Mesélnél még egy kicsit a nagyszüleid, dédszüleid által mesélt történetekről?

a nagyszüleim (1-et kivéve) már meghaltak amikor megszülettem,nagypapámhoz meg alig jártunk,akkor is elzavartak a szüleim mikor beszélgettek papámmal,így nem volt lehetőségem vele se beszélgetni.

13l

Előre szólok ez egy litáni lesz, lehet több kommentbe küldöm el:D

Mamám mesélte, a TSZnél dolgozott, ételkihordó volt , az időseknek vitte az ennivalót biciklin, volt egy öreg néni Piroska néninek hívták, nagyon rossz volt az állapota, nem tudott felkelni az ágyból, volt férje, de ő kinnt dolgozott a földeken, gondozta az állatokat. Volt két fiuk, már felnőttek voltak, családjuk volt.Mamám tudta ezt, elment sokszor a patikába a gyógyszerekért, mikor már kihordta az ételeket rá-ránézett.Piroska néni meghalt a két fiú adott a mamámnak pénzt, mert tudták gondoskodott Piroska néniről.

Következő komment következő történet(:

Ezt is mamám mesélte(:

Ugye volt az 50'es forradalom, ő akkor 16 éves volt, Pest felől jött egy nagy busz, aki akart felszállhatott rá, mamámat is kérdezték, de ő nem ment.Átmentek a határon, a többséget szétlőtték, csak kevesen tudtak megmenekülni.

Ez rövid volt, de majd jön a következő történet(:

Ez elöző történethez kapcsolódik ez a történet.

Mamám unokatestvére is kiment , ő szerencsére megmenekült.

Svájcban élnek, Márta néni mikor anyukámék kisgyerkek voltak küldött szépen összehajtogatva ruhákat, csokoládékat (a finom svájcit hmm...:).Mikor megérkezett a csomag össze volt turva, nem volt összehajtva szépen a ruha, sőt, volt olyan hogy a csokoládét is kivették belőle, igen a határnál így "ellenőrizték" át a csomagokat.

Majd még gondolkozok, egyenlőre nem jut más történet eszembe, de majd írok(:

Te kedves kérdező, neked nincsen történeted?(:

12L

A történetek előtt (amelyek előre szólok: nem lesznek rövidek) szeretném megköszönni a kedves Kérdezőnek, hogy feltette ezt a kérdést. Nagyon örülök, hogy végre nem csak a sok anyóssal való konfliktust, családon belüli vitákat és a többi „szaftos témát” szeretnék hallani az emberek, hanem azt is, hogy milyen volt az élet nagyszüleink, dédszüleink idejében. :-)

Anya nagyszüleim közül a nagymamám 1925-ben, nagypapám 1926-ban született. Mindketten vallásos családban nevelkedtek, nagy szegénységben, de szerető szülőkkel (bár ezt megkérdőjelezném nagymamám esetében az elmeséltek alapján). Nagymamám első, nagypapám harmadik gyereknek született. Nagyon szerettek tanulni, érdekelték őket a könyvek, a tananyag. Mivel szegény családból származtak, ezért egészen kicsi koruktól kezdve vállaltak napszámos bérmunkát, vagy vízhordást.

Miután elvégezték a 6 elemit, mindketten Budapestre kerültek, és ott nevelőnek tanultak. (Előtte a mamám járt varrni tanulni is.) Itt ismerkedtek meg, és nem mondom azt, hogy szerelem volt első látásra, de viszonylag hamar egymásba szerettek. Az akkori kor divatjához képest későn (25-26 évesen) házasodtak össze, és hamarosan megszületett a két lányuk (anyukám és a nagynéném).

A sok-sok történet közül - amiket meséltek - szeretnék kiemelni egy-egy érdekeset:

Nagymamám hónapokkal ezelőtt mesélte, hogy a falusi tanítónak volt egy annyi idős unokahúga, mint amennyi idős a mamám volt. Egyszer elment a nagybátyjához (a tanítóhoz) nyaralni, és olyan jól összebarátkoztak a mamámmal, hogy sok-sok évig leveleztek. A lány meg is hívta az esküvőjére a nagyimat, de sajnos ő nem ért oda, mert pont háború volt, nem közlekedtek a vonatok, ezért félúton megrekedt, és nem tudott tovább menni. Ezután hiába írt a lánynak levelet, ő nem válaszolt. Így szakadt meg egy hosszú barátság.

A nagypapám történetei közül talán az a legérdekesebb, amikor elvitték katonának, és otthon már úgy tudták, hogy meghalt, hősi halott lett. Aztán egy szép vasárnapi délelőtt, amikor a dédikém éppen misére készült, beállított a nagypapám több tíz kilométer gyaloglás után. Azt mesélték, hogy a dédi csak ennyit mondott: „Józsi fiam! Te vagy az?” És azonnal összeesett.

A másik nagyszüleim közül a papa 1936-ban, a mama pedig 1939-ben született. Ők nem meséltek annyit, mint az előbb említett nagyszüleim, de talán eszembe jut egy-két történet.

