Családi vita lett abból, hogy nem tudok főzni, háztartást vezetni. Ezek után miért nehezen elfogadható, hogy nincs kedvem velük ünnepelni?
Augusztus végén kiderült, hogy kisbabánk lesz, nagy az öröm még most is. Elmondtuk a párom családjának is, ahol a nagymama (a párom nagyija) fennakadt azon, hogy minek akarok én gyereket szülni, ha egy normális ebédet nem tudok megfőzni... De ezt így közölte is velem a gratulációk közepén. Meg hogy milyen példát fog látni az a gyerek így, bezzeg ő még 4 gyerek mellett is patyolat rendet tartott otthon, és minden nap leves volt friss meleg étellel, pedig neki még ott voltak a földek is, és az állatok is, nem egy kanapéról dolgozott.
Igen, tényleg nem szoktam főzni, vagyis ritkán. Főleg azért, mert a párom reggel elmegy 9 körül, 5-6 körül jön haza (jobb esetben). Igaz, hogy én javarészt home office-ban dolgozom, de nem éri meg nekem az, hogy 1-másfél órát töltsek azzal, hogy főzök, elpakolok, mosogatok. Inkább menüzök, úgy legalább kicsit kimozdulok, találkozom a barátnőimmel, anyukámmal, vagy esetleg a párommal napközben, és fel is töltődöm. Szombatonként apukáméknál vagyunk, vasárnap pedig vagy rendelünk (ha "pizsis nap" van), vagy kettesben elmegyünk valahová. Tudok főzni amúgy, de kéthétben max 2-3 alkalommal, akkoris inkább vacsorára, ha látok egy receptet, amit kipróbálnék, vagy megkívánok valamit, amit úgy szeretek, ahogy én készítem el.
Igazából én így nőttem fel, anyukám sosem főz még most sem, mert a férje nem szereti, ha kajaszag van otthon. Szóval mi régen is eljártunk, vagy rendeltünk. Egyetemistaként az ember szintén nem a konyhában tölti az idejét, utána meg dolgozni kezdtem, és amíg nem itthonról dolgoztam, addig konkrétan volt, hogy sötétben mentem itthonról, és sötétben is jöttem haza. Szóval nem volt időm közben hazajönni, és háromfogásos menüt összedobni gyorsan minden nap.
Ez nekem rosszul esett nagyon, ezt mondtam is ott, és utána is, hogy többet ilyet nem szeretnék. Ha szerinte csak úgy teljes értékű nő valaki, hogy kiszolgálja az "urát", meg a gyerekeket, lelke rajta, de én nem így gondolom. A párom egyetért velem, ebből is lett utána a veszekedés. Ez volt lassan egy hónapja, októberben lesz majd a néni 80. szülinapja. Lesz buli, mi is meg vagyunk hívva ugye. De én mondtam, hogy nincs kedvem elmenni, és jópofizni, mikor az Isten háta mögé kívánom a nénit igazából. Annak meg nincs értelme, hogy elmenjek 180-as vérnyomással, és egész este azt várjam, mikor indulunk haza. A párom ezt elmondta most a szüleinek, az anyja meg vérig van sértve, hogy ebben a családban senkinek se jó semmi, és miért nem tudom megerőltetni magam arra a 2 óra hosszára, minek cirkuszolok. Nem cirkuszolok, de én már az eset után mondtam, hogy egy asztalhoz nem szeretnék vele többet leülni.
En imadom a nagyim szoval teljesen felnezek ra es total elismeresem, hogy ezek a 80 pluszosok sokgyereket vagy akar csak egyet is, de neveltek azeltek a 2. vilaghaborut, tuleltek az otvenes eveket stb. Teljesen masok voltak a mindennapi problemaik home office? Ja a hazimunka. Tevezni atjartak a szomszedhoz mind az osszes lepcsohazi lako, nagyim masik ket vadidegennel osztozott egy nagy polgari lakasban es ove es a gyerekeie volt masfel szoba, alattuk a szenesaktar ezert ujsagpapirral szigetelte meg kartonnal a padlot...szoval ne akadj fonn a parod nagyijanak a megjegyzesen.
Megoldaskent: ha veletlenul szoba kerulne ujra vay kapnal tole megjegyzest akkor mosolyogj es mondd, o Kati neni szerintem felreerti, en tudok fozni csak eddig nem akartam es nem.volt kinek, de most hgy jon a kisunoka biztosan sok valtozas lesz az eletunkben. Es amugy hogy tetzik lenni es basszus kerdezz ra valami aktualis prpblemajara...ha jar orvoshoz valamivel akkor arra ha van kertje akkor jo vopt e a termes nincs e szarazsag stb. Es le fog szallni rolad hodd el.
