Mi az isten van a mai fiatalokkal? Komolyan le vagyok döbbenve!

Úgy gondolom, hogy a felírt gyógyszer jó része a szülők betegsége miatt landol a gyerek gyomrában.A pszichés betegségeket 90%-ban a szülők okozzák.Itt a Gyk-t végigolvasva annyi szörnyűségről és borzalomról szereztem tudomást, amit elképzelni sem tudtam ezelőtt. 9 évestől 18 évesig beszélnek el olyan sorsokat, amit a szüleik okoztak,

hogy írom a sorokat egymás után és hullik a könnyem.Azok a szülők, akik arra hivatottak, hogy megvédjék a világtól a gyerekeiket, ártanak a legtöbbet nekik olyan életkorban, amikor még a védettségben is nagyon sebezhetőek lennének.

Beteggé teszik a szülötteiket, a sok gyógyszer csak válasz a szakemberektől a gyerekek megbetegedett lelkére.

A fennmaradó 10%, akik nem így betegedtek meg, elenyésző a BETEGGÉ TETT gyerekek 90%-ához.

Nos, nekem is csorognak a könnyeim, ahogy olvasom a hozzászólásokat. Azért is, mert a "lelkinyomorban" magamra ismerek és a mások iránti szánalom miatt. Mert anno nekem is intézett az anyám xanaxot, ataraxot, valerianat; meg is lett az eredménye! Én nem lettem függő, de egy alkalommal már én is amellett voltam, hogy ebből elég, inkább "kilépek a körből" (a fantasztikus családi körből). Szerencsére nem jött össze, nem is voltam olyan elszánt, de egy fél nap igyelmet kaptam! FÉL NAPOT! Nem többet! Mert a mostohaapám igazi mostoha volt, az anyám meg....mit is mondjak, jobban szerette széttenni a lábát, mint meghallgatni akár engem, akár a testvéremet. Most a testvéremen a sor: őt tömi antipepresszánssal, nem is eggyel! Sajna, ő kevésbé kitartó, nem látja, hogy néhány év, és van kiút (anno engem is ez vigasztalt; 18 múltam egy hónappal és már nem laktam anyámékkal).

Úgyhogy én is gondolkoztam a kérdező által feltett kérdés elején: mi van a mai fiatalokkal?, mert nekem is itt van immár a kisfiam és én imádom és óvom (az anyám nem is érti, kárhoztat is ezért). De az a helyzet, hogy a szülő mutatja meg az életet. Ha azt mutatja, szedj gyógyszert, úgy könnyebb, és ha ellenkezik akkor is, egy idő után célt ér, szedni fogja a "gyerek" a gyógyszert. Leszedálódik és csak remélhető hogy elég erős ahhoz, hogy végül "felálljon" és önálló, mindenki számára értékes ember legyen! .....pedig nem is az ő hibája a félresiklás, csak a szülők nem tudják/tudták a feladatukat....

Sajnálom hogy ennyi szörnyű történet van talán az enyém nem annyira pokol mint a hasba szúrt válaszadóé de én nagyon rosszul éltem meg.

11 éves voltam mikor anyám neki állt pasizni apu mellett.Ivott is és nekem mesélte el a pasi ügyeit.Anyám többször akart öngyilkos lenni a szemem láttára.És többször szólt hogyha öngyilkos akarok lenni akkor szóljak majd ő ad gyógyszert ill 1x felakarta vágni a kezemen az ereket.14 éves voltam mikor elköltöztünk 1 másik városba.Édesanyám összejött 1 pasival aki alkesz volt.Akkor kiborult nálam a bili és kitálaltam apunak.Onnantól anyám szemében senki lettem.Majd a pasi odaköltözött hozzánk szóval úgy éltünk h 6an.Apu öcsémmel 1 szobában én a húgommal a pasi meg anyuval.Anyámék állandóan lerészegedtek és ütötték 1mást meg néha minket.Anyu ráadásul úgy ivott hogy a gyógyszerre piált vagy a piával vette be a gyógyszert.Frontin Xanax és Rivotrilt plusz még külön altatója is volt.Én pedig elkezdtem lopni tőle.Mert 1x adott h eltudjak aludni és jól éreztem magam tőle.És mindig loptam egyre többet.Aztán eljutottam arra a szintre hogy elég és volt 1 öngyilkos kísérletem.Anyám pedig kiröhögött.Közben elkezdtem füvezni.És senki nem tudott róla.Majd arról leálltam és megint kezdtem szedni anyám gyógyszereit.Mindeközben tovább folytatódtak a verekedések és anyám sokszor bántott engem is.Aztán 17 évesen elköltöztem otthonról és kénytelen voltam leállni a gyógyszerrel mert nem tudtam be szerezni.Egyedül szenvedtem ill az akkori párommal aki segített nekem.Nagyon agresszív voltam és kijöttek rajtam az elvonási tünetek.Hideg rázás izzadás rángatóztam kiabáltam szóval nagyon rosszul voltam de nem engedtem h orvost hívjon a párom bár én nem igen voltam magamnál és nem nagyon emlékszem semmire csak arra h nagy kínokat éltem át.De letettem.Aztán még 2x nyúltam gyógyszerhez és majdnem visszaestem de a párom mondta h még1x meg látja a gyógyszeres dobozt nálam és kivág vele együtt.És ez hatott.Soha többé nem szedtem.És soha többé nem is akarom szedni.És nagyon szeretném ha kislányom nem esne bele ebbe az egészbe.Mondjuk gyógyszerezni nem akarom magam tehát az itthon nem is lesz.Hálás vagyok annak a 2 embernek aki kisegített ebből a pokolból és megfogadtam h többé nem.Tudom h nem nagy sztori de nekem ez volt a pokol.Ma már 23 éves vagyok és van 1 kislányom és igaz vannak kisebb nagyobb hullámvölgyek de mondhatom azt hogy boldog vagyok..De ez nem anyámon múlt.

