Felháborító, hogy otthonba tenném az anyámat? Miért?

Aki az éjszaka közepén, télen pizsamában elindul a világba, az nagy valószínűséggel demens, és szakszerű ápolást igényel. Előfordul, hogy agresszív is, pl. rád támad késsel, miközben alszol, mert nem ismer meg és azt hiszi, egy idegen van a lakásában. (Egy ismerősömnek a lakástulaja volt egy ilyen, demencia felé hajló néni, ez vele történt meg, menekült onnan egy hét után.) Mindenképpen az a megoldás, hogy keresel egy kulturált otthont, az ingatlanja és a nyugdíja fedezi a bekerülést.

Az ilyen öregek szokták magukra hagyva véletlenül felgyújtani a lakásukat, amiben aztán három másik szomszédé is kigyullad. A hozzátartozók szemében több ember, köztük az idős rokonuk életének és sok más ember lakásának a veszélybe sodrása persze nem ér fel veszélyességben azzal, hogy "meg fognak szólni az ismerősök, hogy a papát otthonba vittük".

Én úgy gondolom, ebben a kérdésben az a helyes megoldás, ami midkét félnek jó, és amit mindkét fél elfogad.

Ha az egyik menne, de a másik erővel otthon tartja és ápolja, szakszerűtlenül, az többet árt, mint használ.

HA nem akar menni, de bedugják valahova, az sem jó.

Ha egyetértés van a kötlzésben, de a hely nem jó; ha egyetértés van az otthonápolásban, de fizikailag és idegileg rámegy a család, az sem jó.

Azt a megoldást kell egyénileg megkeresni, amit elfogadnak minden oldalról, és valódi megoldást jelent, nem további problémákat.

Én ápolónő voltam, anyósomat, apósomat tudtam otthon ápolni, örömmel fogadták ők is, a család is. Apukám most végstádiumú rákbeteg, ő például nem akarja, hogy én gondozzam. Örül, ha naponta megyek, de ragaszkodik ahhoz, hogy a szükségletei kielégítését házigondozó végezze.

A mamád milyen állapotban van? Csak mert az ilyem demencia általában örökletes.

Gondolom nem szorul különösebb ápolásra ha anyád így áll a dologhoz.

Aki nem élt át ilyet az el se tudja képzelni milyen egy ilyen szülőről gondoskodni. Az persze, hogy felháborodik.

Mamám volt ilyen. Teljesen visszament agyilag a gyerek korba. (Gyerekkori lakhelyét emlegette folyton, hogy oda akar menni, vagy a szüleit) Már a szüleimet se ismerte fel gyakran, rám végképp nem emlékezett. Pár évig lakott nálunk, de olyanokat csinált, hogy elindult cigiért a boltba mikor azt se tudta hol van. é

Én 5 perce mondtam neki hogy mindjárt hoznak és bementem a szobámba. Mire kijöttem már nem volt sehol. (De meg lett szerencsére) végül a szüleim se bírtak rá vigyázni és otthonba került.

Anyám azt mondta ha ilyen lesz ő is azonnal keressünk neki otthont mert ez nagyon megterhelő.

Most párom mamája ilyen, romlik nagyon, de már túl van azon az állapoton hogy nem tudja felmérni mennyire nem tudja ellátni magát és logikusan gondolkodni. Pár éve még hajlandó lett volna otthonba menni de úgy volt vele a család hogy "áá milyen dolog az" most meg hát....nagyon nehéz. Főleg, hogy messze vagyunk és csak telefonon halljuk mi megy ott napi szinten.

Bár abban igaza van anyádnak, hogy nem ilyen "fiatal" korában kellett volna ezt felhoznod hanem mondjuk nyugdíjas kora körül vagy amikor észre veszitek hogy gyakran elfelejti a dolgokat.

Hogy is jutott eszedbe egy dolgozó, 52 évessel szemben ilyen téma? Érthetetlen

Nem, nem az. Erről a halálról, a temetésről, neadjisten szerdonációról itthon alig merünk beszélni, pedig igenis fontos kérdések. Ha egy 52 évessel erről beszélsz, nem jelenti, hogy holnap be akarod valahova dugni és várod, hogy megszabadulj tőle... anyukám most 65, 11 éve halt meg a nővére, azóta nálunk időről időre felmerül, hogy nem szeretne hamvasztást. Teljesen egészséges, köszöni szépen, de beszélünk arról, mi lesz évek múlva. A stílus a nem mindegy...

"HA nem akar menni, de bedugják valahova, az sem jó."

Senkit nem lehet az akarata ellen sehova "bedugni".