Felháborító, hogy otthonba tenném az anyámat? Miért?

Szeriten meg a kérdezönek tökéletesen igaza van.

Gondolom, nem úyg indult a téma, hogy megla´togatta az anyját és belejelentette, hogy "ha nem tudod magad ellátni, otthonba duglak", hanem beszélgettek és közben jött elö a téma!

Nekem eszembe sem jutna elvárni a gyerekeimtöl, hogy idös koromban ilyen szinten gondoskodjanak rólam, nekem a legeletö legborzasztóbb elképzelés lenne, hogy ök pelenkáznak, fürdetnek - ez hozzáértö idegen esetében sokkal kevésbé kínos a helyzet, mint a saját gyerekem esetében. Ahoyg a szexuális életemröl sem beszélek a gyerekeimmel, ugyanúgy nem akarom azt sem, hogy meztelenül lássanak, az intim testrészeimet ápolgassák, stb.

Emellett egy felnött embert ápolni, ellátni fizikailag is igencsak megeröltetö, és lelkileg sem egyszerü, éppen ezért vannak kifejezetten erre képzett szakemberek, ök sokkal könnyebben el tudják végezni az ilyen szintü ápolást és sokkal jobb minöségben, mint akinek nincs ilyen képzettsége.

Egy jó - és itt a hangsúly a jón van - otthonban mindenképpen jobb helyen van egy idös ember, mint valamelyik gyereknél bepaszírozva valamelyik szobába, és ettöl kezdve mindenkinek probléma az összezártság, vagy valamelyik gyerek megszünteti az életét és átalakiul ápolóva - igen sok esetben 5-10 évig is, vagy még tovább. Hogy közben mi lesz a párjával, gyerekeivel, munkájával, arra nem gondol a legtöbb ember, ha uyganis a szülöt ápolja, akkor sem jövedelme, sem élete, szabadideje nincs többé.

Éppen ezért megoldás a megfelelö otthon keresése, kivéve, ha a szülö igen közel lakik a gyerekhez - max. 10 perc út -, kellöen nagy lakása van, és szellemileg teljesen ép, akkor még lehtséges két vagy három egymást váltó, jó, megbízható háti ápoló is, aki ott tud lakni az idös emberrel, de ha ez így nem lehetséges, akkor feltétlen az otthon a jobb ötlet.

Ezt úgy írom, hogy 65 éves vagyok és bár eddig semmi bajom - sincs évek óta még fájdalomcsillapítót sem szedtem, minden labor- és egyéb értékem tökéletes -, ettöl függetlenül nem kizárt, hogy idövel nekem is szükségem lesz segítségre.

Kérdezö: szerintem egyelöre pihentesd a témát, ha anyukád elöhozza, akkor legfeljebb annyit mondj, majd gondolkodsz ezen, akkor megnyugszik.

Ha meg adott a helyzet, akkor úgy döntesz, ahogy neked megfelelö.

Én végigápoltam az életem a szüleimmel tisztességgel, 33 éves koromtól 50 éves koromig. Ekkor hoztam meg azt a SAJÁT DÖNTÉST, hogy én majd öregotthonba megyek.

Ma már 72 éves vagyok és ki is választottam a helyet, be is adtam a jelentkezésemet, de előbb a házamat akarom eladni, mert akárhova nem megyek.

De ha valamelyik gyerekem ezt az opciót tálalta volna nekem 52 éves koromban, biztos nagyon megharagudtam volna rá, mert ne rendelkezzen felettem, az életemről, ráadásul életem teljében.

Egy nem elhülyült öreg tud dönteni a sorsáról, meg tud oldani dolgokat, egy szellemileg totálisan leépültnek meg gyakorlatilag úgyis mindegy, tehát teljesen felesleges volt ez a közlésed az anyukáddal. Jogosan haragszik!

Egyébként ha nem kerül a gondnokságod alá, akkor te nem rakhatod őt akarata ellenére sehova.

