Mesélnél egy kicsit a nagyszüleid, dédszüleid által mesélt történetekről?

Nagyapám orosz fogságba esett a második VH-ban. Valami tanyán volt a többi fogolytársával és egy fűtetlen faépületben voltak, szalmán aludtak. Este összebújtak, h így tartsák melegen egymást, de sűrűn előfordult, h reggelre már nem élt, aki kívül volt. Egyik nap papámra került a sor, h kívül legyen, de ő nem akart így meghalni, ezért (sajnos nem tudom hogy) megszökött. Hogy ne találjanak rá könnyen, ezért nem Mo-ra vette az irányt, hanem levándorolt Románián, Vajdaságon át, majd a Tiszát követte. Egy ponton vándorcigányokat kérdezett, h hol van, ők mondták a település nevét (Szolnok környéke), de ő akkor még nem tudta, h a leendő fiának az anyósa ott él :) Ennél a falunál a Tisza jegén átkelt és a Zagyva mentén visszajutott a Heves megyei falujába.

Sajnos már nem él, de olyan sokszor gondolkozom, h vajon mit élt át.

Abban a bizonyos faluban élő mamámnak a bátyja tette meg kb. ugyanezt az utat, mint nagyapám. Ő majdnem elveszítette a fülét meg az ujjait, mert megfagytak.

Anyám 44-ben született, az édesapja zsidó volt.

Az akkor érvényben levő numerus clausus miatt az eredetileg katolikus nagymamám 41-ben felvette a zsidó vallást, hogy össze tudjanak házasodni (a törvény csak azonos vallásúak házasságát engedte). Akkoriban zsidónak betérni felért egy öngyilkossággal.

Tavasszal elvitték nagypapámat, nagymamám pedig hol óvóhelyen, hol csillagos házban töltötte a terhességét, a férjéről azt se tudta, hogy hol van, él-e. Ősszel szült, de az utolsó hónapokban pocsolyából ivott, néha egy kis krumplit tudott enni. Mire vége lett a háborúnak, a régi házuk nem volt meg (elfoglalták), ekkor költözött vidékre és ment újra férjhez. A mai napig nem tudjuk, hogy mi történt nagyapámmal - soha nem tért vissza.

A fentiek és az időskori súlyos betegségei (rák, végtag amputáció, cukorbetegség, nyelőcső szűkület) ellenére nagymamám mindig is nagyon erős és jó kedélyű asszony volt. A betegségei ellenére is fitt volt, sokat futkározott velem. Végül 85 évesen halt meg egy esést követő combnyaktörés miatt. Fél év alatt fizikailag és szellemileg is leépült, majd távozott közülünk.

Apai nagyszüleim parasztemberek voltak, őket a Tsz-esítés érintette, elvették a földjeiket, állatokat. Hihetetlen szegénységben éltek, apám sokszor éhezett, mezítláb járt. Korán munkára fogták őket, 6 évesen már teheneket hajtott ki, kaszált, kapált, termést szedett.

Nagyapám egy gyárban dolgozott 3 műszakban, a lakhelye és a gyár között 15 km-es utat minden nap gyalog tette meg. Őt sajnos egy agyvérzés vitte el 70 évesen. Nagymamám egészen idős koráig orvosnál se volt, mert "minek az". Még akkor sem ment el, amikor egy visszacsapódó ág kiverte az egyik szemét. Ő 83 évesen halt meg végelgyengülésben. Viszont a mai napig emlékszem a már-már beteges élelmiszer halmozására, mert állandóan egy újabb háborútól tartott, illetve nem tudta feldolgozni a rendszerváltás utáni hirtelen élelmiszerbőséget.

Off!

Nekem sajnos nincsenek történeteim, nem meséltek, viszont jó , vagy inkább megható olvasni a leírtakat.

Ezért szeretném ha "szem előtt lenne" ez a kérdés, ezért írtam hozzá valójában.

