Családi vita lett abból, hogy nem tudok főzni, háztartást vezetni. Ezek után miért nehezen elfogadható, hogy nincs kedvem velük ünnepelni?

Augusztus végén kiderült, hogy kisbabánk lesz, nagy az öröm még most is. Elmondtuk a párom családjának is, ahol a nagymama (a párom nagyija) fennakadt azon, hogy minek akarok én gyereket szülni, ha egy normális ebédet nem tudok megfőzni... De ezt így közölte is velem a gratulációk közepén. Meg hogy milyen példát fog látni az a gyerek így, bezzeg ő még 4 gyerek mellett is patyolat rendet tartott otthon, és minden nap leves volt friss meleg étellel, pedig neki még ott voltak a földek is, és az állatok is, nem egy kanapéról dolgozott.

Igen, tényleg nem szoktam főzni, vagyis ritkán. Főleg azért, mert a párom reggel elmegy 9 körül, 5-6 körül jön haza (jobb esetben). Igaz, hogy én javarészt home office-ban dolgozom, de nem éri meg nekem az, hogy 1-másfél órát töltsek azzal, hogy főzök, elpakolok, mosogatok. Inkább menüzök, úgy legalább kicsit kimozdulok, találkozom a barátnőimmel, anyukámmal, vagy esetleg a párommal napközben, és fel is töltődöm. Szombatonként apukáméknál vagyunk, vasárnap pedig vagy rendelünk (ha "pizsis nap" van), vagy kettesben elmegyünk valahová. Tudok főzni amúgy, de kéthétben max 2-3 alkalommal, akkoris inkább vacsorára, ha látok egy receptet, amit kipróbálnék, vagy megkívánok valamit, amit úgy szeretek, ahogy én készítem el.

Igazából én így nőttem fel, anyukám sosem főz még most sem, mert a férje nem szereti, ha kajaszag van otthon. Szóval mi régen is eljártunk, vagy rendeltünk. Egyetemistaként az ember szintén nem a konyhában tölti az idejét, utána meg dolgozni kezdtem, és amíg nem itthonról dolgoztam, addig konkrétan volt, hogy sötétben mentem itthonról, és sötétben is jöttem haza. Szóval nem volt időm közben hazajönni, és háromfogásos menüt összedobni gyorsan minden nap.

Ez nekem rosszul esett nagyon, ezt mondtam is ott, és utána is, hogy többet ilyet nem szeretnék. Ha szerinte csak úgy teljes értékű nő valaki, hogy kiszolgálja az "urát", meg a gyerekeket, lelke rajta, de én nem így gondolom. A párom egyetért velem, ebből is lett utána a veszekedés. Ez volt lassan egy hónapja, októberben lesz majd a néni 80. szülinapja. Lesz buli, mi is meg vagyunk hívva ugye. De én mondtam, hogy nincs kedvem elmenni, és jópofizni, mikor az Isten háta mögé kívánom a nénit igazából. Annak meg nincs értelme, hogy elmenjek 180-as vérnyomással, és egész este azt várjam, mikor indulunk haza. A párom ezt elmondta most a szüleinek, az anyja meg vérig van sértve, hogy ebben a családban senkinek se jó semmi, és miért nem tudom megerőltetni magam arra a 2 óra hosszára, minek cirkuszolok. Nem cirkuszolok, de én már az eset után mondtam, hogy egy asztalhoz nem szeretnék vele többet leülni.