Szerintem akkor se kellett volna egy 52 évessel vitatkozni, hogy de márpedig otthonba mész, ha magától hozza fel. Lehet, hogy már 10 év múlva máshogy látja, és még akkor is csak 62 éves lesz. Jelzem, az ilyen otthonokban bőven 80 felett vannak a lakók, korábban akkor kerülhetnek be, ha van valamilyen olyan betegségük, ami miatt több mint 4 órás napi ellátást igényelnek. Ilyen otthonban dolgozom, nem csak hasamra ütök.

Anyukádnak még jó esetben évtizedek vannak addig, amíg rá fog szorulni egy ilyen intézményre; ebbe a vitába nem kellett volna beleállni.

Off: van, akinek tényleg bejön az otthon, főleg olyanoknak, akik kompromisszumkészek, viszonylag elvannak még fizikailag-szellemileg, kis létszámú otthonban élnek, külön szobában, saját bútorokkal, viszonylagos önállóságuk megvan, és a saját családjukkal szoros kapcsolatot ápolnak.

Nem gondozóként dolgozom egy otthonban, de ha tanácsot adhatok bárkinek is, ne azt nézze egy helyen, hogy milyen szép a kilátás meg a szoba, igen ezek is fontosak, de higgyétek el, másodlagosak. Én ha apámnak otthont keresnék, azt nézném: van-e elég nővér szolgálatban, vagy 1-2 szerencsétlen szaladgál egyik helyről a másikra, és még a legszükségesebbekkel is alig vannak meg, vagy van elég nővér. És a másik: hogyan bánnak a többiekkel, a demensekkel. Akár menj el egy helyre többször is. Ha a nővér feszült, frusztrált, nem lesz energiája jópofizni a random látogatók előtt. Kaja hozatható, ha az intézeti rossz, szoba kidekorálható, a legfontosabb, hogy kikre bízod a szeretted.

Nekem miután nagypapám meghalt 4,5 éve, anyukám mondta hogy ő most megmondja nekünk, hogy ha ő olyan állapotba kerül, bárhogy ellenkezik adjuk be otthonba mert nem akarja hogy nekünk is át kelljen élni ezt. Anyukám most 57 éves

22/F

Szerintem ez erősen személyiségfüggő. Az én édesanyámmal (akinek most nincs semmi baja szerencsére) simán meg lehetne ezt beszélni. Általában a legtöbb dologról nyíltan lehet vele beszélni. Apukámnál már nem vagyok ebben 100%-ig biztos, de valószínűleg vele is.

De van olyan rokonom is, akinél nagyon nehéz lenne felhozni a témát. Ő már idősebb, szerencsére többé-kevésbé ellátja magát, de azért már elég rossz állapotban van sajnos. Én nem tartozom a legközelebbi hozzátartozói közé, így nem rajtam áll a döntés, hogy mi lesz a megoldás.

Ezen kívül a család anyagi helyzetétől is sok függ. Az állami otthonokról tényleg sok rosszat hallani, de vannak jó magánotthonok. Csak azt meg kell fizetni, és nem feltétlen telik rá.

Kedves 17-es (és a többiek, akik az anyagiakat hozzák fel)

Az idősek 90%-ának van valamilyen ingatlana, amit el lehet adni és fedezi a bekerülési költségeket. Még aki 3 milliós vályogházban lakik is, annak is megoldott, mert tudok olyan magánotthonról vidéken, ahova 1,5-2 millió a bekerülés és saját szobája van.

A maradék 10% meg mehet állami szociális otthonba, ha akar. (várakozási idő van)

Hangsúlyozom, HA AKAR, mert mert attól még, hogy valaki megöregedett, attól még nem egy fölösleges kacat, amit rakás szemétként kilódítunk a kukába.

Ha meg már elborult az elméje, akkor arra is vannak megfelelő helyek, az ingatlana eladásával a tisztességes hozzátartozó kiválaszthatja a legmegfelelőbbet.

Az én anyám azon háborodna fel szerintem, ha nem dugnánk nyugdíjasotthonba

64 éves, apu 72 egyelőre fel sem merült szerencsére