Meg a sajat nagyimnak is ha aggodalmaskodott es kritius probalt lenni mondta valami frappansat es inkabb ot beszeltettem hogy uygan meseljen mar akkor miylen volt egy napja hogy miket fozott mivel takaritottak es maris csodas sztorizgatos hangulat lett.
11-es válaszoló, csapj gyorsan a szádra! Hogy beszélsz te másokkal?!
Leírtam, hogy miért nem érné meg, hogy én minden nap másfél órákat töltsek a konyhában, nem sikerült értelmezni?
Nem csoda hogy a nagyi rühell, ha ennyire magas lóról osztod az észt, miközben egy tál kaját nem bírsz önerőből magad elé ledobni. Ezt 4-5 gyerek mellett nem nagyon lehetett megengedni pár évtizede, mondom én, hogy a nagyinak lesz igaza.
Amúgy a kutyát nem érdekli, hogy főzöl-e vagy sem (legalábbis engem biztos hogy nem), szimplán csapja nálam a biztosítékot, hogy valakinek annyi esze és belátása nincs, hogy egy ilyen generációs szakadékkal rendelkező idős felmenő szavait a helyén kezelje, és inkább rakja a tüzet a családban. Jó lóra rakott a párod, az ilyen nők szokták kimarni a családból a pasikat.
“mert azért ha az embernek párja van, akkor azért nem árt ha tud főzni valamit.”
- Na jó, ne haragudj, de ezt én most férfiként kikérem magamnak! Te normális vagy? Te mit gondolsz a férfiakról? Szerinted annyira életképtelen senkik, hogyha szükséges nem tudnak megkeresni egy receptet az interneten, megvenni a hozzávalókat, és lépésről lépésre követni a recept utasításait? Szerinted ameddig nem volt párjuk, nem főztek egyáltalán,
Akik háborognak, hogy mi az, hogy nem főzök, ezt a sort az irományomból nyilván átugrották: "Tudok főzni amúgy, de kéthétben max 2-3 alkalommal, akkoris inkább vacsorára, ha látok egy receptet, amit kipróbálnék, vagy megkívánok valamit, amit úgy szeretek, ahogy én készítem el. " Szívesen!
Úgy gondolom, hogy amíg én megadom neki a tiszteletet, addig ő is adja meg, és ne essen nekem, hogy minek szülök én így gyereket, meg mit fog látni majd otthon.
"csak mondtam valami egyszerű menüt, amihez nem kell szakácsnak lenni, hogy összedobd"
Leves, ami azt jelenti, hogy fűszerkockás vízben úsznak a zöldségek, és rántott hús, mikor a grillezett husi egyszerűbb, nem kell panírral pacsmagolni.
De b*aszki miért kellene mindennap a konyhában robotolnia, ha nekik megfelel az is ha menüt rendelnek vagy étteremben esznek??! Irigykedtek, hogy ti ezt nem engedhetitek meg vagy mi a frász bajotok van?!
Azt sem értem miért egyértelmű, hogy a nőnek kell főzni?? Miért talán a pasiknak nincs kezük, ők nem tudnak valamit összedobni? Dehogynem. Csak hát az ilyen őskorban megragadt mentalitású háziasszonyok ezt nem tudják felfogni, mert szerintük a nő feladata minden a ház körül és vergődnek itt jobbra-balra, ha valaki másképp éli az életét, mint ahogy ők azt jónak látják. Világosan leírta a kérdező, hogy TUD főzni, de egyszerűen nincs rá igényük, ennyi! Ha a ti lelketek attól nyugodt, hogy mindennap vagy majdnem mindennap főztök, egészségetekre, más meg hadd csinálja már úgy, ahogy neki megfelel.
Kérdező: én pl elég hirtelenharagú vagyok, nehezen bocsátok meg és kissé haragtartó is vagyok, de egy ilyen beszóláson szerintem minden jóérzésű ember kiakadt volna, pláne hogy épp azt jelentettük be, hogy babát várok.... hát ezek után én biztos nem mennék el és teszek rá, hogy ki mit gondol vagy mit nem. Nem kell mindent benyelni a "családi béke" kedvéért!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!