Az anyóssal mindig vigyázni kell?

Isten hozott a valóságban.

Sehogyan. Nem mennék oda, ahol a bizalmasan megosztott dolgokat felhasználják ellenem és a fejemhez vágják.

Sajnálom. Menekülnek amig lehet.

Az rendben van, hogy otthon érzed magad, azaz nem vendégként, de ettöl még beleszólásod nincs az ö életükbe. Ez ugyanis túlmegy azon, hogy ne idegenként érezd magad.

Feltételezem, olyan témaba szóltál bele, ami vagy anyóség magánügye/magánélete, vagy az anyós meg a fia közti téma. Ezek nem olyasmik, amibe neked beleszólásod lehet.

Most együtt laktok párod szüleivel vagy sem?

Nyitókérdésben ezt írod:

"Konkrétan megsértődött, ha nem éreztem magam otthon náluk, mikor látogatóba mentünk."

Ez arra utal, hogy nem laktok velük.

De akkor meg hogyan kerül elő, hogy ti rendet vagy rendetlenséget csináltok? Ott, anyósodnál, vendégségben?

Vagy otthon? De azt meg miért akkor beszélitek meg, amikor anyósodnál vendégségben vagytok?

A kérdésedre válaszolva:

1-esnek NAGYON IGAZA VAN! Üdv a való világban! Nyilván te fiatal vagy, és még nem elég jó emberismerő. Nekem már leírva is gyanús egy olyan anyós, aki megsértődik, ha nem érzem magam otthon náluk. Egyrészt nem értem, miben nyilvánult meg, hogy nem érezted otthon magadat, hogyan vette észre anyósod. Másrészt az ilyen nyomulósan vendégszerető, bűbájos emberek szoktak egyszer csak bekattanni és halálosan megsértődni a másikra. Úgyhogy én egy ilyen eset után eleve nagyon óvatos lettem volna vele.

És nem, soha nem lesz a második anyád! Egy szülő-gyerek viszony 20 éven át formálódik, kezdve onnantól, hogy fájdalommal megszült; hogy szoptatott; hogy a kakiból százszor is kimosott; hogy aggódott érted, amikor beteg voltál; hogy örült, amikor az első lépéseket megtetted, az első szavakat kimondtad; hogy örült, amikor jó jegyet hoztál az iskolából, veled izgult, amikor felvételire vagy később állásinterjúra mentél stb.

Ez az érzelmi viszony nem alakulhat ki felnőttként megismert emberrel, hidd el.

"megsértődött, ha nem éreztem magam otthon náluk"

Nekem is itt szaladt fel a szemöldököm. :)

Na, szóval a mamának van egy pici fia, akit te galád módon nem szolgálsz ki. Jó lesz, ha vigyázol a mamával, és ezerszer gondold végig, hogy a párod hogy viszonyul a mamához. Ha nem véd meg téged ilyen piti dolgokban, akkor a nagyobb dolgokban sem. Nem konfliktuskerülő? Mert az lesz bőven... Gondold át, szülsz-e neki gyereket.

Tudom, durván hangzik egy történetből azt leszűrni, hogy meggondolandó a gyerekvállalás a pároddal, de nem te vagy az első, akinél a mama később mutatta ki a foga fehérjét.

"És nem, soha nem lesz a második anyád! Egy szülő-gyerek viszony 20 éven át formálódik, kezdve onnantól, hogy fájdalommal megszült; hogy szoptatott; hogy a kakiból százszor is kimosott; hogy aggódott érted, amikor beteg voltál; hogy örült, amikor az első lépéseket megtetted, az első szavakat kimondtad; hogy örült, amikor jó jegyet hoztál az iskolából, veled izgult, amikor felvételire vagy később állásinterjúra mentél stb.

Ez az érzelmi viszony nem alakulhat ki felnőttként megismert emberrel, hidd el."

Ennek ellentmondanék.

Édesanyámmal sosem voltam közeli, bizalmas viszonyban, igaz, hogy nem is sokat foglalkozott velem, mert munkába kellett járnia, azaz nem járt velem orvoshoz, nem foglalkozott túlságosan az iskolai dolgaimmal (mert az az én dolgom), nem kísért el sehová. Nincs vele bajom, aránylag jó a kapcsolatunk, de nem olyan közeli, ahogy te írtad.

Anyósom ellenben kezdettöl sokkal több szeretetet adott, és komolyan gondolta, hogy náluk érezzem magam otthon, ha bármi godnom volt, vele meg tudtam beszélni, segített mindenben. Sajnos 12 év házasság után - mármint az én házasságom a fiával:) - meghalt, de addig egyetlen alkalommal sem kellett csalódnom benne.

Szóval van ilyen, mégha ritka is.