Kezdem azt érezni, hogy utálom a menyemet. Mit tegyek?

Már amikor megismertem, volt benne valami ellenszenv, de mindig kedves és előzékeny voltam vele. Nem kívántam azt, hogy szétmenjen a fiammal, hiszen mégis csak a fiam tudja jobban, hogy neki mi jó.

A fiam 25 éves volt mikor bemutatta nekünk a nála 2 évvel fiatalabb párját (aki ma már a menyem). Aznap nálunk is ebédeltek, de kiderült, hogy a menyem egy válogatós típus és ő csak "egészséges" ételeket eszik, azaz semmi disznóhús, semmi fehér kenyér stb. Ezt mind udvariasan közölte is, de a kisugárzásából áradt a felsőbbrendűség, mert ő jóval tehetősebb, mint mi. Nagyon elszégyelltem magam, mert pont olyan étel volt az asztalon, amit ő nem szeret. Csak egy kis köretet evett salátával, levest pedig azért nem evett, mert nem szereti a gulyás levest. Magamat hibáztattam emiatt, mert nem kérdeztem meg a fiamat, hogy mit szeret a párja pedig ez egy előre eltervezett vendégség volt. Mikor másodjára jöttek hozzánk, nagyon odafigyeltem, hogy mit készítsek nekik. Nagy kő esett le a szívemről, mikor láttam, hogy mindenki jóízűen eszik.

Ez az "egészséges" táplálkozás a menyemnek abból áll, hogy vagy halat vagy csirkét eszik párolt zöldséggel, vagy rizzsel, vagy salátával. Az italokat (limonádé, tea, kávé..) édesítő szerekkel ízesíti, sok gyümölcsöt fogyaszt és csak a teljes kiőrlésű vagy barna kenyeret HAJLANDÓ enni. Számomra egy kicsit idegesítő ez a szokása, de nem szoktam ezeken hosszadalmasan agyalni. Ha neki így jó, akkor miért ne éljen így? Mi is viszonylag egészségesen táplálkozunk, csak mi inkább fehér kenyeret eszünk és gyakran fogyasztunk disznóhúst. Az édesítőszer pedig közelről sem egészséges. De mindegy.

Nem sokkal később pedig nálunk töltöttek egy hetet. Na az valami borzalmas volt. Az akkor még menyjelöltem nemigazán nézte jó szemmel, hogy nálunk csak este szokás zuhanyozni, neki alapvető dolog a napi 3 zuhanyzás. Ha nem szóltam volna a fiamnak, hogy közölje vele, hogy máskor ne zuhanyozzon nálunk ennyit, akkor a vízszámlánk a fellegekben járt volna. A fiam párja erre egy kicsit durcás lett, a helyzet súlyát még jobban tetézte az, hogy a yorkshire terrierje, amit magával hozott, nem mászhatott fel a garnitúrákra. Ami azt illeti, imádom a kutyákat, de nem a házban. Nagyon nehezemre esett egyáltalán beengedni kutyáját, de ki mégse rakhattuk, mert nem biztos, hogy a mi kuvaszunkkal jól kijött volna. Vasárnap délelőtt pedig istentiszteletre mentünk, ami a menyjelöltnek végképp nem tetszett, mert ő nem vallásos és hülyeségnek tartja a vallást, de a fiam kedvéért eljött. Én valahogy próbáltam a kedvébe járni, de az egész hiábavalóság volt, neki semmi se jó.

Rá egy évre a fiam megkérte a kezét. Az esküvőtervezéskor a menyjelöltem családja meghívott minket egy ebédre. Nem kicsit tehetősek, Budapest XII. kerületében laknak egy hatalmas házban. A közös ebéd egy kicsit kellemetlen volt a férjemnek és nekem, ugyanis éreztem, hogy a menyem és az anyja egyáltalán nem kedvelnek minket, az apja pedig egy sznob. Az esküvő tervezésébe végül nem lehetett beleszólásunk, ami jogos is volt, mert az egészet a menyem szülei finanszírozták. Mi fölajánlottunk egy jelentős összeget, de ők lesajnálva visszautasították. Az esküvőt alig bírtuk elviselni, a mi családunk és a fiam barátjainak a társasága kellemes és szórakoztató volt, de ott volt a menyemnek az egész burzsuj rokonsága és a barátjai, akiknek a sznob jelenlétük számunkra nagyon lehangoló volt, sőt egy kicsit a fiam számára is. A 16 éves lányunkat pedig valamelyik részeg burzsuj elkezdte fogdosni, ami mindannyiunk számára kellemetlen volt. Na ekkor közel álltunk ahhoz, hogy jelenetet rendezzünk, de nem akartuk elrontani a fiunk napját.

Rá két évre a menyem terhes lett, aminek mindannyian nagyon örültünk. A baba születése után egy pár héttel meglátogattuk őket. A menyem egyáltalán nem akarta a kezünkbe adni az unokánkat, azzal az ürüggyel, hogy leszeretné fektetni. Mi ezt tiszteletben is tartottuk, de végül a fiunk nagy nehezen rávette, hogy egy percre had foghassuk meg. Annak ellenére, hogy legszívesebben órákig dajkáltam volna a kicsit, mégse csináltam nagy örömmel, mert ez a helyzet olyan erőltetett volt és a menyünkön is látszott, hogy nagyon türelmetlen és én nagyon nem szeretek feszültséget kelteni. 2 óránál többet nem töltöttünk náluk, de az a két óra is abból állt, hogy a fiunkkal nagyon jól elbeszélgettünk, de a menyünk várta, hogy mikor megyünk el.

Múltkor az egyik barátnőmet meglátogattam, aki Budapesten lakik és odafele menet, mikor kiszálltam a hévből, a téren megláttam a menyemet és az anyját és köszöntem nekik, de ők úgy tettek, mintha nem ismernének és mentek tovább. Ez nagyon rosszul esett. Ez nem hagyott nyugodni és este föl is hívtam a menyemet és megkérdeztem tőle: "Mivel érdemeltem azt ki, hogy már annyira utálsz, hogy még köszönni se köszönsz nekem az utcán? Ha valami bajod van velem, miért nem mondod a szemembe?" - ő egyből letette. Másnap pedig a fiam fölhívott és megkérdezte tőlem, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy a menyemnek, aki az égvilágon semmivel sem ártott nekem, az unokám anyjának nem köszönök az utcán, ráadásul még föl is hívom és leteremtem, majd azzal fenyegetem, hogy elveszem tőle a gyereket. - Na én ekkor köpni-nyelni nem tudtam. Emellett nagyon rosszul esett az is, hogy a fiam, akinek mindig is azt tanítottam, hogy legyen "SZELÍD, mint egy galamb és ravasz, mint egy kígyó" elhiszi rólam azt, hogy képes vagyok valakivel ilyen tiszteletlenül viselkedni. Nagy nehezen sikerült elmondani a fiamnak, hogy valójában mi történt, de alig akart hinni nekem. Most mi tévő legyek? Nagyon szeretnék jó anya, jó nagymama és jó anyós is lenni, de így nem megy. Ez az eset pár hete történt és azóta a fiam nem is keres bennünket.