Rosszul vagyok egy fogyatékos rokonomtól. Mit tehetnék?
Van egy fogyatékos unokatestvérem. Már felnőtt. Az a bajom, hogy akármikor találkozunk családi összejöveteleken, fizikailag rosszul vagyok tőle. Amint meglátom, érzem hogy felmegy a vérnyomásom. Nem tudok vele egy asztalnál enni, mert szürcsöl, csámcsog, visszaköpi az ételt a tányérba, teli szájjal kiabál, annak velejáróival. Nagyon hangos, nagyon dacos, néha követelőző. De nem is ez a bajom vele, szegény egy szót sem szól, de ha meglátom nem is olyan mintha a hideg, hanem mintha valami rossz zsibbadás futna végig rajtam. Ha tudom hogy nagyobb családi összejövetel lesz, előre ideges vagyok, enyhe gyomorgörcsöm van, mert tudom, hogy ott lesz és órákon át el kell viselnem.
Kéthetente találkozunk, szóval nem napi a kapcsolat. Mit tegyek? Menjek pszichológushoz? Vagy ajánlotok valamilyen könyvet ebben a témában? Ilyenkor, amikor nincs a közelemben csak sajnálatot érzek iránta, de amikor egy légtérben vagyunk, ki tudnék szaladni a világból. Nem utálom vagy ilyesmi, baromi rossz neki is meg a szüleinek is. Hogyan érzékenyíthetném magam vagy mit tehetnék, hogy ez a rossz érzes, viszolygás elmúljon? Nem szeretnék rossz vagy kirekesztő ember lenni, bűntudatom is van, hogy ennyire nem tudok vele mit kezdeni. Voltatok esetleg hasonló helyzetben?
Én 19 éves nő vagyok, az unokatestvérem 32 éves nő, értelmi fogyatékos és tolószékes.
Szerintem a pszichológus jó megoldás lehet.
Nekem van egy rokonom, gyermekotthonban dolgozik. Fogyatékos gyermekekkel foglalkozik. Gyerekként bevitt egyszer a munkahelyere, és mondta h több szeretetet adnak mint bárki más,ne ijedjek meg, meg ehhez hasonló dolgok.
Odaertunk, és bementunk egy csoportszobaba, ahol vagy 8 ilyen gyerek szaladt felém, volt aki csonka kezű volt, volt aki down szindrómas, én meg halálra rémülten, és kiszaladtam, annyira sokkent ért gyerekként.
Azóta is rettegek, ha meglatok egy ilyen beteg gyermeket. Valószínű engem ez traumatizalt, kisgyerekként akkor még nem láttam lábatlan, csonkakezu... stb embereket. Lehet nekem is jól jött volna egy pszichológus.
En nagyon sajnálom az ilyen embereket osszeszorul a szívem.
Mióta meg gyerekem van, aki szerencsére egészséges, képes vagyok elsirni magam, ha egy ilyen pici gyereken látom hogy valami baja van, és nem egészséges. :(
Tetszik vagy sem, vannak dolgok amikhez az embernek egyszerűen nincs gyomra. Valaki pl hányingert kap, ha kellemetlen szagok között kell ennie. Én se bírom elviselni, ha egy egészséges ember csámcsog, miért kéne minden áron elviselni bárki csámcsogását? Csak azért mert nem tehet róla? Te sem tehetsz arról, hogy elmegy az étvágyad. Ilyen sajnos van, ezt be kell látni. Ilyenkor kár erőltetni. A szellemi sérültek úgyse sértődnek meg, ezért beszéld meg szüleiddel, hogy te később eszel, vagy korábban, vagy valami.
Ez egyébként egy buta felfogás, hogy neked minden áron alkalmazkodnod kell az olyanokhoz akik nem tehetnek arról, hogy betegek vagy bármi. Nem, nem kell. Te is ember vagy neked is vannak érzéseid, nem kell erőltetni. Ha te kerülnél hasonló helyzetbe, gondolom te is megértenéd, hogy valaki azt nem akarja látni és nem sértődsz meg.
Teljesen természetes a viszolygásod. Hogy mi a megoldás az sajnos nagyon egyéni.
Én lenyomom a feszültséget és elterelem a figyelmem. Miután elváltunk én és a sérült, kiszelőztettem a fejem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!