sokkal szabadabbak voltak gyerekként mint mondjuk én. Anyagilag is máshogy állnak, mintha ugyan ezzel a végzettséggel mondjuk pesten dolgoznának. Nekem pl sokkal egyszerűbb volt elindulni az életben, a párom rengeteget gürcölt egyetemista korában, ami nekem teljesen ismeretlen, hiába tanár mindkettőnk anyukája és mérnök az apukája. Vidékinek lenni szerintem sokkal nagyobb hátrány több szempontból is, mintha valakinek "csak" asztalos az apukája.

Sejtem mire gondolsz, úgyhogy kötekedés nélkül válaszolok. (Ne foglalkozz a kötekedőkkel, frusztráltak.)

Én egyszerű családból származom, anyámék generációja leginkább szakmunkás, segédmunkás, vegyesboltos. Fontos volt nekik, hogy tanuljunk, így a mi generációnkban megjelent egy-két diplomás is.

A férjeméknél generációkra visszamenőleg (dédpapáig tudom, a többi a történelem homályába vész), mindenki ügyvéd és orvos, illetve mérnök, a nők iskolaigazgatók, fordítók, művészek.

A különbség, amit meg tudok fogalmazni, az a nyugalomban, a tervezésben és a szabadidő eltöltésében van. A férjem családjában van valami olyan nyugalom, amit nagyon nehezen tudok neked körbeírni. Nem csak az anyagiakról van szó, mélyen bíznak magukban és minden problémát higgadtan oldanak meg. Nagyin-nagyon előre terveznek, pl. a lányunk még meg sem született, apósomék már azon agyaltak, hogy x év múla hogyan vegyünk neki lakást, mennyit tegyünk félre a taníttatására. Bejárták a világot, RENGETEGET olvasnak, apósom nyelvzseni, 6 nyelven beszél a magyaron kívül, ez a hobbija (úgynevezett poliglott, részben emiatt is utazta körbe a fél világot). Sportolnak, az idejüket nagyon jól osztják be, színházba, kiállításokra járnak, ezt élvezik.

Az én családom soha nem nézett ennyire előre, pedig napi kenyérgondjaink nem voltak, még ha nem is voltunk olyan jómódúak, mint a férjem családja. A szabadidő eltöltése nem volt olyan strukturált, sokat ment a tévé nálunk, nem jártunk színházba, max. moziba, nem utaztunk, csak nagyritkán 1-1 napra a Velencei-tóhoz strandolni. Az én családtagjaimban az említett zsigeri nyugalom nincs meg. Gyorsan idegesek lesznek, túlságosan indulatosak, sokan közülük frusztráltak, jobban felülnek pl. a hergelésnek. Könyvet olvasni nem nagyon láttam őket, nyelvet senki nem beszél, de ettől függetlenül mindenkinek lett valami kis egzisztenciája.

Az én családomban viszont nem volt olyan nyomás, hogy hű mi lesz, ha nem lesz belőlem ügyvéd, orvos, mérnök, tudós stb. Tudtam hogy ha én leszek a kasszás Zsuzsika, akkor is ugyanúgy szeretnek, elismernek majd. Diplomás lettem, de ettől nem lettem "nagyobb ember" a családban, nekik ez nem számít, sőt, néha azért be-be szólogatnak, hogy a férjem egy cementes zsákot sem tudna felemelni, én meg életemben nem dolgoztam egy jóízűt (jogtanácsos vagyok).

Természetesen nem lehet általánosítani. Én is találkoztam nagyon művelt áccsal, ő is beutazta a fél világot és van olyan ostoba, több diplomás kollégám, hogy őszintén csodálkozom, hogy egyedül be tudja kötni a cipőfűzőjét. Csak azért írtam le a mi helyzetünket, mert mi pl. hozzuk a sztereotípiát.

24: szalmabábot pofozol!

Ki írta, hogy _attól_ lesz különleges...???

Kedves Kérdező!

Úgy tűnik itt az IQ és az EQ kérdésköre látott napvilágot.

Azt látni kell, hogy a tanultság mindössze az IQ-t fejlesztheti napjainkban.

Ezért is van, hogy ha dr. titulussal rendelkező ember szólal meg valahol, s néhányaknak borsózik a háta tőle.

A tanultság még jelent automatikusan bölcsességet. Ezt kell tudomásul venni.

