Mit tegyek akkor ha már 3hónapja,4napja elhunyt az édesanyám, de még mindig, sőt azóta csak egyre jobban fáj? Nem tudok kivel beszélni, a párom azt mondja, hogy már megint? .. Kezdem úgy érezni, hogy megőrülök. Valaki valami jó tanácsot tudna adni?

Sajnalom, hogy ilyen emberekkel vagy korulveve! Talan keresned kene egy csoportot, ahol vannak hozzad hasonlo emberek, akik segitsegre szorulnak a gyaszban. Beszelhetsz errol a haziorvossal, a helyi pappal, ok ugyanis szoktak ismerni ilyeneket. Az interneten is korulnezhetsz, vannak segelyszervezetek, egyesuletek, alapitvanyok. Elmehetsz akar onkenteskedni is, az sok idot elvenne toled, tudnal embereken segiteni, hidd el, annal nincs jobb, mint este faradtan ugy lefekudni, hogy valaki eletet szebbe tetted. Es igy jo emberekkel is megismerkedhetsz. Ha szereted az allatokat, akkor elmehetnel menhelyekre segiteni. Vagy ha teheted, fogadj orokbe egy kutyat, cicat! Az allatok is sok-sok oromet tudnak adni, sot, tobbet mint az emberek.

Ha ez nem tetszik, akkor keress fel regi osztalytarsakat, ismerosoket, akikrol tudod, hogy jo emberek, akikkel jol erzheted magad.

Talalj valami hobbit, sportot. Tanulj valamit, talan egy uj nyelvet! Nezz filmeket, sorozatokat.

Nagyon sajnalom edesanyadat, szornyu veszteseg. Kivanom, hogy talalj segitseget!

Egy elet nem eleg arra, hogy tullepjunk a szerettunk elvesztesen, nem pedig 3 honap! A parod hozzaallasa gusztustalan es felhaborito!! A ket testverede is! En a helyedben azon is elgondolkodnek, hogy szuksegem van-e ilyen emberekre az eletemben?

Igen, valóban szörnyű dolog és szerintem a 3 hónap még nagyon is friss :( a párodnak melletted kéne lennie, nem azt kéne érezned, hogy teher vagy, ha erről beszélsz. A "baráti" társaságot meg hagyjuk. Nem évek teltek el, hanem 3 (!!!) hónap.

A gyász, amit érzel, normális és még időszerű, bár ezt soha nem tudja szerintem igazán feldolgozni valaki, ha szerette az anyukáját és jó volt a kapcsolata vele.

Én is azt tanácsolom, hogy hívj fel egy ilyen lelki segély szolgálatot, ott biztosan meghallgatnak.

[link]

[link]

Remélem mielőbb enyhül a fájdalmad!

Szia!

Én elhiszem, hogy nagyon rossz lehet most neked. De! Az élet nem áll meg, mennie kell tovább és biztos vagyok benne, hogy anyukád is azt szeretné, hogy ne szomorkodj tovább.

Tavaly halt meg anyukám édesanyja, vagyis a nagymamám, anyukám látszólag könnyen túllépett rajta, én végigasszisztáltam az egészet.

A nagynéném, anyukám testvére volt igazából a nagymamánkkal, ő ápolta meg és ő csinálta vele végig a betegséget. Érthető, hogy nehezebben engedi el az egészet, mint anyukám, aki emellett ugyanúgy dolgozott, le voltak kötve a gondolatai.

A nagynénémnél nem múlik el nap, hogy ne vágná ezt a fejünkhöz, hogy ő ezt csinálta végig, mennyire rossz, stb.. Ez nagyon fárasztó már egy idő után. Persze nem 3 hónap után, de másfél évvel a tragédia után igenis baromira fárasztó és idegesítő, hogy nincsen már más téma, csak ez és akármilyen más témából vissza tud kanyarodni ehhez. És mindezt mondom úgy, hogy nagyon szerettem a nagymamámat, de muszáj elengedni, nem lehet a múltban fuldokolni, mert semmi értelme sajnos.