Kit menyire segítenek a szülei? Mi számít normális szintnek? Már azután hogy elköltözött otthonról?

én is megértelek mert hasonló cipőben járok, fájdalmas , hogy a saját szülei nem szeretik az embert, nekünk egy minimális kapcsolat tartás maradt,és miután férjhez mentem semmi támogatást nem kaptam, mivel nagyon nehéz anyagi körülmények közt kezdtük közös életünket, egy kevés élelmiszernek is örültem volna de nincs senki a családomban akire számíthatok.A helyzet nem változott de mindenből kikell hozni a legjobbat és elfogadni a dolgokat, tenni ,hogy jobb legyen.

Azt szeretném elérni hogy megmutassam és a szemébe mondhassam: látod nélküled is sikerült, és tudom, hogy sikerülni is fog anyagilag teljesen helyre állni. kitartást és erőt kívánok neked :)

Nagyon remélem én is olyan szülő tudok lenni majd, mint az én szüleim.Nagyon nagyon sok mindenben támogatnak.Mikor albérletbe költöztünk anyagilag segítettek jó pár hónapig, és most is nagyon sok mindent kapunk tőlük.Ha mennek vásárolni, általában gondolnak ránk is, vesznek nekünk ezt-azt és elég sokszor vagyunk náluk, hétvégenként általában mindig náluk eszünk, és hétköznap is átjárunk, de akkor csak délután, munka után, nem feltétlen kajára.Amúgy én nemsokára szülök, és végig segítettek a terhesség alatt is, nekik 2 kocsijuk van, nekünk még nincs, és ez egyiket kölcsön adták, hogy tudjunk mivel bemenni a kórházba.Tényleg nagyon hálásak vagyunk, és örülök, hogy ilyen összetartó a családunk.

Anyósomék is nagyon jófejek, mondjuk velük ritkábban találkozunk.

De azért mi is igyekszünk megtenni a tőlünk telhetőt, segítünk amiben tudunk:)

Én is nem kívánt terhességből születtem. (Még most, a sokadik oldás után is iszonyú "újraátélni", ahogy el akarnak vetetni, megölni, és küzdök az életemért...stb.)

Szüleim nem rossz emberek, csak éppen ennyire voltak eddig képesek. Apu halála után többet sikerült róla megtudnom, a gyerekkoráról, ami tényleg szörnyű volt, így jobban megértem, bár őt csak az addig hallottak miatt is megértettem. Feltételezem, anyunak is voltak,bár más jellegű gondok, mi másért lehetne ilyen? A megfoganásom óta nem beszélt vele a nagyapám, ahogy hozzám sem szólt soha (19 évig), és erről mindenki hallgatott, olyan "nyílt titok". Anyu viselkedéséből kis gyerekkorom óta tudtam, hogy nem akart, és mondta is. Így lelkileg nem, viszont anyagilag segítettek, amíg leérettségiztem, ezután ellenezték a továbbtanulásomat még munka mellett is. (Divat, ruhákban csak a minimálisat, sőt még rotring ceruzát sem kaptam, emiatt kaptam műszaki rajzból rosszabb jegyet, mert ez a tanárnak hihetetlen volt. De élelmet, minimális dolgokat igen.)

Magas célokat tűztem ki: nyelvet tanultam, hogy jobban élhessek, külföldön gyorsabban összeszedhető pénzből, mivel azt láttam, még a végzettségemben sem tudtam elhelyezkedni ismerős híján. Az első külföldi munkalehetőségem egy 3 hós idénymunka volt, amit majdnem vissza kellett mondanom, mert senkire nem számíthattam a családban (anyu, tesót kérdeztem), aki felment volna Bp-re a nyelvizsgajelentkezéshez űrlapért és kitöltötte volna.

(A rokonságom sem segített, mert ők a szüleim alapján ítéltek meg, vagy rájuk adták az utat.)

A főiskolán panaszt benyújtva segített az azzal foglalkozó hölgy!! :) Amire sikerült a külföldi munka, 30 éves voltam, és itt ismertem meg a férjemet.