A papa nagyon eleven kisgyerek volt, szeretett ugrándozni, bújúcskázni, fogócskázni stb. Egyszer pont az orosz gépek bombázták a várost, amikor az egész család behúzódott egy föld alatti járatba, de a papámat nem találták sehol. Éppen arra futkározott, úgyhogy pont időben sikerült berántani, hogy ne lőhessék le a katonák. (Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy van utolsó pillanat. Mert ha nem lenne, én most nem mesélhetnék itt!)

Nagymamám pedig egy nagy konyhán oroszokat látott el. Állítólag szokásuk volt az oroszoknak, hogy ellopkodták a csokoládét egymástól. A mamám meglátta az egyik ilyen esetet, és felcsattant:

- „Hogy az anyád pi**ája!”

Az orosz gyerek nem értette, hogy mit jelent, ezért odament a mamámhoz, és megkérdezte?

- „Te magyar kislány! Mit jelent: anyád pi**ája?”

Nagymamám szégyellősen ránézett, és azt mondta:

- „Csokoládé!”

Úgy tűnt, hogy az orosz gyereket nem érdekli továbbra a dolog, hitt a nagymamámnak. De este egy tolmáccsal tért vissza, aki lefordította neki, amit mondott.

- „Te magyar kislány!” - szólt neki - „Anyád pi**ája neked csokoládé?”

:D :D :D :D

(Elnézést kérek a csúnya szavak használatáért, igazán nem jellemző rám, de ezt úgy éreztem, meg kell osztanom veletek!)

17:31 ez nagy volt :D

az utolsó :P

De jó ez a kérdés! Régen nagyon sokat meséltek, főleg a dédimamám, aki szegény már meghalt, ezekből a "sztorikból" megosztok párat.

Dédimamám (anyai nagymamám anyja) '20-ban született, úgyhogy szinte mindent átélt, amit lehetett (kiv. 1. vh). Volt egy édestestvére, meg lehalább 7-8 féltesója, mert a szüleinek az már a 2. házassága volt, mindkét fél vitte a maga gyerekeit. Nem járt sokáig iskolába, dolgoznia kellett. Egy zsidó családhoz került, cselédkedett, vigyázott a gyerekre. Róluk sokat mesélt, nagyon szerette őket, a család is befogadta, mindenhova elvitték kirándulni. Volt egy fotója, amit nagyon büszkén mutogatott, a Balaton partján áll rövid sortban - ez akkoriban nagy ritkaság volt, szinte illetlenség. Ő egyébként is elég liberális gondolkodású, nyitott látókörű volt (ezt a tulajdonságot szerencsére örökítette tovább). Amikor családot alapított, az egész utcában egyedül nekik volt rádiójuk, az utcabeli kölykök mind jártak hozzájuk hallgatni. Ekkora már elszakadt a családtól, ahol dolgozott, de még tartották a kapcsolatot, főleg a fiúval, akire vigyázott. Pár éve tervezte, hogy hazajön meglátogatni, de sajnos addigra a dédim már meghalt. De nem vágok a végébe: mint abban az időben olyan sok mindenki, ők is nélkülöztek. 4 gyereke született, de az egyik csak pár napot élt meg. A következő gyereke is betegen jött világra, szegény dédi teljesen megőszült az aggodalomtól. A betegeskedő gyerekét gyakran ki kellett vinni a közeli vízpartra (~10km), de minden alkalommal 2x oda-vissza, mert a másik gyerekét is vitte, természetesen biciklivel, mivel autó nem volt. Mindig nevetve mesélte, hogy megszánta őt egy teherautós, és kajástul-gyerekestül kivitte őket. A 3. gyereke viszonylag későn érkezett. A beteg gyereke pár éve halt meg, a dédim túlélte őt, de 2009-ben, 89 évesen meghalt.

A lánya, a mamám hihetetlen szépségű nő volt, rengeteg udvarlóval és kérővel. Mesélte, hogy egyszer még egy gazdag homokos is megkérte, aki nagyon jó barátja volt, de nemet mondott (nem is értem, miért). Az érettségit a szülőágyon tette le, akkor érkezett az első gyereke, a nagybátyám. Érdekes lehetett, nem hinném, hogy nagyon "kínozták" volna a vizsgáztatók. Mindig a '60-as évek divatjának megfelelő hatalmas, feltupírozott "méhkas" frizurát hordott, amire a fodrász barátnői tanították - ő maga cipésznek tanult. Egy fotós kirakta a fényképét a kirakatban, mintegy modellként, de sajnos azt a képet nem láttam.

A papám tipikus zsörtölődős, mackós öregúr, aki mindenkit ugrat. Fiatalként nagyon jóképű volt, mint egy hoolywoodi színész az '50-es évekből^^ Az '56-os forradalom után pár barátjával megindult, és emigrált - gyalog. Végül Belgiumba jutott ki, ahol bányába dolgozott, és megtanult franciául (mindig mondogatja, hogy Franciaországban mennyire csúnyán beszélik a franciát, bezzeg Belgiumban szépen, választékosan). Amikor hazajött, hozott egy jó csomó nyugati holmit, amit itt persze nem lehetett kapni - tulajdonképpen ez is egy ok a sok közül, amiért a mamám őt választotta a sok kérő közül. Jajj, de még mindig olyan édesek, úgy szeretik egymást^^

Nah, mára ennyi:)