5 hete szültem, anyósom meg kirakta a macskákat. Már elegem van belőle, most mégis mit kéne reagálnom?

Sziasztok!

Először is kezdem azzal, hogy van 2 cicánk meg egy kutyánk. Mindegyikük oltott (teljes oltási programmal rendelkező), ivartalanított, teljességgel szobatiszta, rendszeresen ápolt és szépen gondozott állat, igazi családtagok ők is. A macskák kizárólag szobacicák, benti macskák, sose voltak udvaron.

Na már most, anyósom vidéki, az a fajta, akinél "az állatnak kint a helye". Már a terhességem alatt morgott az állatainkra, különösen a két macskára, hogy el fogok vetélni miattuk, meg biztosan betegen születik majd meg a babánk, de akkor még le tudtuk állítani.

Viszont miután megszületett a kisfiunk, és anyósom ideköltözött kb 2 hete "segíteni", azóta nagyon nehéz vele és már kezd elegem lenni.

Napi szinten azzal jön, hogy a gyerek allergiás lesz miattuk a szőrre, meg hogy a macskák megkarmolják, megharapják, sőt, a kedvence azzal riogatni, hogy "meg fogják fojtani álmában a kicsit", mert direkt ráülnek majd a mellkasára vagy az arcára és megölik... múltkor kitalálta, hogy a kisfiam ha letüdőzi a macskaszőrt, akkor tüdőgyulladást kap és abba hal bele... előtte meg azt játszotta, hogy asztmásak leszünk a cicák miatt... Ja, ha nem veszem észre, rendszeresen bezárja a macskákat a wc-be, vagy lecsukja őket a pincébe, múltkor egy teljes napot töltöttek odalent, mire rájuk akadtam és mivel ott nincs nekik alom, így kényszerből az egyik cica belepiszkított a virágládába, anyósom meg egyből jött, hogy "Na ugye! Nem is szobatiszták, megmondtam én, ezek a dögök mindent összesz.rnak!" de hát ha egyszer nincs nekik alom, ahová el tudnák végezni a dolgukat, persze, hogy szegények kínjukban a virágföldet használják...

Nagyon sokszor el lett neki magyarázva, hogy a macskák családtagok nálunk, ne kezelje őket így. Látszólag meg is érti, de aztán ugyanúgy csinálja tovább.

De ami most a legjobban kiverte a biztosítékot nálam, hogy reggel fogta és a megkérdezésem vagy tudtom nélkül egyszerűen kitette a két benti macskát az udvarra! Sose voltak még kint, azt se tudták szegénykék, hogy mi van. A kutyánk meg kinti, ugye és mivel őt menhelyről fogadtuk örökbe, már felnőtt korában, nem igazán sikerült összebarátkoztatni a macskákkal. Lényeg a lényeg, a kutyánk borzasztóan megkergette a két cicát, felűzte őket a fára, az egyik cica meg is sérült egy kicsit (nem vészes, csak egy kis horzsolás, már lekezeltem neki), de borzasztóan haragszom! Mondtam anyósnak, hogy csak fél órára szeretnék ledőlni, ennyit kértem, hogy fél óráig bírjon magával, amíg egy szemhunyásnyit alszom, erre ő kivágja az udvarra a két cicát, miközben tudja jól, hogy ezek benti cicák! Azt mondta, azért tette ki őket, mert félt, hogy kárt tesznek a gyerekben, de én meg arra keltem , hogy a kutya torkaszakadtából ugat odakint, miközben mindkét szobamacska sokkos állapotban gubbaszt fent a fán és keservesen nyávognak.

Anyós szerint túlreagálom, ezek csak "koszos macskák", semmi bajuk nem lesz attól, hogy ki lettek téve egy kicsit, de miért nem érti meg, hogy ezek nem csak egyszerű macskák, hanem a mi házi kedvenceink? Idejön és rendezkedik, mindent jobban tud, a fiamat is ne így fektessem, hanem amúgy, mindenbe beleszól, de azt még elviselném, na de hogy a macskákat kidobta az udvarra a kutyához, ez nagyon felbosszantott!

Első dühömben megkértem, hogy legyen kedves és menjen haza, mert nekem ez így nem segítség, hogy csak még több problémát okoz nekem ezzel a viselkedéssel. Erre anyós is felhúzta magát, és elkezdett velem kiabálni, hogy mi az, hogy nekem a macskáim fontosabbak, mint a családom, meg hogy a macskákat ezek szerint előbbre tartom mint őt, "az a két pákosztos bolhafészek" nekem fontosabb, mint a saját gyerekem, mert különben figyelembe venném, mi a jó a fiamnak, és már akkor elajándékoztam vagy elaltattam volna "azokat a dögöket", mikor kiderült, hogy terhes vagyok, de én azóta is a gyerek életét kockáztatom az állatok miatt!

Nagyon összevesztem vele! Felöltöztettem a gyereket, bevágtam a babakocsiba és megmondtam neki, hogy most elmegyek sétálni a kicsivel, mire hazajövök, már ne legyen itt! A férjem az előbb hívott telefonon, hogy az anyja sírva hívta őt fel azzal, hogy "kidobtam őt a macskák miatt", és hogy lehettem ilyen... a férjem szerint nem kellene állatok miatt összevesznem az anyjával, azt mondta, hogy nem volt szép, hogy az anyja kirakta a macskákat, de nem történt semmi baj, szerinte is túlreagáltam a dolgot és azt mondja, bocsánatot kéne kérnem az anyjától! Azt mondja, szerinte csak a kialvatlanság meg a hormonok miatt vagyok ilyen túlérzékeny és ennyire "bolond", és nem kéne ebből ekkora problémát csinálni! Szerintem viszont nincs igaza, az anyja semmibe vesz mindent, amit kérek vagy mondok és csak az a jó neki, amit ő gondol! Én nem hiszem, hogy én tartoznék ezek után bocsánatkéréssel! Szerintetek? Vagy tényleg túlreagálom?