Tesómat mindenben segítette gyerekként is, és mindig nagy megkülönböztetést tett köztünk, ezt kifejezetten kihangsúlyozta. Emiatt gyerekként biztos féltékeny is voltam, amíg kb. kamaszként tudtam elkülöníteni ezt, hogy ez nem tesómtól függ.

Mindig próbáltam a tőlem telhető legjobbat adni a kapcsolataimban, szüleimnek is, mert így érzem. Mert erre képes vagyok. :) Most is jóba vagyunk. Gyermekemet szereti, gond nélkül rá merném bízni, ha elvállalná. (Csak 2-szer volt itt, 2 és 3 nap után vissza kellett vinni, mert tesóm egyik gyereke infulenzás, és csak úgy tudja orvoshoz vinni, ha a másikra vigyáz, meg ott kell neki segíteni, míg tesóm a beteggel többet kell foglalkozzon - ez a hozzáállása.)

Férjem szüleit megismerve beigazolódott, hogy még ez is jobb, mint amikor egy szülő kifejezetten hátráltatja a gyerekét, ráadásul alattomosan! Egészésgügyi problémák miatt jó lett volna némi segítség szülés utáni 7 hónapban, ehelyett állandó sz@rkeverés. Kérdés, rá megy-e a kapcsolatunk, sikerül-e elköltözni? A gyereket sem szereti, hanem majomkodik, mások előtt tetszeleg anyós, rokonsága meg támogatja, mert úgy rendezte az érdeket nagyon ronda módon.

Tovább nem részletezem. A gyerekvállalásba beleszámított az életkorom, és többet itt nem merek, ahol csak ennyire képesek... Férjem születése is egyébként rossz emlék anyósnak, bár anyós erről is összevissza beszél mindent.

Anyuval sikerült sok mindent magamban rendbe rakni, és ezt javaslom Neked is, mert csak a saját életünkben dönthetünk. Bár még mindig nem beszél a gyerekkoráról semmi olyant,ég és föld a személyisége a korábbihoz, és inkább sajnálom, amiért még nem tudta rendberakni magában a születésem körüli dolgokat, és az ő gyerekkorát. (Hányan lehetnek így...)

Nekem inkább úgy tűnik a kommentekből, többen vannak, akiknek kevés vagy nincs szülői támogatás. (Ez nem jelenti azt, hogy a népesség arányában is, csak ahol minden oké, azokat ez nem foglalkoztatja és sokan nem olvassák.)

Kérdésedre: szerintem tarsd velük a kapcsolatot, de ne miattuk hanem magad miatt, mert úgy tiszta a lelkiismereted, hogy Te mindent megtettél. Próbálj utánajárni, velük beszélgetni a gyerekkorukról, hogy jobban megértsd őket! Lehet, hogy egyszer még Te fogsz nekik segíteni, lelkiekben, és erre majd nagyon büszke leszel? :)

Én azonnal külföldre költöztem 20 évesen, ennek már 5 éve. Támogatnak anyagilag ha kérem őket, szerencsére erre nem gyakran kerül sor. Egy évben 1x-2x kérek tőlük pénzt.

Lelkiekben is támogatnak, néha rám tör a honvágy, nem győzik hangsúlyozni hogyha bármi gondom van, akkor az ajtajuk nyitva áll. Akkor hiányzott legjobban az anyukám mikor megszületett a lányom, de messziről is próbált annyit segíteni amennyit csak tudott.

"11:00-nak..később lett gyermekem 20 évesen normális ídőben.és normális körülmények között..terveztük...a sztori csak az hogy ha jobban támogatnának bármiben..előbbre juthatnánk..Így is megy csak nemolyan könnyen..." 11:00 vagyok.

Én szerintem meg pont teljesen mind1, hogy ha vannak abicióid, és alázatos vagy az élettel kapcsolatban, akkor szerintem bárkinek elérhető egy nomrális életszínvonal. A gyerektémához pedig nem leszek népszerű, DE, hogy ha ellőte se volt túl vídám az életettek akkor 20évesen hova vállatál gyereket?

Én magamrészíről adig biztos hogy nem vállanék gyereket amig nincs saját házam kifizetve, jó állapotú autom ami 5-10évet még biztosan megy hiba nélkül, pár millió ft tartalékom és biztos előreláthatóan biztos megélhetésem.