Mit tegyek, ha úgy érzem, megőrülök a családomtól? (elég hosszú)

Leginkább az anyám és a nagyapám miatt teszem ki ezt a kérdést. Nagyon idegesít, hogy nem mondhatok vagy tehetek semmit anélkül, hogy ne nézzenek hülyének vagy próbáljanak kioktatni.

- Anya egy ideig próbált rávenni, hogy csináljak alapfokú nyelvvizsgát németből. Hát azt tudni kell, hogy elsőtől kezdve angolos voltam, most gimibe kezdtük a németet és nekem alapból nem is tetszik az egész nyelv és nem is annyira megy, ennek ellenére 4-es megvoltam, aztán jött egy nagyon vacak tanár akinél lementem 3-asra (nem csak szerintem vacak, az előző suliból többen mondták hogy van amit hibásan tanított meg és másik tanárral javították ki). Az angol nagyon jól megy, középfokúm már van és felsőfokút is akarok. Anya azt mondta, hogy a felsőfokú mellé csináljak egy alapfokú németet, mert csak jobban mutat az önéletrajzban, nem baj ha utána nem is beszélek németül. Én hiába mondtam (ofő szavait idézve), felesleges megcsinálni csak az alapfokút, mert az nem garantálja, hogy annyira tudom a németet és ha olyan helyre akarok menni dolgozni, az alapfokú kevés. Én azért meg nem akarok fizetni meg készülgetni, hogy utána ne vegyem hasznát. Már feladta a próbálkozást, de kapom a szemrehányást, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem próbálom meg. Hát úgy biztos nem próbálkozom nyelvvizsgával, még alapfokúval se, hogy egy levelet nem tudok megírni hiba nélkül.

- Mindig is arról álmodtam, hogy külföldön élek - konkrétan Amerikában. Őszintén szólva én nem tudom elképzelni az életemet úgy, hogy ha nem is örökké, de egy ideig ne éljek ott. Sokáig keresgéltem, hogy milyen munkával lehetne kijutni, aztán ráakadtam az au pair programra (bébiszitterszerű, legalább 1 évet kint lehet élni, viszonylag sokat is keresnék, sok a szabadidő és elmehetnék nagyon sok szép helyre) és nagyon megtetszett. Több magyar au pair blogját is elolvastam, azóta meg főleg tetszik. Annyit tudtam elmondani eddig anyának, hogy Amerika, legalább 1 év, bébiszitterszerűség, de ennél tovább nem mert este volt és ment lefeküdni. Azóta ha megpróbálom neki elmagyarázni, hogy pontosan mi is ez, akkor elküld, hogy majd később, most nem érdekli/nem tud figyelni/dolga van/stb. Mindig elküld, de nyomja a szöveget, hogy "van egy ismerőse, aki letudja nyomozni hogy ezek a cégek igaziak-e" szerintem ha tízből tíz helyen azt az ügynökséget ajánlják és blogokon is ugyanúgy megmondják, hogy azon az oldalon kell jelentkezni, nem máshol, akkor csak igazi. Nem hiszem, hogy pont olyan kamu ügynökséget szúrtam ki, aminek a munkatársai készítenek kamublogokat és írnak kamuajánlásokat (még ezen az oldalon is). Párszor végighallgattam, hogy van egy másik ismerőse is, aki kitudna szervezni külföldre, valószínűleg nem egyből az USA-ba, de kitudna. Én itt szóltam, hogy oké, értem, de nem felszolgálónak, gyári munkásnak vagy takarítónak akarok kimenni. Nekem ez tetszik, adni akarok ennek egy esélyt és menni arra, amerre visz az élet. Ettől függetlenül meg a "duma", hogy attól még lehet kamu az ügynökség.

