Költöznétek egy udvarba az anyósékkal/ apósékkal?
Házasok vagyunk két gyerekkel jelenleg még albérletben.
Férjem szülei telkén áll még egy ház, férjem nagyszülei éltek benne.
Anyósék felajánlották, hogy legyen a miénk, mert így lakatlanul fűtetlenül csak megy tönkre és így is van egy minimális rezsi, amit potyára fizetnek utána.
Szóval nekünk adnák (papíron is egy kis telekrésszel).
Jelenleg is lakható, bár nagyon ódivatú és egy csomó mindent fel kellene ujítani, de így is nagy segítség lenne.
Meg is van rá a pénz, amit eredetileg önerőnek szántunk egy nagyobb hitelhez, amit nyögnénk vagy 25 évig.
Jó a viszonyunk, már nem valami közeli, csak a gyerekekről beszélgetünk, sok közös téma nincs, de nem is veszekedtünk még soha.
Ti így elfogadnátok a házat?
Esetleg tapasztalatok?
Egyébként Budapestről van szó, így nem kis értékről van szó, ahogy a hitelünk is lenne vagy 15 millió.
Köszi a válaszokat!
Leválasztani teljesen nem nagyon lehet. A két ház egymás mögött van, három oldalról szomszéd van, csak az utca felől nem ugye, de ott elég kicsi hely van, nem férne el pl egymás mellett két autóbejáró, nem tudom ki venné úgy meg, hogy max egy kis kapuja van, amin bemehet a telkére és ilyen L alakban lehetne leválasztani, nem tudom érthetően írtam e le.
Úgy a legkényelmesebb, ha nincs felhúzva a telekre plusz kerítés, így betudunk két kocsival állni az udvarba, de egy udvarban lennénk.
Egyrészről félek tőle, másrészről meg hát az évek alatt nem volt semmi konfliktus, nem is nagyon szóltak bele semmibe.
Férjem ugyanazt mondja mint a 11-es válaszoló.
Viszont azt az egy milliót tényleg rá kellene legalább költeni.
Én nem költöznék (újra) össze a saját anyóssal, a tiéd pedig nem ismerem.
Mi bevállaltuk inkább a 20 év hitelt, de nálunk komoly gondok voltak, nálatok viszont nincs.
Szerintem képtelenség jó választ adni erre a kérdésre, viszont a 6osnak teljesen igaza van.
Mi így lakunk már 3 éve igaz nekünk tetőtéri a lakás de külön bejárat van mindkét ház részen. A párom gyerekként itt élt a szüleivel, amikor a nagypapája meghalt akkor az ő szülei leköltöztek mert apja már nem igen bírja a lépcsőzést, a párom meg maradt a tetőtéri lakásban. Én amikor ideköltöztem akkor 1-2 dolgot átalakítottunk újra festettük, a konyha teljes átalakításon esett át és s a bejáratnál ami egy hatalmas terasz szinte annak a felét beépítettük hogy legyen szélfogó hogy jobban szigeteljen, mivel azt a helyiséget nem fűtjük, de sokszor nincs ott nagyon hideg így ott kialakítottunk egy előszobát ahol a kabátokat, meg a cipőket lepakoljuk és ezzel lett egy nagyobb helyünk.
Mi is önerőből szerettünk volna saját házat de akkor vagy hitelből hoztuk volna rendbe amit vettünk volna, vagy még most is elég rozoga lenne. Anyósékkal jól kijövünk, meg ők nem járkálnak fel hozzánk soha, meg teljesen nyugodt az életünk itt. Féltem eleinte ettől, de belátom jó így mert mégsem vagyok annyira egyedül ha a párom nagy ritkán külföldre megy a céggel egy külön munkára ami 1-2 hét szokott lenni. Meg ha lesz gyerekünk akkor mégis lesz segítség meg tudjuk kire bízni ha hirtelen arra kényszerülnénk.
Hát őszintén fogalmam sincs, mi legyen.
Félek attól, amit írtak többen, hogy beköltözés után majd megromlik az egyébként jó viszony.
Ugyanakkor meg belegondolok, hogy 20-25 évre eladósodunk, hogy vegyünk egy külvárosi panelt, mikor lehetne hitelmentesen egy felujított házunk egy elég rendes környéken és bármi van, a lakhatásunk megoldott, nem lóg a fejünk felett a törlesztő súlya.
Tényleg fogalmam sincs mi legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!