A gyászt jelképét miért a Nők viselik?
Talán a nők nehezebben dolgozzák fel lelkileg, ugyanakkor könnyebben mutatják ki érzelmüket. Bár szerintem nem szabad általánosítani, mert a férfiak is ugyanúgy szoktak gyászolni.
Amikor a nagymamám meghalt, elvileg (a szülőfalumban ez a szokás) az unokának negyed évig kell gyászolnia. Nem bírtam elviselni a feketét, már a harmadik hónapban szenvedtem.
Az ember nem kívülről gyászol, hanem belülről. Persze ezt mutatja a ruha színe is, de vannak, akik felveszik a fekete ruhát, de belül örülnek, nem is gondolják komolyan, csak azért veszik fel, mert ez a szokás.
A gyászruha régen kialakult szokás. A férfiaknál sötét öltöny,fekete karszalag vagy a kalapon fekete szalag volt a gyász jele.
A nők viseltek hosszú ideig gyászruhát. Talán az is közrejáttszott ebben,hogy a nők többnyire otthon voltak, a férfiak jártak csak munkába. Egy női ruha pedig sokkal kevesebbe került,mint egy férfi öltöny.
Csak ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy sokan felvetik, hogy a gyász nem a külsőségeken múlik. Valóban, ma már sokan nem követik ezt a szokást, de ennek a szokásnak a kialakulásának megvolt a maga oka és célja. Ha valaki gyászruhát viselt, mindenki tisztában volt vele, hogy ezt az embert nagy bánat érte, "kesztyűs kézzel" kell vele bánni. A rokonai, közeli ismerősei nyilván tudták, hogy meghalt valakije, de pl. a boltos, a postás vagy akárki nem biztos, de a fekete ruha viselésével szavak nélkül is tudatta, hogy mi történt, így ezek az emberek is tapintatosabbak voltak vele. Szóval szerintem nem (volt) egy hülye szokás.
Manapság már azért nincs akkora jelentősége, mert annyi féle viseletet hordanak az emberek, hogy egy csupa feketébe öltözött emberről nem lehet biztosan tudni, hogy miért viseli. Lehet, hogy csak egyszerűen ezt szereti (én is szeretek feketét viselni), vagy mondjuk rocker (oké, nem az idősekre gondolok, de fiatalok esetében), vagy bármi ilyesmi. Régebben az öltözködésből sok dolog kiderült, ami ma már nem mindig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!