Rosszul vagyok egy fogyatékos rokonomtól. Mit tehetnék?

én értelek, kérdező..nekem a testvérem volt ilyen..naponta kellett ezt végigszenvednem.

és nem, nem tudom megbocsátani a szüleimnek...pedig lassan 60 éves leszek és, nos..van az a hátránymennyiség, amit sose lehet ledolgozni..

Akkor házhoz mész a pofonért. Semmi értelme nem volt kiírni a kérdést mert erre egy megoldás van: nem mész oda kéthetente. Ünnepnapok hogy ne lenne nagy változás? Akkor nem havonta kétszer lenne hányingered hanem csak évente néhányszor.

Minden rosszindulat nélkül, de pont olyan mártír vagy mint anyukád. Valamiféle megfelelési kényszer miatt szenvedsz inkább, minthogy felvállald hogy te ezt nem akarod.

És ebből fakadóan biztos jólesik hogy itt is sokan írják hogy tisztelnek érte. Hát én nem tisztellek. Nem bírom amikor van valaminek egy pofonegyszerű megoldása de valaki mégis a szenvedést választja hogy mások azt mondják de jó ember vagy.

Mert neked igenis van választásod! Felnőtt vagy, nem kell anyukáékkal folyton rokonokhoz járnod. Akkor lennél sz.r helyzetben ha együtt laknál a beteg lánnyal.

Így mit tehetsz? Nem mész oda és nem találkozol azzal akitől rosszul vagy. Ennyi.

Akkor további jó szenvedést.

Elég plasztikusan leírtad hogy mit érzel, hogy fut végig rajtad a hideg meg a zsibbadás a viszolygástól, vagy mi (amik egyébként tökre érthetők).

Mehetsz pszichológushoz, de minek mennél ha teljesen normális amiket érzel? Miért kéne ezt magadra erőltetni? Ez olyan mintha valakit egészségügyi iskolába kényszeritenének aki nem bírja a vért, a hányást, meg az összes egyéb testnedveket. Nem lehet! Az menjen oda aki bírja, annak való. Miért kéne nem viszolyognod egy nyáladzó embertől evés közben? Ebből nem kell kigyógyítani téged, ilyen vagy, nagy részünk ilyen.

Szerintem az ilyen viszolygások hátterében mindig az van, hogy rettegsz, hogy te is ilyen leszel, kiszolgáltatott, magadról nem tudó emberi roncs. És sajnos midnig benne van a pakliban, elég egy meggondolatlan előzés vagy baleset. És az is ott van a levegőben, hogy hozzátartozód, gyereked jár így. Biztos vagoyk benne, hogy az unokatesód szülei sem így képzelték el az életüket. A leírásod alapján persze, ők sem kezelik túl jól a szitut, de én a részedről érzett undort se látom jogosnak. Az étkezést meg tudnád oldani ha akarnád, persze, sértődés járna vele, de fenőtt ember vagy, előbb-utóbb muszáj lesz konfrontálódni.

Kicsi párhuzamot érzek amúgy a homoszexuális és sérült emberek téma között. A melegek sem tehetnek róla, hogy olyanok amilyenek mégis főbenjáró bűn viszolyogni tőlük, fogyatékosoktól undorodni pedig elfogadott, érthető. Hiszen nem tehetsz róla, hogy belőled ezt váltja ki.