- papám még a múltkor megkérdezte, hogy na akkor hova tovább a suli után. Mondtam neki az előbbit és azt, hogy barátnőmmel az SZFE-t (Színház és Filmművészeti Egyetem) néztük ki. Mivel kiskorom óta írok, ezért mindig vonzott a gondolat, hogy legyen egy saját filmem :P De egyetlen ötletem lenne, és azon gondolkodtam, hogy én most tényleg azért járjak egyetemre, hogy egyetlen egy filmet megcsináljak? Nem a rendezés a főéletcélom, azt az egy ötletet nagyon jó lenne megvalósítani... papám is így volt vele, hogy minek az egyetem, ha csak egy projektre használnám a tudást. Pár másodperccel később rázni kezdi a fejét, hogy ez hülye ötlet és keressek magamnak egy civil foglalkozást. Mondtam neki, hogy persze nem azt képzeltem, hogy kijárom az SZFE-t, milliomos leszek és megváltom Hollywoodot. Aztán elővette az au pair munkát, ami "csak arra az egy-két évre szól, utána mi leszel?" & "ne azt nézd hogy mennyit keresel vele" (mintha azt közöltem volna, hogy pornózni mennék ki) és vigyorogva elmondta, hogy buta, nem reális elképzeléseim vannak. Nem mondtam erre semmit, de legszívesebben emlékeztettem volna, hogy úgyis hazajövök, lesz pénzem (meg már most is van egy kis félre tett pénzem) és *talán* el is tudnék költözni és el tudnám magam tartani.

- múltkor az új cipő feltörte a sarkam, papám pont ott volt nálunk amikor el akartam látni a sebet. Mondtam, hogy be akarom járatni, viselni kell de a sarkam addig beragasztom ha hordom, mire kiröhögött és már szinte bunkón kioktatott, hogy azt nem úgy kell, hanem zsepit rá és zoknit vegyek felé. Nem álltam fel azonnal hanem valahogy elkezdünk másról beszélni, majd egyszer csak megszólalt, hogy "most is inkább itt ülsz, mint hogy mennél és csinálnád amit mondtam. Szándékosan kerülöd, hogy jót tegyél magadnak. Inkább a széken ülsz és nem akarsz tenni érte, hogy gyógyuljon a sarkad" Én meg ott lesek és hirtelen azt se tudtam mit mondjak, hogy random így nekem esik. A sarkamon volt egy kis seb, ennyi, nem akart leesni a lábfejem. Mondtam, hogy hagyom kicsit szellőzni, mert azelőtt értem haza + majd' 40 fokba nem akarok zokniba járkálni, még akkor se ha csak az egyik lábamon van. De akkor is, jobbat tennék magamnak ha rátenném a zsepit a sarkamra és egy vékony zoknit tennék rá, hallgassak már arra amit mond... szerintem pont akkor történt az is, hogy volt egy nagy pattanás a homlokomon és én inkább lekaparom, nem kinyomom. Papa észrevette és kérdezte, hogy mit kaparok ott annyira, mire mondom, hogy pattanást, de majd teszek egy kis fogkrémet & aztán erre is kifakadt, hogy miért csinálok én ilyen butaságot, hát abba annyi minden lehet ami rosszat tesz a pattanásos résznek. Hiába mondtam, hogy pár barátom is csinálja és semmi bajuk, a pattanás is eltűnik egy idő után. De én ne hallgassak másnak a hülyeségére, a fogkrém arra van hogy a fogamra kenjem! Ezután mondja, hogy annak idején ők a sebekre paradicsomot kentek. (Most akkor azzal meg nem baj, hogy az étel és azt megenni kell?)