Nekem mamám 1938-ban született, és mesélte, hogy amikor kislány volt, mentek az asszonyok kapálni, és a gyerekeket is vitték magukkal. A kukoricaföldön pedig a csecsemőket nyakig a földbe ásták, hogy ne másszanak el. Mamám olyan hat éves volt, amikor az egy hónapos öccsét halálra marta egy sikló.

Egy néni mesélte, hogy 12 éves volt 1944-ben, és amikor arra mentek az orosz katonák, a 15 éves nővérüket mindig a föld alatt lévő pincében rejtették el, hogy ne erőszakolják meg. Szerencsére ott nem keresték, mert a pince nem a házhoz tartozott, a hátsó kertben volt a bejárata.

Ugyanez a néni mesélte, hogy két orosz katona bújt el náluk. Persze, nem mertek szólni, mert az oroszok lelőtték volna őket. Amikor jött a csendőrség, azok hátul kiszöktek, de ott hagytak két lovat. A csendőrök azt hitték, hogy az övéké, így nem gyanakodtak, és elmentek. Másnap az anyja felment Pestre, hogy eldicsekedjen a lovakkal, és 5 napig tartott az út.

Annyit tudok még, hogy ükapám a Don-kanyarban esett el az első világháborúban.

az én nagyszüleim kint laktak a tanyán a második világháború idején (nagyapám a fronton volt) mama és a gyerekek dolgoztak a földön ,közvetlenül a föld mellett volt a vasúti vonal ahol gyakran jöttek mentek akkor már az oroszok,lassan jött egy szerelvény és leugrott egy tiszt mondja mamámnak,hogy "csász-csász" közben mutogat a csuklójára :óra-óra

mamám azt hitte azt kérdezi mennyi az idő ,mutatja a tanyában van ,mennek befelé ,volt a falon egy nagy kakukkos óra ,mutatja mennyi az idő , a tiszt legyintett és sarkon fordult ,neki karóra kellett volna akkoriban arra vadásztak

Szellemekben,boszorkányokban,jóslásokban és a többi ezotériás ostobaságban már a nagyszüleim idejében is csak a nagyon primitív emberek hittek.

A szokások még az én fiatalkoromban is teljesen mások voltak,mint ma.

Tisztelték a szülőket,tanárokat,az idősebbeket.

Nem volt divat a tegeződés,csak a családtagok között.

A lányok szórakozni csak egy idősebb nő kíséretében mehettek. Igaz,hogy nem is volt minden héten szórakozási lehetőség.

Elvárás volt,hogy egy lány szűzen menjen férjhez. Előfordult,hogy a vőlegény az esküvő előtt hagyta ott a lányt,ha az lefeküdt vele előtte. Az ilyen nőt nem tartották tisztességesnek. Azokat is elítélték,akik házasság nélkül éltek együtt.

Sőt! A Rákosi-korszak előtt a házasságon kívül született gyerek törvénytelen volt. Ez hátrányos volt rá nézve. Nem lehetett pl.katonatiszt,állami tisztségviselő,tanító,pap vagy kántor. De sok esetben házasságot sem kötött vele egy iparos vagy más,jobb társadalmi osztályba való nő vagy férfi.

Egy érdekes eset.

Az egyik osztálytársam nővére a háború alatt menyasszony volt,és babát várt a vőlegényétől. De a férfi elesett,mielőtt a hadi esküvőt megtarthatták volna.

Akkor még orvosok nem végeztek abortuszt. A bábák is csak az első néhány hétben vállalkoztak rá. A lány az anyukájával a terhesség idejére elköltözött a nővéréhez,aki másik városban lakott. Az embereknek azt mondták,hogy az anyuka szanatóriumban van. Amikor megszületett a pici,az anyakönyvbe szülőknek a lány szüleit tüntették fel. A gyerek úgy nőtt fel,hogy a nagyszüleit tartotta szüleinek,az édesanyját pedig nővérének.

Még sokat lehetne mesélni ezekről az időkről,de gondolom ez is elég.