Nekem kisebb koromból nagyon sok rossz megmaradt tudat alatt. Hetedikes koromban elkezdtem a gimit, egyre többet fájt a fejem. Orvosról orvosra jártunk. Kikötöttem ideggyógyásznál, aki felmentett testnevelés óra alól, mert kiderült, hogy a nyaki gerincem egyenes születésem óta, ráadásul még meszesedés jelei is mutatkoznak. Ráadásul hihetetlenül szorongós vagyok, voltam a kisgyermekkori dolgok miatt, minden miatt stresszelek. Nem tudtam aludni normálisan, mint a többi 13 éves. Kaptam egy Citalopram nevű gyógyszert is. Nem szedtem sokáig, mert féltem, hogy felnőtt koromra teljesen megkergülök. A tesi órákon nem kellett részt venni, igy fejfájások visszahúzódtak, tudtam tanulásra koncentrálni. A hármasokból, négyesekből ötösök lettek.

Nyolcadikban nem fejfájás gyötört, hanem minden napos hisztik, totál kifordultam magamból. Egyfolytában késztetést éreztem bőgésre, mig egyik osztálytársam megbeszélte anyukájával, hogy kezeljen. Ő kineizológus, 2 alkalom nagyon sokat segitett rajtam.

Kiderült, hogy részben apám miatt, részben alsós tanitó nénim miatt van az egész. A tanitó néni nem akarta figyelembe venni anno, hogy mennyire meg akarok neki felelni. Én voltam mindig a legjobb tanuló, de a kedvenceit vitte versenyre, mikor én is nagyon akartam menni. Mindig sirva jöttem haza az iskolából még akkor. Apám meg ugyanezt csinálta velem itthon, csak a húgomat védte, aki nem jó tanuló, nem is jó gyerek...mai napig ez van. Már jobban birom a helyzetet, de még mindig szoktam ettől kiborulni. Tudom, hogy kis dolgok ezek, de egy kisiskolás mindig a tanitó néninek akar megfelelni... Mindig azt hittem, hogy mindenki jobb tanuló nálam, mára meg kiderült, hogy az egész évfolyamból én vagyok az egyedüli, aki valamire is vinni fogja. A hatévfolyamból is átmentem az ország egyik legjobb sulijába, pedig elég rossz általános iskolában kezdtem.

Tehát én tudom, milyen kis piti kisgyerekkori dolgok hatnak ki emberek életére...Tinédzser korban meg még hisztisebb az ember. Én is kaptam gyógyszert, de csak 1 hétig szedtem. Minden hozzám hasonlónak kineziológushoz (stresszoldóhoz) kéne menni, kár, hogy drága. Nekem is csak 2 alkalomra futotta. :S

15/L

10:25-ös vagyok:

Még megjegyzem, hogy ötödikes, hatodikor kroomban, mikor én voltam egyedüli kitűnő tanuló, az egész évfolyam engem utált. Már ott tartottam, hogy nem akarok élni, mert nem szeret senki. Vagy nem akarok jó tanuló lenni, mert nekem ebből nincs semmi jó. Nem akartam abba a gimibe menni, ahol hetedik és nyolcadik osztály jártam, de elmentem, mert nem akartam, hogy utáljanak. Ráadásul apám kényszeritett erre is. Végül sarkamra álltam, mert ott nem éreztem jól magam. Most egy sokkal jobb iskolában fogom kezdeni a tanévet. Azt az iskolát végre magamnak választhattam, remélem, többet nem kell semmi gyógyszer...