- Ma kaptam beutalót fogszabályzásra a szomszéd városi sztk-ba. Papa azután jött át, hogy hazaértünk és megkérdeztem hogy tudja-e a rendelési időt mert járt már ott. Mondta hogy nem, de keressem meg neten és ha úgy rendelnek holnap bevisz. Hiába írtam be hogy "(város) sztk" mindig a kórházat adta ki, mire papa "de ne a kórházat nézegesd, ha az sztk-ba küldött az orvos" Mondtam neki, már-már fogcsikorgatva, hogy én az sztk-ra kerestem rá, de a net valamiért vagy fogszabályzó árakat, vagy kórházi rendelést adott ki. Aztán beszélgetni kezdtünk a fogszabályzásról. Szóba került, hogy ilyen gyurmaszerű anyagra kell ráharapni, hogy mintát vegyenek a fogamról, mire papa megint rázza a fejét hogy ki mondta nekem ezt a hülyeséget, ilyen biztos nincs, hogy gyurmát(!) nyomnak valaki szájába meg "mire van akkor a fogröntgen?", ne hallgassak arra aki ilyet mondott, mert csak megviccelt. Szóba jött, hogy mondták nekem, hogy hetekig csak joghurton meg folyós ételeken (néha levesen) tudtak csak meglenni, annyira fájt a foguk meg ugye rágni sem mindent lehet. Erre is megkaptam, hogy minek hagyom hogy ijesztgessenek, azt se tudom milyen lesz, de hagyom hogy mások rossz előítéletet keltsenek bennem. Mondom, ha kb. négy ember ugyanazt mondta és neten is mindenhol ilyesmiket olvastam, akkor nagy eséllyel velem is így lesz.

- anya az alapján "ítél meg", hogy régen, kiskoromban milyen voltam - 18 leszek nyár végén -, pl. kiskoromban konkrétan minden vackot megvetettem vele, ruhát, játékot, stb. amit nem is használtam. Ballagásra kapott pénzből elkísért vásárolni és "hogy ő mekkorát nézett, hogy nem hajigálok bele minden cuccot a kosárba, hanem rendesen válogatok" Elkönyvelte valamiért magában, hogy én irtó vacak lehetek tesiből, vagy alapjáraton tornából. Amikor szekrényugrás volt, amit megjegyzem csak én és egy barátnőm mertünk megcsinálni (a többi lány félt, hogy kitörik a lábuk, nyakuk :D de mindegy ez nem lényeg) és ötös lett, hazaértem és mondtam anyának, hogy ma osztályozták a szekrényugrást és kérdezi "Na mennyi lett? Kettes?" És tiszta meglepett volt, hogy ötös.

Egyszerűen az a bajom, hogy mindig én vagyok az, aki bármit csinál vagy mond, abba bele van kötve és sose jó. Nem nagyon avatok be senkit a nagyobb terveimbe, mert nem akarom azt hallgatni, hogy elcs.szem a jövőmet/életemet meg hogy szerintük milyen bugyuta célokat tűzök ki magamnak. Lehet valahol elrontom, de nem akarom úgy leélni az életem, hogy ezt meg azt nem tetted meg. Szerintem rosszabb lenne naponta azt kérdezni magamtól, hogy "Mi lett volna, ha...?"

Anya részéről a nyelvvizsgát meg az au paires munkát annyiban megértem, hogy jót akar nekem, csak az bosszant, hogy úgy próbál okos lenni, hogy nem is tudja miről beszél.

Rátesz erre az egészre, hogy a velem egyidős unokatesóm évek óta kosarazik, van rá esély, hogy komoly játékos lesz belőle és mindig is ő volt a "jobb". Mindig is érződött, hogy ő a fiú unoka, én meg a lány. Ha papáéknál vagyunk, mindig tőle kérdezik, hogy éhes-e, szomjas-e; én tusfürdőt kapok karácsonyra, ő márkás spray-ket; neki van, hogy a névnapját is ünnepeljük, én néha egy szülinapi köszöntést se kapok. Jut eszembe (:P), utóbbi két szülinapjakor papa nálunk volt és akkor jutott eszébe, hogy jaj neki tegnap, tegnapelőtt volt a szülinapja és hívja is telefonon felköszönteni. Velem többször is előfordult, hogy vagy én voltam náluk, vagy papa volt nálunk szülinapomkor, de nem köszöntött fel. Egyszer volt, hogy utólag mondta, hogy gondolkodott rajta, hogy mintha akkor lett volna, de akkor se köszöntött fel. Nem kell ajándék, de legalább egy felköszöntés jól esne - ha már unokatesómnak is jár.

Nem akarok többet írni, már így hosszú lett.

Mással is van így, hogy úgy érzi semmit nem csinál jól, mert mindig leszólják? Ti ilyenkor mit csináltok? Szimplán próbáljátok nem meghallani?

18/L