76/N

Hát kezdem az apai nagyszüleimmel.

Mamám a szüleivel és a testvérivel elég szegényesen élt.És hogy mikor a csendőrök mentek az utcában mindenki elbújt a házában mert ok nélkül vertek mindenkit. Azt mesélte, hogy egyszer összevitáztak a szomszéd gyerekeivel, mármint mamámék és ezért a szomszéd feljelentette dédimet valami hülyeségért és elvitték pár napra. Szerencsére épségben hazaért. Másik eset már idősebb volt mamám, hozzáakarták adni valami gazdag fiúhoz. Az esküvő valami olyan templomba lett volna, ahol csomó lépcsőn kell felmenni. Mikor felért a násznép, mamám fogta magát és elfutott. Nem lett esküvő. :) Utána a szülei beadták valami zárdába, ott verték meg csak kenyeret kapott vízzel, és valami pincében volt. Mesélte hogy mikor kint volt az udvaron és a fáról leesett gyümölcsből evett. Akkor is jól megverték. Onnan is meglépett mikor a piacra vitték ki csomagot cipelni.Nagyon utálja a papokat, apácákat most is. Azt is mondta, hogy ment ott is a szex.

Megismerkedett papámmal, össze is házasodtak. A bányában kezdtek el dolgozni. És ki lett a főnökük? -akitől mamám lelépett a templom elől. :D

Picit előrébb: 1956. Papám 3 napra a bányában rekedt. Nem tudtak kijönni. Mivel mamám aznap sokkal több kaját pakolt így kitudta húzni.

Volt olyan eset is hogy műszakot cserélt a papám egy másik emberrel. És pont akkor lett robbanás szerencsétlen meghalt. De papám még sokáig élt. Ő valami tüdőbetegségben halt meg, gondolom a szénpor miatt, meg cigizett plusz ivott még rendesen.

Mamám még él. 80éves teljesen fitt,fára mászik gyümölcsöt szedni. Utazik több száz kilométereket és politizál nagyon durván.

Az anyai ágat a dédszüleimmel kezdem mert még őket is ismertem: hát ezek csak foszlányosan vannak meg mert még kicsi voltam. Azt hiszem ők is titokban esküdtek mert ellenezték a szülők a kapcsolatukat. A háborúban déditatám politikai fogoly volt. Végül valami zsidó család segített neki hazajutni. Azt nem tudom hogyan, de itthon már lemondtak róla. De hazajött és sokáig éltek, 83 évesen haltak meg.

Dédmamám állandóan olyanokat mesélt hogy mentek a szénakazalba a fiúkkal. Meg hogy fütyültek utánuk a fáról. Napszámban, hogy a csecsemők ne sírjanak, pálinkába áztatott kenyeret raktak a szájukba. Elásásról én nem hallottam.

A nagyszüleim közül tatámat nem ismertem, mert fiatalon halt meg. Sok pia miatt. Ezen a részen nem nagyon megy mesélés. De majd egyszer kifaggatom őket.

Lehet hosszú lett.De jó ez a kérdés. :D

Elásták pedig:-) Lehet hülyén hangzik, de akkoriban nem rohangálhattak a gyerekek után, hogy merre vannak. És a 8 éves gyerekeknek is dolgozniuk kellett. Mamám csak annyira részletezte a dolgot, hogy szülei 9 órákat is kinn voltak a tűző napon, és a csecsemőket igyekeztek árnyékos helyre rakni. Nagy ritkán a kisebb gyerekeknek kellett leülniük melléjük, hogy ne vigyázzanak rájuk, de általában mamám is kapott 6 évesen kisebb munkát.

Emlékszem, kiskoromban tanított nekem egy játékot, amit anno ők is játszottak. Akkoriban volt pár pulyka ahol laktak, és azokat hergelték, miközben egy mondókát kántáltak. Amikor a pulyka ezt megunta, megkergette őket, és mamámék ezt nagyon élvezték.