Hogy tudnám túltenni magamat agyban azon, hogy vége a házasságomnak?

Először is, nagyon sajnálom, hogy vége lett a kapcsolatotoknak, hiszen akit egyszer, még ha régen is, de szerettünk, azt nagyon nehéz elengedni. Házasságban pedig szerintem főleg az utána maradó hiányérzet a legrosszabb, ami mindig körülvesz.

Én párkapcsolat végét jelentő szakításról tudok csak nyilatkozni, de az is pokoli nehéz volt. Mi is elhidegültünk egymástól, egyre jobban azt éreztem, hogy elhatárolja magát tőlem, ami nagyon rosszul esett, és amikor ténylegesen bebizonyosodott, hogy már nem úgy viszonyul hozzám, mint régen, akkor én is csalódtam benne és én sem úgy álltam már hozzá, mint korábban. Ez pedig fokozatos dominó-effektust váltott ki, egyik dolog követte a másikat. A szakítás után nagyon nehéz volt elszakítani a gondolataimat tőle, hiszen nem csalt meg, nem gázolt a lelkembe, ezért nem utáltam meg. Hosszú ideig ott volt bennem, hogy miért lett vége, biztos az én hibám, aztán szépen lassan elhalványultak az emlékek, rávettem magamat, hogy új embereket ismerjek meg, mind barátilag, mind párkapcsolatilag, és ez segített benne, hogy úgymond belássam, hogy jobb nekem már nélküle.

Nekem az segített sokat a folyamat közben, hogy nem láttam egyáltalán az exemet, így ahogy észhez tértem a szakításból, elkezdtem apró dolgokban az örömömet lelni, és mindig emlékeztettem magamat, hogy ezt vagy azt a volt párommal nem tudtam volna megcsinálni. Kezdett bennem megfogalmazódni, hogy egyre több dologban jobb nélküle, mint vele volt, és hogy neki is voltak hibái, nemcsak nekem. Az a fontos, hogy tarts ki amellett, hogy jól döntöttél, és jönnek majd a te életedben is új emberek, új élmények. Nem vagy örök magányra kárhoztatva. :)

Az összes hozzaszólásod egy az egyben az exemre illik. Hát nem volt könnyű, de utólag azt tudom mondani, hogy SOHA nem fogja meghozni a döntést hogy menj mert nem tudja felvállalni a felelősséget es igy azt mondhatja Te léptél le. Sajnáltathatja magát. Az enyém súlyos nárci, ő sosem ismerte be, de mivel temérdek irásbeli kommunikáció volt igy a pszichológusnak azért lejött.

Én a helyedben futnék, mielőtt jobban bekattan. Utólag bánom hogy nem hamarabb léptem.

nekem is az jött le, hogy nárci.

sajnos a nárcisztikus gyerekkori sérüléseit nem lehet rendbehozni soha. a párterápiára vagy el se megy, vagy kitrükközi, és alakítja az ártatlan, jó férjet a pszichológus előtt.

Persze, kedves is tud lenni :D de az nem szeretet. Olyankor láncol magához, mert neked, a társfüggőnek kell az időszakos megerősítés, hogy utána kitarts mellette a terror idején. Igen, társfüggő, aki bántalmazó kapcsolatban marad, jobb, ha szembenézel a tényekkel. Ezt nem lenézésből mondom, nekem is volt ilyen korszakom.