Miért szeretik jobban, mint engem? Mit tegyek?

Tény,hogy minden problémánál vannak súlyosabb problémák.Igen,örüljünk,hogy "csak ennyi"a bajunk,próbálom én is így nézni az életet ha nagyon nehéz.

De igenis törődni kell másokkal!

Kedves kérdező,ha tényleg nem megy sehogy a kommunikáció a családod és közötted,próbálj egy másik,szép családra koncentrálni.A Tiédre.És kérlek szépen rázd le magadról ezt a fájdalmat,próbálj megbocsátani a szüleidnek és a testvérednek,bármilyen kegyetlenül nehéz,mert magadat betegíted a szomorúsággal-haraggal.Ezt nagyon mélyen értsd meg.Megbocsátani pedig úgy tudod,hogy azt mondod,valamiért ezt meg kellett tapasztalnod,vagy azt mondod:nem tudják mit cselekszenek.Nehéz érzékeny emberként megbirkózni ezzel,de nem rokkanhatsz bele.Nézz szebb dolgok felé.Fordulj a szereteteddel mások felé.Vagy fordulj még nagyobb szeretettel a szüleid felé.Ha egyszer a jövőben megértik,hogy cselekedtek(mert megértik,ehhez csupán idő kell)ők jobban fognak szenvedni,mint Te most.

18:14

Mindegy is mit írsz, ha elolvasod kommentedet, talán a TE kisegítődben tudják értelmezni.Azért a szegénységi bizonyítványodat a megnyílvánulásod alapján kiállítottam...

Nekem sikerült erről őszintén beszélni anyukámmal. Leírom az ő törénetét:

19 évesen szülte a bátyámat, 21évesen nővéremet. Anyós behatásra elhitte, hogy hülye az anyasághoz.

28 évesen szült engem. Apám fogta magát, indított egy vállalkozást. Hat hónaposan nagymamám kezdett gondozni, mivel reggeltől estig munka volt.

39 évesen last minute babaként megérkezett a húgom. Vele többet tudott foglalkozni.

Ekkor már nem hallgatott nagyanyámra.

Persze a húgom lett a szép és ügyes csodagyerek, aki gyönyörű külalakkal írt, míg én macskakavartam, ő szép hosszú hajú, míg én rövid, seszínű.

A segélykiálltás minden formáját produkáltam: megszöktem, vagdostam magam, antiszociális lettem. 18 múltam, mikor elköltöztem.

Most 21 vagyok, anyuka.

Így tudtunk közös nevezőre jutni. Sok éjszakába nyúló sírós beszélgetésünk volt.

Elmesélte, hogy ő is korainak tartotta a gyerekeket, de boldoggá akarta apukámat tenni.

Úgy érezte az én megszületésemmel vált igazán anyává. De elvettek tőle. Nagymamám sok mocsokságot csinált, anyukám ellen hangolt.

A húgomnál már nem hagyott beleszólást a dolgokba. Ő tényleg az ő lánya lett.

Én eléggé öntudatosra sikerültem, hamar elköltöztünk anyóspajtitól, aki eléggé nagymamám kaliber.

Csúnya ezt mondani, de most rettenetes irigy rám, mert én léptem, mertem az anyja lenni a gyerekemnek, nem hagytam senkit se beleszólni.

Ki kell építened egy olyan életet, aminek nem a húgod a középpontja. Mert most az van, hogy miért ő?

Ki kell törnöd ebből a burokból. Akár egy pszihológus segítségét is kérheted, vagy keress egy olyan barátnőt, akinek kiöntheted a fájdalmadat. Ha gondolod, szívesen e-mailezek veled!

Különböző emberi közösségekben tapasztaltam meg azt, amit Te, kedves Kérdező, a szűk családi életedből, leírtál.

A húgod tipikus példája annak, amikor a "kicsire vigyázni kell, ennél fogva ő az aranyos, a dédelgetett, mert ő kicsi és a másik már a nagy" esetében akaratlanul elkényeztetik a kicsit, míg a korábban születettől elvárják, hogy ő legyen a nagy, akinek ezért kevesebbel kell beérni mindennel. A szüleid túlzásba vitték a húgodnak, mint kicsinek a féltését, a dédelgetését. Testvéred, ahogy növekedett, felismerte és fortélyosan a maga javára fordította és ki is hasznára a szülőknek a kisebbik iránt érzett, és valljuk meg, kivételezésekkel jócskán elhibázott szeretetét. Egy közel két évtizedes folyamatot nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Sőt! Ennek a folyamatnak a felismertetése csak értetlenkedést fog kiváltani a szülőkből. Hármójuk közül az egyetlen lény, aki tudat alatt tudja, hogy mi történik, és milyen a te helyzeted, az a húgod. Nem biztos, hogy ezt meg tudná fogalmazni. Neki viszont egyelőre semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy akár önmagát felvilágosítsa, vagy felnyissa a szülei szemét, hiszen ebből a helyzetből (nagyon önző módon) ő húzza a hasznot. Ő majd csak akkor fog rájönni arra, hogy van egy testvére, ha (de ezt nem kívánja neki senki) - ha valami nagyon fájdalmas dolog történne az életében, és keresni kezdi, ki az, akire számíthat. Ahhoz még sok mindennek kell történnie.

Éppen ezért, (mivel érzékeny lélek vagy), nem tudsz mást tenni, minthogy - magadban - legalább annyira gondolsz jót a szüleiddel kapcsolatban, hogy eszközök voltak a te világra jöveteledben, azaz abban, hogy egyáltalán létezel. Ezzel a gondolattal megmented magad egy felesleges és fájdalmas gyűlölettől, ami csak téged rombol, és semmit nem változtat meg.

Ellenben.

Készséged megvan arra, hogy az önzetlen szeretet iránti vágyad és igényed előbbre vigye az életedet. Háttérbe szoríttatásod és lelki szenvedésed benned egy másfajta értéket tud kimunkálni. Ha Te is akarod, megtalálod a helyes irányt. Ezt az érzést egy több ezer éves mondat valahogy így fogalmazza meg:

„Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít” (És. 53:11)

Dédnagymamád ezt a mondatot, ha nem is szó szerint, hanem gyakorlati lényegét, – bizonyára ISMERTE. Amennyiben harmóniában levő társaddal közös vállaljátok, tudni fogod, hogy saját – leendő gyermekeidet hogyan szeressed.

Más.

Érdekességként érdemes meghallgatni egy viselkedés – magatartás kultúrát oktató ember néhány mondatos „ars-poetiká”-ját.

http://www.youtube.com/watch?v=3I3Gb0CilpM&feature=related

62/F