Na már most: én csak azért irtam le ezt az egészet, hogy a felnőttek az én szemszögemből is lássák. Sokszor a szülő az egyik legnagyobb hibás, hogy a gyerek később gyógyszerre szorul. Apa nem jó ember, mindenkivel rossz, velem a legjobban.

A tanitó nénikben a szülők megbiznak, de látható, hogy ő is ludas volt a dolgokban. Mindig neki és apámnak és a velem egykorú gyerekeknek akartam megfelelni, ami persze soha sem sikerült.

Úristen. Szörnyű ezeket végigolvasni. El se tudom mondani hogy milyen hálás vagyok, hogy a szüleim mindig beszéltek velem, foglalkoztak velem, ha azt látták, hogy problémám van. Probáltak megoldást keresni rá, nem pedig pszichológushoz hurcolni. Bizalommal fordulok hozzájuk, nincs tabu. Hihetetlenül szerencsés vagyok. És erre most jöttem rá úgy igazán. Pedig eddig is imádtam a szüleimet és tudtam, hogy jobbat kívánni sem lehetne, de ezekután teljesen másképp állok a problémáimhoz.

21L

5 éves voltam amikor a bátyámnál(ő 10 éves volt akkor) rákot állapítottak meg,anyukám teljesen kiborult és egész nap a bátyámmal volt,apukám késő estig dolgozott,engem meg a mamámnál hagytak 2 évig,nem tudtam szinte semmit hogy mi van a bátyámmal,anyukámat is 2x láttam körübelül abban a 2 évben,nagyon zárkózott lettem,ezért a suliban se nagyon törődtek velem.Végül a bátyám hálaistennek meggyógyult,de utána apukám lett beteg,agyvérzése volt és amikor bementünk a kórházba mondták hogy 80% az esélye hogy meg fog halni,akkor anyukám ismét kiborult én ismét a mamámhoz kerültem,apukám is meggyógyult de én addigra már nagyon stresszes voltam,és rátett még egy lapáttal hogy a család folyton veszekedett,és valamiért legtöbbször én szenvedtem meg,én voltam a hibás pedig semmi rosszat nem tettem. Utána meghalt egy külföldi mamám,ezért a szüleim elutaztak de most már egyedül maradtam otthon a bátyámmal,ekkor kezdtem el szótlan és komor lenni. Egész nap ültem és nem csináltam semmit csak néztem ki a fejemből,és rossz gondolatok jártak a fejemben,egyre rosszabbul éreztem magam,és maradtam ki a suliból mert folyton hánytam és hányingerem volt,vittek a szüleim mindenféle orvoshoz de testileg teljesen egészséges voltam,ezért kértek a kórházba beutalót,mikor bekerültem senkivel nem álltam már szóba,gyakran rágtam szét az ajkaimat idegességemben,végülis a pszichológusok segítettem és kimehettem a kórházból de csak úgy hogy ha szedem a Rivotril-t és a Fevarin-t,egy jó ideig szedtem és a hányinger érzetem lassan elmúlt,sokan támogattak akkor engem,most pedig teljesen egészséges vagyok :)

15/L

Azért ne feledkezzünk meg az orvosok felelősségéről sem.

Azokat a gyógyszereket fel kell írnia valakinek.

A lányomat el kellett vinnem a háziorvoshoz menstruációs panaszok miatt. Nem elég, hogy nagyon görcsölt, be is lázasodott. Amikor lázasodik be, teljesen remeg az egész teste. Voltunk már vele egy csomó kivizsgáláson, nem találtak semmi baját, azt mondták, láznál előfordul ez a remegés. Na, az új háziorvosunk alapból nem hitte el sem azt, hogy menstruációkor belázasodhat, sem azt, hogy ha lázasodik be, akkor remeg. (nem mi váltottunk orvost, hanem a régi ment el a faluból) Az új orvos szerint ilyen nincs, mert ő még nem látott/hallott ilyet. Felírt neki Xanaxot, hogy szedje 1 hónapig! Minden vizsgálat nélkül, sőt a kartonját sem nézte meg, hogy előtte milyen vizsgálatokon voltunk. Szerencsére a lányom se akarta beszedni (ki se váltottuk)

Sok szülő felelőtlen, de sok orvos is az!