AZ exférjem terhes új párja megütötte a kislányom. Mit tegyek?
Következő történt: férjemmel elváltunk, van egy fiunk és egy lányunk. A gyerekek hétvégén az apjuknál voltak, akinek az új csaja gyereket vár most. Pontosan nem tudom mi történt, de a lényeg, hogy a kislányom véraláfutásos arccal jött haza vasárnap este. Köpni-nyelni nem tudtam, a férjem azt mondta, hogy kihúzta a gyufát és a csaja elvesztette a fejét és felképelte a kicsit. Állítólag hisztizett meg ilyenek. Nehezem tudom elhinni (nem vagyok elfogult), mindkét gyerek tisztességesen van nevelve (a bátyja is), nincs rájuk panasz, erre itt van ez. Itthon sohasem hisztiznek, nincsenek elkényeztetve.
Őszintén szólva nem tudom, mit tegyek, teljesen le vagyok fagyva. Nálam nem divat a fenyítve nevelés, soha nem ütöttem meg őket ennyire (ilyen kis odasuhintás volt, de régebben). Nem tudom, mit tegyek, legszívesebben persze elmennék és felképelném én is a kedves új barátnőt ha terhes, ha nem. Pedig amúgy igyekszem kultúráltan kezelni a dolgokat, nem uszítom ellene a gyerekeket, sőt mindig inkább a párjukra beszélek a gyerekeknek, hogy tessék rendesen viselkedni, a "nénivel" kedvesnek lenni meg majd a tesóval is.
A volt férjem azt mondta, hogy biztos mert terhes és ingerlékeny, azért vesztette el a nő a türelmét. De szerintem ez nem kifogás, én is vártam gyereket és vissza tudtam fogni magam. Természetes, hogy rászólnak ezzel semmi bajom nem lenne, ha valamit kifogásoknak a viselkedésükben és mivel ők vannak otthon, ezt nem szabad. Mondtam is a kicsiknek, mielőtt elmennek, hogy tessék szót fogadni, amivel eddig nem is volt baj.
A lányom egész este sírt ezek után, nagyon kibuktam én is. Mit tegyek?
Sziasztok!
Fejlemények vannak az ügyben, méghozzá nem túl pozitívak sajnos. Kezdjük ott, hogy kórházba került a kislányom súlyos tünetekkel, amik agyi károsodásra utalnak (mozgáskordináció, légzészavar), jelenleg folyik a kivizsgálás, hogy nem-e az ütés következménye. Feljelentés meg lett téve, egyelőre a láthatás korlátozódott, csak az apa tartózkodhat egyedül a gyerekek közelébe. Tárgyalásra készülünk, a gyámügyes ismerősöm szerint ha bebizonyosodik, hogy a gyerek az ütés miatt van rosszul, akkor nagy valószínűséggel leültetik a nőt, addig felfüggesztve lesz, amíg terhes. Ismeri a bírót, aki viszi az ügyünket és azt mondta, hogy jobb ha felkészülnek, hogy most nem a tipikusan "jó kis magyar igazságszolgáltatás" lesz, mert ő bizony kiszabja a letöltendőt, ha igaz az ami.
Nagyon ki vagyok, most végre az exférjem is észbekapott, hogy kórházba került a lányunk, de nem tudom mi lesz ennek a vége...
Várom a válaszaitokat!! :(
Na, ez nem egy pofon volt, vagy ha igen nagyon nagy. Mit mond a kislány?
Jól tetted, hogy feljelentetted. Azon csodálkozom, hogy a férjed nem dob ki egy ilyen vadállatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!