Ám aki meg bölcs (EQ magas), annak nem feltétlenül kell mindenhez mérnöki, vagy közgazdász szinten értenie.

A jó király, jó vezető az legyen bölcs. Értsen az emberek nyelvén. És ne a tudományos értekezéseinek darabszáma alapján legyen kinevezve vezetővé. Ezt a hibát már sokszor, sokan elkövették a történelmünk során. És azt tartották jó vezetőnek, aki sok nyelven, sok mindenben jeleskedett. Ám többnyire csak egy dologhoz nem értett. Az emberekhez, az "alattvalóihoz", vagyis a beosztottjaihoz. És hát pont ebben kellett volna jónak lennie. Mert akkor a jól megválasztott beosztottak azok, akik már értenek is ahhoz, ami a főprofiljuk.

Mindebből az következik, hogy egy gazdaság (vagy család) nem kizárólag attól működik jól, ha a vezetője okos, művelt, diplomás (Hi IQ). Hanem attól, ha ért a beosztottak (családtagok) nyelvén (Hi EQ).

Hofi Géza megmondta: - Mindig is a fejétől büdősödik a láb -

És ezt kéne már komolyan venni.

Az ERŐ legyen veled!

Egyedi példákat írtok. Egyébként a friss kutatási eredmények szerint az EQ és az IQ nem szembeállítható, az EQ az IQ egyik részegysége, ugyanolyan feladatmegoldás, mint kitalálni egy útvesztőből, csak érzelmi mintázatokat kell használni. Attól, hogy valaki elolvas 2 önfejlesztő könyvet, még nem lesz pszichológus :)

Azért nehéz ilyen kérdésekről beszélni, mert mindig jön valaki, aki egyedi példákkal alátámasztva azt mondja, hogy nincs értelme a kérdésfeltevésnek. Ugye tudományismeret első óra Carl Popper és a zöld hattyú, de ebben nem megyek bele jobban, Google a barátotok...

Szóval ennyi erővel ne beszéljünk arról sem, hogy az embernek egy kezén öt ujja van. Ugyanis vannak, akik 3, mások 4, megint mások 2 ujjal születnek, van aki balesetben veszti el őket más meg kar nélkül jön világra, szóval ilyen kijelentéseket nem lehet tenni. Mégis teszünk, ugyanis a világ, főleg a taglalt kérdés, nem olyan mint az 1+1, abszolút eredménye sosem lesz, ettől még jelenségekről beszélni kell. Ahogyan beszélünk a magyar életszínvonalról is, amiről nagyon mást mondana egy kisnyugdíjas és nagyon mást Mészáros Lőrinc.

Én is értem, mire szeretne kilyukadni a kérdező és igen, ahol az értelmiségi létnek hagyománya van, ott a gyerekeknek is egyszerűbb út vezet az értelmiségi létbe. Egyszerűen azért, mert az értelmiségi szülők eleve sokkal magasabbra szokták tenni a lécet, így a gyerek nagyobbat is ugrik, illetve nekik van anyagi mozgásterük erre. De emberi ügyekben nincsenek aranyszabályok, vannak értelmiségiek, akik pont tesznek a gyerekük jövőjére és vannak olyan egyszerűbb emberek, akik inkább nem esznek, csak hogy a gyerekük megfelelő oktatásban részesüljön. Nem a szélsőségekből kell kiindulni, nyilván ahol 5 generációra visszamenőleg mindenki ügyvéd, orvos, mérnök, ott egyértelműen kiterjedtebbek a kapcsolatok ezirányba, jó stratégiáik vannak és ahol mindenki közmunkás, ott meg ilyesmiről álmodni sem lehet.

A kettő között vannak azért szép számmal burkolók, ácsok, fuvarozók, tanárok, nővérek, futárok stb. A nagyon-nagyon tág - NEM közgazdasági értelemben vett - középosztály, akik ha áldozatok árán is, de hozzáférnek az oktatáshoz, akár még a tehetséggondozásra is tudnak áldozni. És innentől dönt az emberi karakter, a látott minta és a saját karakter. Ugyanis pl. egy depressziós vagy alkoholista szülő nyilván nem tudja úgy terelgetni a gyerekét, mint egy életerős anyuka, apuka.

A 25 nagyon jól leírta a sztereotípiát, kiindulásnak az nagyon jó, hozzátéve: MINDIG vannak kivételek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy kiolvasható MINTÁZAT ne lenne.